Van a kocsiból csikket kidobó idióta és vagyunk mi kedves parázó anyukák, akik éppen, hogy belecsöppentünk a szelektív hulladékba. Emellett vannak a kamaszok, mi és a szemét. A téma látszólag könnyű, mert manapság mindenki környezetvédő és újrahasznosító…Csak valaki mondja már el, hogy mit érdemes még tenni, hogy lehet jobban bevonni ebbe a sztoriba a kamaszokat. Szücs Szilvi írása.

Ez a téma azért fontos itt az Anyaparán, mert valami olyan dolgot tanít meg nekünk-és a gyerekeinknek-, amely sokkal messzebbre és mélyebbre vihet a szemétdombnál.

Olyan dolog, ami beszivároghat a mindennapokba, ami lehet egy közös projekt

Nem, nem leszek tagja a globális felmelegedés elleni küzdelem szövetségének és nem tervezem szedni mások után a szemetet, valamint biztos, hogy nem fogom kikötözni magam a Lánc-hídra a nemtetszésem jeléül.

Kizárólag a mikrokörnyezetemben gondolkodom, őket próbálom rávenni a tudatosabb környezetvédelemre

Ha a kamaszok megszokják ezt az életformát, akkor azt felnőttkorukban is alkalmazni fogják, a barátaiknak is el fogják mondani.

Így terjed majd az ige.

Papp Helgával a Richter Anna díj pedagógus kategória győztes csapatvezetőjével, ebben a videóban arról beszélgetek, hogy a drámapedagógia hogyan kerül majd a 10-14 évesek “asztalára” a környezetvédelem témakörben. Hogyan lehet ezt a témát személyessé tenni, olyannyira, hogy a kamaszok érzelméig hatoljon a dolog…

Helgáék az eddig tapasztalataikat felhasználva hisznek abban, hogy a drámapedagógia középpontjában a cselekvésen, ezen belül is elsősorban a dramatikus cselekvésen keresztül megvalósuló tanulás az igazán hatékony ismeretátadás.

A készülő kisfilmek segítségével a résztvevők képzeletbeli világot építenek fel, majd ebbe a képzeletbeli világba szereplőként vonódnak be.

A fiktív világon belül ugyanakkor valós problémákkal találkoznak, s ezekből a találkozásokból valós tudásra és tapasztalatra tesznek szert.

Én, a magam kikupálására összeszedtem néhány dolgot amit vállalok és büszkén hirdetek

Először is mostantól visszautasítok minden „nájlon“ zacskót, amit rám akarnak sózni a vásárlások során. Egy nap alatt átlagosan hat kis zacsit és négy nagyobbat lehet “beszerezni”. Ha minden héten háromszor vásárlásra adom a fejem és a pénztárcám, akkor- átlagosan

hat nájlonnal számolva– hetente 18-2o zacsi, havonta 72-8o, évente több mint nyolcszáz (!) zacskó. Oké, ez akkor letudva.

Ehelyett összeszedem az itthoni nagymama tasikat és azokat kapom elő vásárláskor.

Most biztos sokan kiakadnak, de nekem nem jön be, hogy a kenyeret, a hagymát és a krumplit külön-külön vászon tasiban vásároljam, mert arra nekem nem elég egy élet az tuti. Egy tasi, belevágok mindent és itthon majd szétszedegetem.

Minden ásványvizes palackra rálépek- lehetőleg úgy, hogy már üres, mert az ellenkezője is előfordult már-, és elvitetem a kamasszal a szelektívbe.

Egyébként meg szinte 100 százalékban csapvizet iszunk, csak a fröccshöz jön a szóda, de az úgyis csak nyáron.

Környezetbarát mosószert és tisztítószert vásárolok még akkor is, ha a mosás vagy takarítás után napokig orrcsipesszel kell járni,

mert annyira büdösek ezek a szerek, hát még a ruhák!

Nem mosok annyit-ez lesz a legnehezebb-, ami annyi áldozatot kíván a családtól, hogy a koszos zoknikat kifordítom-befordítom jelleggel kell hordaniuk.

Nem használunk majd folyékony szappant, hanem veszünk jó pár olcsó szappant és azzal mossuk kezeinket.

Ez mondjuk csak azért kellemetlen, mert minden alkalommal azt érzem, hogy zsíros lett a mosdó és le kell mosnom valami egyéb cuccal, tehát ott vagyok, ahol a part szakad…

Nem hagyunk feleslegesen bedugva semmi elektromos szerkót, kihúzunk mindent, csak akkor már kora este el kell kezdeni, mert annyi kütyü van, nehogy elfelejtsük valamelyiket.

A karantén időszak egyik legnagyobb tanulsága, hogy a kevesebb több. Kevesebb vásárlás, kevesebb felesleges cucc, sokkal tudatosabb bevásárlások, étkezések. Ez amit igazán magammal viszek és ahol csak lehet képviselek.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!