Úgy éreztem, változtatnom kell az életemen. Na puff. Megvan. Vigyázz mit kívánsz, ugye? Mert még bejön. Ugyanaznap rúgtak ki és szakítottam a pasimmal. Anica írt nektek, aki folytatja történetét. Az első részeket ITT olvashatjátok, amelyben elmeséli, hogy sok év házasság után kamasz gyerekekkel hogyan váltak el a férfével és hogyan kezdett új életet. Tehát a folytatás: nem, ez nem kirúgás – erős kifejezés, ne úgy értsétek…De hát, én jeleztem, hogy szükségem lenne kis időre, magánéleti nehézségek és némi motivációvesztés miatt. Fizetés nélküli szabira, esetleg egy 6 órás konstrukcióra.

Hiszen van egy olyan vállalati programunk, miszerint mi a családok mellett állunk,

volt már erre példa. Volt igen. De nem ilyen körülmények között. Régebben. Még más volt. Te pótolhatatlan vagy. Nem akarunk elengedni, de melletted állunk. Miért nem veszed kicsit lazábban a dolgokat? (értsd, lógj egy kicsit többet, majd nem nézünk oda) Menj el szabira! Jó, oké, értjük, tényleg változtatni szeretnél. Hát, ezt sajnos nem mi döntjük el. Ezt jóvá kell hagyatni a külföldi vezetőséggel.

Na, innen már lehetett tudni, beindult a multi gépezet.

Szóval van egy vezető, aki egyedülálló anya (eddig is szúrta a szemünket, hogy amikor csak lehet kihúzza magát a külföldi utazásokból, nincs kire hagyni a gyereket, jó kifogás), ja és most magánéleti problémái is vannak. Ez nem lesz jó. Ebből csak a baj van.

OLVASTAD MÁR?  Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!

Amúgy sem igazi multikatona (igen, ez a korszak már sajnos elmúlt az életemben), nem pörög a fején látványosan (bingó, én a rendes munkában és nem a látszat-bullshit-prezikben hiszek), a 6 óra úgysem oldja meg a dolgokat (bár még nem próbáltuk…).

Jó. Akkor mondjuk jóváhagyjuk egy pár hónapra, de a vége az legyen, hogy lecseréljük. Kecske is, káposzta is. Először kicsit szíven ütött. Mégiscsak rosszul esik egy ilyen, nem?

Aztán rájöttem, hogy ez így jó lesz.

Fejben már írom egy ideje a listát, mi mindent kell majd…

  • hogy fizet az ember TB-t, ha nem alkalmazott?
  • Hogy nem vernek majd át, ha egyedülálló nőként megyek autót nézni?
  • Mi legyek, ha nagy leszek?
  • Hogy lesz az ember vállalkozó?
  • Kell egy cég? Vagy egyénileg?
  • Sosem voltam nem-alkalmazott, és mindig vágytam arra, hogy egyszer majd bátor leszek, és merek majd valamit megpróbálni.

Aztán majd biztos lesz koppanás, meg csalódás, meg elkeseredés. De legalább megpróbálom.

Mintha egy lavina indult volna el, akkor már tegyünk pontot a bizonytalanságokra.

Zöld papírra írtam a búcsúlevelet.

Az olyan szép szín. Volt itthon még sárga – az sápadt, semmilyen. Rózsaszín és piros – na, az meg ironikus lett volna. Az olyan szerelmeses szín.

OLVASTAD MÁR?  Tisztelet

Nem beszéltünk, nem találkoztunk, megint, már két napja. Éjszaka lesz már, mire olvassa majd. Ha nem sírtam, tudtam aludni, megnyugodtam és megkönnyebbültem – szerintem mindkét témában – az jót jelent, ugye? Akkor nem volt hiába a sok rágódás és tépelődés, hogy mi lenne a legjobb. Még semmi sincs lezárva, véglegesítve. Még nincs pont a munkaszerződés módosításon, még nem beszéltem senkivel.

A mosolygós szeművel sem találkoztam össze még azóta.

De a kocka már el van vetve.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!