Aki átélte már a válás minden fázisát, annak ismerős lesz ez a történet. Ez az az élethelyzet, amit sosem képzelünk el előre. Hogy valami véget ér véglegesen, de az élet megy tovább, mi több: elindul egy teljesen más és új élet. Anica írása.

Túl vagyunk, túl vagyunk?

Túl vagyunk a válságon, beüt a megkönnyebbülés, endorfin tömegek szabadulnak fel, minden jó és szép. A költözés után én szinte lebegtem, sokkal többet mosolyogtam, minden egy nagy, új kalandnak tűnt. Annyira biztos voltam abban, hogy innentől minden rendben lesz, hogy így is volt. Utólag persze azonosítom már, hogy ez túlélő reakció is volt, meg rengeteg feszültség elengedése, és

az a végtelen jókedv és nyugodtság nem volt azért egészen természetes.

De akkor ez segített át minket a legnagyobb változásokon, és szerintem a fiaimnak ez volt a legnagyobb biztonság és kapaszkodó. Olyan nyugodtnak, élettelinek, erősnek éreztem magam, hogy bármit meg tudtam volna ugrani.

Volt annyi eszünk, hogy legalább a válást megpróbáltuk jól csinálni, ha már a házasságot nem.

A két fiam az apjukkal együtt szerelte össze a konyhaasztalt és a székeket. Együtt mentünk el megvenni az ágyakat az új szobájukba. Talán kicsit abszurd, de sokat oldott a helyzeten. Aztán beindult a megegyezett menetrend, 9 nap velem, 5 az apukájukkal (iskolaidőben). Először nem is értettem hogy van nekem ennyi időm?! Jó idő, kiülés a teraszra, zenehallgatás, olvasás, rendezkedés.

Aztán voltak feszült percek.

Mindent tudni akartam, mit csinálnak, hogy érzik magukat. Minden rendben lesz?

Eddig mindent én oldottam meg. Amikor szombat este tízkor lázcsillapítót kellett vinnem, mert beteg az egyik, és nincs otthon semmi, akkor visszajött a régi nyugtalanság, hogy ha én nem vagyok ott, akkor mi lesz?

Aztán szépen lassan beállt a rend, mindenki beleszokott.

Mi jót hozott a válás utáni élet?

  • Nincs visszafojtott feszültség, ki nem mondott elvárások. Ha már úgyis én intézem, és én döntöm el, akkor jó, hogy nincs egy folyamatos ellendrukker, miszerint fölösleges, túlaggódom, és amúgy sem ez a legfontosabb.
  • Határozottságot. Önbizalmat. Bizonyítékot arra, hogy erős vagyok, és nem kell félnem a jövőtől. Nem tudom, mi jön, de akármi is lesz, megoldjuk. Sokkal kevésbé vagyok görcsös, és izgulok elképzelt helyzeteken, hogy mi lesz, vagy lehet velünk…
  • Tudatosságot és bátorságot. Könnyebben mondok nemet egy jópofizós üzleti vacsorára. Felvállalom, hogy időben eljövök, mert a gyerekekkel dolgom van.
  • Nyitottságot: könnyebben kérek segítséget, és vállalom, hogy jól jön, és nagy segítség, ha egy osztálytárs szülei hazahozzák valamelyik lurkót.
  • Én-időt. Színházat, mozit, vacsorát, wellness hétvégét, csajos – barátnős elutazást lelkiismeret – furdalás nélkül.
  • Családi programokat: Szüleimmel és a gyerekekkel évi két hosszú hétvége valahol. Mivel kevesebbet jutunk el hozzájuk suli idő alatt (egyszerűen kevesebb hétvégéből gazdálkodunk), próbálok itt – ott egy plusz nappal meg pihenéssel kompenzálni, mindenki nagy örömére.
  • Sokkal több mozgalmasság és kaland a gyerekeknek. Dupla nyaralás, dupla Karácsony, dupla szülinapok. Mindenki igyekszik programokat szervezni, rá lehet kicsit készülni a közös hétvégére.
  • Egy csomó elengedést. Muszáj. Nem tudok mindenhol ott lenni, nem tudom megvédeni őket a fájdalmas felismerésektől, nem tudunk tökéletes mintát adni.
  • Egy óriási lomtalanítást – a válogatás, kidobás, átpakolás minden valódi és spirituális élményével.
  • Rengeteg – rengeteg önreflexiót és rácsodálkozást, hogy milyen vagyok, hol vannak a korlátaim.
  • Új szerelmet
OLVASTAD MÁR?  Érettségizni idegen nyelven? Szívás.

De érzem azt is, hogy nagyon észnél kell lenni

Hogy a nagy határozottság ne csapjon át arrogáns, mindent jobban tudok attitűdbe. Nehogy olyan nagyon magamra támaszkodjak, hogy csőlátó legyek. Kell időről időre egy másik szempont is. Nagyon őrlődős, rágódós vagyok és szuper téma azon agyalni, hogy

hogyan lehetne egyszerre apaként és anyaként is helytállni.

Az meg végképp egyik kedvenc témám, miszerint szegény gyerekek, már most gellert kapott az életük, hát hogy is lehetne normális családi életük majd férfiként, apaként, ilyen háttérrel. Na, erről például gyorsan le kell jönni.

Figyelnem kell, hogyan beszélek az apukájukról, a párjáról, a közös programjaikról. Sőt, mit sugárzok, még ha nem is mondok semmit. Jól kell egyensúlyozni, hogy ne faggassam őket, de nem is azt érezzék, hogy nem érdekel, hogy nem mesélhetnek arról, hogy ott mi történik.

Azért azt tudatosítani kell bennük, hogy ez a családi felállás szuboptimális.

Nem az a normális, hogy vagyunk mi hárman szimbiózisban, és van egy szatellit még, apa, aki jó fej, és nyaralni visz.

Egy apának rettentő fontos feladata van egy családban, de ha reggeltől éjszakáig dolgozik, ezt nem tudja teljesíteni. Jó lenne mutatni jó példát persze, de minimum beszélni kell róla. Hiába érzem azt, hogy igazából tényleg nem voltunk egymáshoz valók, és jobb ez így (nem az a jó mondás, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat, hanem, hogy szülőként ismered meg igazán a másikat!)

azért van bennem szomorúság, harag, csalódottság nem kevés.

Magammal szemben, vele szemben, a sorssal, és úgy egyáltalán. És erről is szépen, kiegyensúlyozottan szeretnék tudni beszélni akkor, ha ez a gyerekeket majd egyszer foglalkoztatja. Őszintén szólva, nagyon nehéz nem nyavalyogni, hogy miért ilyen a sors, miért tehet meg valaki akármit – mert úgyis tudja, hogy én megoldom, mert a gyerekek érdekét fogom nézni, vagy mert fel sem méri, nem is érti….. és ezen nem őrjöngeni és szitkozódni és kulturált maradni.

Innentől fogva bármilyen életforma – csonkacsalád, vagy mozaik, mindegy, kompromisszumokkal, egyeztetéssel, lemondással jár. Valahol, valami elveszik.

Szerencsére egyelőre még nem vettem észre, hogy tudatosan próbálnának manipulálni, de biztos minden gyerek előbb -utóbb kitapasztalja hogyan lehet kihasználni anyát-apát, akinek nyilván valamilyen szintű lelkiismeretfurdalása azért van. Na, ebbe a csapdába nem belelépni jó lenne. Pontosabban jó lenne tudni úgy élni, hogy ne merüljön fel bennük ez a téma.

OLVASTAD MÁR?  A kamaszkort is meg lehet érteni

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!