Mi történik akkor, ha válás után a kamasz gyermek némiképp kiszorul a családból az eddigi megszokott helyéről. Mit érez? Mit tesz vagy tehet ebben a helyzetben és hogyan tudjuk őt segíteni, ha ez tényleg bekövetkezne? Renner Kata írása.

Semmi nem lesz olyan, mint azelőtt volt.

Egy tényt már az elején érdemes kijelenteni. Ez egyébként azért fontos, mert sokszor hallani arról, hogy “semmi nem fog megváltozni, minden marad a régiben, csak…”
Amikor egy házaspár különválik, az életükben új fejezet kezdődik. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt volt, de ettől még megpróbálhatnak úgy újra rendeződni, hogy a családtagok közül mindenki biztonságban érezhesse magát.
Mitől érzi magát biztonságban egy kamasz?
Attól, hogy az anyánál és az apánál is megtalálja a saját kis “birodalmát”, van egy hely ahol várják,
közösen eldöntött időpontban programot tud csinálni kettesben a szülővel vagy természetesen a testvérekkel. Ahol a kellő idő elteltével elmesélheti “mizu vele” és meghallgatásra találnak korszakmegváltó gondolatai. Aztán természetesen górcső alá veheti és szabadon kritizálhatja a szüleit és a világot, vagy zárkózhat be egy saját kis lyukba ami csak az övé, a haverokkal “csetelni”. Hiszen kamasz és ez a dolga.
Ha pedig inkább a barátokkal lógna az is megengedett, de szívesen tér haza mert van neki hová.
Gyakori, hogy amikor egy pár elválik, nagyon rövid időn belül új párra lelnek. Ez nyilván egyrészről érthető, hiszen a világ megy tovább és szívesen kezelgetik az előző kapcsolatban szerzett sérüléseket egy új szerelemmel, hátha kevésbé fáj a veszteség. Szeretnék újra értékesnek és szerethetőnek érezni magukat.
Előfordul, hogy annyira az új kapcsolat bűvöletébe kerülnek, hogy a kamasz gyermek úgy érezheti kiszorul a megszokott kötelékből.
Nagy már, elvan egyedül is, menne is a haverokkal, szóval nagyon könnyen háttérbe tud kerülni, anélkül, hogy ez bárki részéről szándékos volna.

Az “idegen”

Apánál és anyánál is megjelenik egy idegen, aki a kamasz szemében egyáltalán nem biztos, hogy annyira jó fej. Ő köszöni, de nem kéri a közös programot, szeretne -ha már szükséges – csak a szülővel időt együtt tölteni.
Ha még viszonylag friss a válás, nagy erőkkel szeretné még a szülőket akkor is újra összehozni, ha ezt nem is mutatja. (Gyakran még felnőtt korban is).
Ha erre nem tudnak a szülők kellőképpen odafigyelni, a gyermek elmagányosodhat, befelé fordulhat, vagy túlságosan szabadon mozoghat olyan korlátok nélkül, amelyek a lelki és testi biztonságát is veszélyeztethetik.
Mit tehetünk? Mire kellene különösen odafigyelni?
Legfőképpen arra, hogy mindkét szülő tudjon a kamasszal minőségi időt eltölteni. De mit is jelent ez a minőségi idő?
Azt, hogy az együtt töltött idő kettesben, egymással eltöltött programot jelentsen, akár egy séta vagy filmnézés vagy közös vacsora keretében ahol lehetőség nyílik beszélgetni, együtt nevetni, esetleg vitázni az élet dolgain, egyszóval egymás előtt megnyílni.
Az új partnert érdemes lassan, apránként bevezetni és leginkább csak akkor, ha úgy érezzük ez egy valóban fontos kapcsolat.
Amikor ez megtörtént, akkor is fel kell készülni arra, hogy talán kritizálva lesz, talán nem kérik vele a következő alkalmat, de ha türelmesen várunk, mi és az új partnerünk is, akkor a jég szépen lassan megolvadhat.
Inkább várjuk meg türelemmel ezt a pillanatot és ha a “new entry” elfogadásra talált, akkor is mindig legyenek saját közös “csak mi együtt” napok, amikor megélhetjük azt a régi biztonságot, amikor még csak “mi voltunk”.
Ettől fogja kamasz gyermekünk azt érezni, hogy fontos nekünk, hogy számíthat ránk és szeretjük őt.
Nagyon bonyolultan hangzik, de valójában ha jó tempóban (türelmesen, elsősorban a kamasz érdekeit szem előtt tartva), a gyerek számára adekvát kommunikációs stílusban visszük végig közös életünk fontos szakaszát, akkor hosszútávon (sem) lehet baj.
Fotó: www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!