A júniustizenötödike érzés – ami most egy hetet csúszott
Szerintem kivétel nélkül mindenkinek megvan az az érzés, hogy JÚNIUS 15.
Szerintem kivétel nélkül mindenkinek megvan az az érzés, hogy JÚNIUS 15.
Döbbenetesen sok kamasz kerül most hozzám iskolafóbiával.
Nagyságrendileg 1 millió kamasz (kicsi és nagyon nagy) ma az iskolát.
Munkaidőm jelentős részében síkideg gimnazistákat győzködök arról, hogy egy vacakul sikerült érettségi nem a világ vége.
Amikor egy serdülő azért lesz öngyilkos, mert társai szekálták, túlzóan leegyszerűsítő az az álláspont, hogy az osztálytársak a hibásak.
- Ha 2 munkás 2 nap alatt 2 gödröt ás ki, akkor 4 munkás 4 nap alatt hány gödröt tud kiásni? - Mi van? Nem figyeltem… - Elmondom még egyszer.
Mostanában igen sokat tűnődőm azon, vajon ki volt az a szadista őrült, aki kitalálta, hogy gyermekeinket az ivarérés éveiben tegyük ki életük első meghatározó teljesítményhelyzetének, a középiskolai felvételinek?
Zsebpénz témában általában parázunk.
Elindult a tanév. Nélkülem. Csaknem 10 év után kiléptem a közoktatásból.
Minden reggel 6-kor fölkelek, és megteszek minden szükséges lépést ahhoz, hogy 8 órakor a munkahelyemen megjelenjek, és a rám bízott feladatot legjobb tudásom szerint elvégezzem.