Sztereotípiák

Nyaraltunk. A szomszéd házikót egy fiatal srác bérelte, aki este meginvitált minket a teraszára. Tiltakozásomra fittyet hányva töltötte újra és újra a borospoharamat. A parti fergeteges, a srác mata részeg volt, vigyorgott és énekelt, egy szál fürdőgatyában táncolt és hülyeségeket beszélt. Cuki volt. A harmadik pohár bor után a férjem és én vele együtt harsogtuk a retró slágereket. Salát Janka írása.

Másnap kérdeztem meg, mi a foglalkozása:

Római katolikus pap. Azt hittem, ugrat.

Sztereotípia I.

23 éves koromig voltam aktív tagja egy hittanos közösségnek, hetente jártam templomba, nagyon sok papot ismertem személyesen. Az idősebbeket erkölcsösnek, szigorúnak, merevnek láttam, a fiatalabbakat nyitottnak, kedvesnek, jófejnek tartottam, akik a hittanos kiránduláson fociznak a fiúkkal és jókat lehet velük beszélgetni.

De egyet sem láttam tajt részegen fürdőgatyában táncolni!

Igaz, mindig a papi szerepükben láttam őket, szabadságon soha. A mi fürdőgatyás Zoli atyánknak ez a pár nap volt az éves szabadsága, és bár a papokról kialakult elképzelésembe egyáltalán nem illett, tulajdonképpen

semmi elítélhetőt nem csinált, éppen olyan volt, mint egy huszonéves srác, aki végre kiereszti a gőzt.

A youtube-on meghallgattam egy prédikációját: papi ruha, magvas gondolatok, széles látókör, mély lélektani ismeretek. Sajnálom, hogy a partin egyikünk sem volt olyan állapotban, hogy értelmes beszélgetést folytassunk,

sokat gazdagodhattam volna egy ilyen művelt, intelligens ember által.

Zoli atya rávilágított arra, hogy milyen sablonos megítélésem volt a római katolikus papokról. Lázba hoz, amikor a szterotípiáimat döntögetik!

Sztereotípia II.

A bűnözőket igyekszem elkerülni. Tavaly azonban egy börtönviselt embert ismertem meg, aki saját életét kockáztatva mentett ki egy idegent a beszakadt jég alól. Amikor a tavon korcsolyázó idegen eltűnt a jeges vízben, emberünk nem hezitált: a segítségére sietett, bár tudta, hogy a lék környékén alatta is beszakadhat a jég.

Az életemet inkább bíznám erre a „bűnözőre”, mint bármely tisztességes adófizető polgárra.

„A” papok, „a” bűnözők, „a” magyarok, „a cigányok, „a” nők…

Munkám során számtalanszor találkozom olyan egyénekkel, akik nem illenek bele a csoportjukra vetített képbe: gyermekeit intelligensen nevelő alacsonyan iskolázott szülők, jófej szektatagok, gondoskodó leányanyák, szuperintelligens migránsok, teljesen hétköznapi biszexuálisok.

Pszichológusként és szociológusként persze jól tudom, hogy, nem létezik olyan, hogy „a” papok, „a” bűnözők”, „a” cigányok, „a” nők, de az én percepcióm sem mentes a sztereotípiáktól.

A sztereotípiák amúgy nem haszontalanok. Megkímélnek minket egy csomó erőfeszítéstől, amikor valakivel találkozunk:

nem kell az összes egyedi, személyes tulajdonságát szem előtt tartanunk.

Ha tudom, hogy aznap egy arab nő lesz a kliensem, ügyelek rá, hogy ne legyen túl mély a dekoltázsom, mert azt feltételezem, hogy sértheti a szemérmességét.

Sztereotípiából előítélet

Érdemes azonban résen lennünk, hogy a szterotípiából ne legyen előítélet!

A Smith-Mackie-féle Szociálpszichológia könyv minden pszichológus számára alapmű, ebből szemezgettem. Elnézést ha evidenciák puffogtatok. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy minden társadalom lustának, műveletlennek, hangosnak és koszosnak tartja a gazdasági szempontból legalacsonyabb színvonalon élő csoportját.

Az Egyesült Államokban először a szegény ír, majd olasz bevándorlókat, mostanában a Mexikóból származó bevándorlókat tartják büdösnek, lustának.

Ahogy a csoport gazdasági helyzete javul, változnak a róluk kialakult sztereotípiák is. A többségi társadalom tévesen belső személyiségvonásnak ítél olyan viselkedésmintákat, amit a társadalomban betöltött szerepe kényszerít az egyénre.

Magyarországon a roma kisebbség van ebben a helyzetben.

Sokan a cigányokat lustának, koszosnak, hangosnak tartják, noha egy mélyszegénységben élő roma inkább hasonlít egy mélyszegénységben élő magyarhoz, svábhoz, pirézhez, mint egy középosztálybeli romához.

Sajnos azonban a túl bonyolult helyzetek értelmezésekor az ember hajlamos aktivizálni sztereotípiáit.

Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy a cigányok koszosak, mint végiggondolni azt a komplex történelmi-társadalmi folyamatot, melynek eredményeképpen a romák felülreprezentáltak a szegényebb társadalmi rétegekben. Ugyanez a helyzet bármely csoport esetében:

sokkal egyszerűbb például azt mondani, hogy a transzexuálisok perverzek, mint végiggondolni azt a bonyolult és fájdalmas lelki folyamatot, ami odáig vezet, hogy valaki nemet változtat.

Mikor használjuk inkább a sztereotípiákat?

A sztereotípiák könnyebben aktiválódnak olyankor, ha kognitív kapacitásunk csökkent (pl. hullafáradtak vagyunk), ha idői nyomás nehezedik ránk (a vezetőnek egy órán belül el kell dönteni, hogy Jánost vagy Juditot helyezi felelős pozícióba), vagy ha felfokozott negatív érzelmi állapotban vagyunk.

Kategorizációra szükségünk van ahhoz, hogy a világban el tudjunk igazodni, és ne kelljen mindig, minden esetben a helyzet teljes komplexitását átlátnunk.

Ha nyitott, rugalmas gondolkodású embernek tartjuk magunkat, akkor azonban érdemes odafigyelnünk arra, hogy a belénk ivódott sztereotípiák ne homályosítsák el ítélőképességünket.

Ha tudatosan keressük az ellentmondó információkat és törekszünk a dolgok összetettségének megértésére, akkor jó úton haladunk, hogy ne váljék belőlünk előítéletes személy.

A sztereotípiák és a kamaszok

Fontosnak tartom, hogy gyermekeim nyitottan álljanak minden témához, minden embercsoporthoz, ne ítélkezzenek elhamarkodottan, ne kapjanak kész válaszokat még mielőtt a kérdés egyáltalán megfogalmazódna,

legyenek mindig kíváncsiak.

Mivel a sztereotípiákat javarészt gyerekkorban a szüleinktől és a közvetlen környezetünktől, valamint a médiából lessük, szülőként érdemes odafigyelni arra, hogy miket beszélünk, és milyen médiatartalmak jutnak el gyermekeinkhez.

Belegondoltál már abba, hogy a „tedd már le azt a kurva telefont” vagy „az a buzifejű főnököm már megint…” típusú beszólások milyen értékítélet hordoznak a prostituáltakról vagy a homoszexuálisokról?

A társadalmi szintű sztereotípiák felszámolásának elsődleges színtere lehetne az iskola, ahol sokféle gyerek alkot egy osztályközösséget. Intézményi szinten érdemes törekedni a rendszeres, pozitív töltetű interakcióra a különböző csoportok között. Közös célok kitűzésével egy vegyes csapat tagjai ráébrednek, hogy

a Rikárdó, az Ahmed vagy az a langyi képű Csabi pont olyan jó fej, mint a Bence vagy a Máté.

Ehhez kellenének az anyagi biztonságban, társadalmi megbecsültségben fürdőző, magasan kvalifikált, a kiégést távolról sem ismerő pedagógusok, valamint az integráció tárgyi és személyi feltételeit biztosító oktatási intézmények.

De ez már egy más téma…

Fotó:pinterest