Olvastam az Online otthonoktatás nyílt csoportban egy 16 éves fiú levelét, amelyben elpanaszolja, hogy hirtelen, villámcsapás-szerűen rájuk zúdítottak csoportos és páros munkákat a digitális oktatás keretében. A baj nemcsak azzal van, hogy egyszerre 4-5 csoportba lettek beosztva és azt sem tudja, hol is van igazán, hanem azzal, hogy általában egy tanuló oldja meg a feladatok nagy részét, a többséget nem érdekli sem a feladat, sem a jegy. Drixler Imola írása.

Röviden: egy szív és gürcöl, a többi napozik.

A nagyon kedves hangú szövegben megkéri a srác a tanárokat, hogy legyenek szívesek ne osszanak ki csoportmunkákat (vagy csak inkább szorgalmiba), mert ugyan jót akarnak, de nem jól sül el. A levél:

“Sziasztok, jó napot!
Én egy 16 éves gimnazista diák vagyok.
A mi online iskolánkban az elmúlt 1 hét alatt nagyjából robbanás szerűen megnövekedtek a kiadott csoportmunkák száma a semmiből. Egy hét alatt összesen 4 tantárgyból találták ki a tanáraink, hogy dolgozzunk csoportmunkában vagy párosmunkában.
Itt nem az a baj, hogy feladatot kapunk, hanem, hogy a tantárgy, a határidő és a feladat mellett még meg kell jegyeznünk a társainkat.
Ennél csak az a jobb, amikor nekünk kell csoportokat kialakítani és egy vagy két gyereken kívül senkit sem érdekel.
Ezeket az osztálytársakat mellesleg nem feltétlenül érdekli a feladat illetve a rossz osztályzat. Ha valaki ilyen emberek közé kerül egy csoportba, az egyedül fogja megcsinálni a csoport feladatát (Ha ő nem szeretne egyest kapni).
Én értem, hogy önök így próbálják fenntartani az osztály tagjainak a szociális kapcsolatait, de ezzel csak még inkább megnehezítik a dolgunkat, igazából a csoportokban egy gyereknek lesz nagyon nehéz dolga.
Illetve nekünk az sem segítség, hogyha ilyen szinten ránk zúdítják az újtípusú feladatokat. Könnyen túlterheltséghez és kiégéshez vezet.
Ha mindenképpen csoportmunkákat szeretnének kiadni, akkor ne kötelező feladatként, hanem szorgalmiként/javításként/pótlásként küldjék ki a diákoknak. Félreértés ne essék, nem azért írtam ezt, hogy panaszkodjam, hanem, hogy a tanárok is tanuljanak a diákoktól és, hogy mások ne kerüljenek ilyen helyzetbe.
Köszönöm, hogyha elolvasták és értelmezték.
Szép napot mindenkinek és kitartást!”

Egy mindenkiért, mindenki…kiért is?

A tanulás- tanítási folyamat osztálykereten belüli munkaformái a következők lehetnek: frontális, csoportmunka (kisebb csoportok, párok), egyéni, differenciált osztálymunka.

Ideális esetben ezek ötvözete biztosítja a tanulók egyéni fejlődését a legjobban.

A csoportmunka a kapcsolatteremtés, együttműködésre való képesség; lényeglátás, kreativitás, önálló vélemény kialakításának kompetenciáját erősíti. Ezt a pedagógustól felkészülést igényel, hisz a csoportokat ki kell alakítania; a feladatokat megszabnia; időkeretet felállítania; segítséget kell adnia a felmerülő problémákhoz; figyelnie, hogy minden tanuló szerepet kapjon a feladatban. Tehát ez egy remek munkaforma,

ha ehhez a diákok hozzá vannak szokva napi szinten.

Az én fiaim egy olyan általános iskolába jártak, ahol ez természetes volt és a gyerekek zsigerből, egy perc alatt kiosztották a feladatokat maguk közt és nekiláttak a munkának. Élvezték, szerették, együttműködtek. Szinte vakon ugrottak neki a csoportfeladatoknak, annyira a vérükben volt. Nem vitatkoztak, mindenki feladatot vállalt, amiért felelt és gyerünk, oldjuk meg felkiáltással ugrottak neki a közösnek. Megtanították nekik és napi szinten így tanultak 7 éves koruktól.

De a fentidézett srácnál kiderült, hogy eddig nem volt ilyen feladatuk, mindig csak a frontális tanítás ment.

Elkezdődött az online oktatás, ahol egyedül maradtak. Majd egyszer – valószínűnek tartom, hogy egy tanári megbeszélés hatására- szinte derült égből villámcsapásként egyszerre több tanár is páros és csoportmunkát talált ki az osztálynak, akik addig – elég szomorú- de ezek szerint nem találkoztak még ilyen felosztással.
Biztosra veszem, hogy jó volt a szándék a tanárok részéről, mert az elszigetelt gyerekeket akarták evvel ösztönözni arra, hogy együtt dolgozzanak és ezáltal kommunikáljanak egymással.

Több sebből is vérzik ez a történet

Azok a diákok, akik még nem ismerik ezt a munkaformát, segítség nélkül elhasalnak. Ha nem tudják, hogyan lássanak neki (feladatkiosztás…stb., fenn részleteztem), el sem tud indulni a munkafolyamat.

Itt most nem kicsi, édes cukorbogyókról beszélünk,  hanem középiskolás nagy, lakli, lustaságra esetlegesen hajlamos, az élet egyéb történései iránt inkább fogékony, de a jelen helyzetben elég szorongva közlekedő kamaszokról, akik kevésbé lelkesednek bárminemű iskolával kapcsolatos tevékenység iránt.

Ez nem baj, ez egy ilyen életszakasz.

Minden osztályközösségben vannak tanulni akaró és farvízen elúszkáló diákok. A levelet író srác is elpanaszolta (az én fiam is ezt erősítette meg), hogy aki nem akar dolgozni a csoportban, az nem is fog. Aki nem akar együttműködni, azt általában nem is érdekli, hogy milyen jegyet kap(na) érte, tehát hátradől és semmit sem csinál.

A csapatban mindig van legalább egy olyan, aki viszont komolyan veszi a tanulást, a feladatot és számít neki az osztályzat. Tehát mi fog történni? Ez a diák fogja megcsinálni a csoportfeladatot, szinte az egészet egyedül.

Ő gürcöl, a többi napozik.

A levélíró srác is ettől készült ki és mennyire igaza van. Iszonyú sokat kell tanulniuk maguktól, amióta nincs iskola; ne kapjanak nagyobb terhet még pluszban egyesek. Mások miatt pláne ne.

Lássuk be: ez nem fair, így nem fair ésez nemcsak az online oktatás alatt van így. Mármint a gürcölős- napozós felállás. Mindig így történik egy olyan közösségben, ahol nincs bevezetve, kialakítva, számon kérve a csapat minden tagjától a feladata és rendszeressé téve az ilyen típusú munkafelosztás. Rendszeres alatt, nem havi kettőt értek.

Úgyhogy ezúton is kiállok a srác mellett és minden diák mellett és arra kérem a tanárokat, hogy óvatosan bánjanak ezzel a csoportmunka kiosztással most. Bizonyosodjanak meg, hogy tényleg mindenki elvégzi-e a feladatát és nemcsak 1-2 gyerek húzza az igát a többi helyett is.

Otthon érdemes érdeklődni ebben a témában a srácoknál: van-e náluk csoportfeladat; rendben zajlik-e; szereti-e; egyformán kiveszi-e a részét a munkában mindenki; tudja-e kezelni a felmerülő nehézségeket?

Ha nem, akkor azért annak hangot fog adni a gyerek, és akkor lehet beszélgetni arról, hogy ideális esetben hogyan is zajlik egy ilyen folyamat. Mindenkinek megvan a feladata, figyelni kell a határidő betartására, egymásra vannak utalva a tagok, együttműködés az alapja az egésznek.

Ha tudják, hogyan is kéne működnie a csoportmunkának jó esetben, akkor talán előbb jelzik a többiek felé, ha nem ezt élik meg a feladat során.

Nem kell egyedül végiggürcölni egy csoportmelót, csak azért, mert ő is meg tudja oldani és mert ilyen mintát valószínűleg látott maga körül épp eleget. Mondjuk, amikor anya fogat összeszorítva megcsinál mindent egyedül otthon.

„Előbb végzek, ha egyedül megcsinálom, minthogy szóljak mindig mindenért” Ismerős?

FotóPexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!