Kamaszkorban egyre kevesebb időt töltünk a gyerekekkel, viszont még mindig többet, mint amikor majd végképp felnőnek. Ez tény. Van még pár évünk, hogy bizonyos “üzeneteket”- a saját példánkon keresztül is – átadjunk nekik. Ezek két okból lesznek hasznosak: egyrészt megédesítik a kamaszkorukat, másrészt felnőtt korukban sokkal könnyebb lesz az életük. Kevesebb dolgot kell majd utólag, felnőtt fejjel bepótolniuk. Szücs Szilvi írása.

Öt üzenet, amit mindenképp adj át a kamasznak

Ha találtál egy álmot, azt ne add fel olyan könnyen

Sok kamasznál az a kérdés, hogy

egyáltalán lesz-e bármikor is egy álma. Ha viszont lett ilyen, azt never give up.

A nemfeladáson túl van egy sokkal fontosabb üzenet ezzel kapcsolatban: azt megértetni a kamasszal, hogy ezek az álmok az idők során változhatnak, átalakulhatnak, kiegészülhetnek és ez teljesen rendben van. Ha megváltozik az eredeti terv, no para, folytatni kell tovább a megváltozott körülményekkel.

Szívből élj

Ez az egyik legnehezebb üzenet, leginkább azért, mert ez tényleg olyan, hogy anyámon éreztem, hogy szeret, ki is tudta mutatni és nem szégyelte kimondani. Vagy nem. Viszont attól még, hogy neked ez nem adatott meg, a kamasznak megadhatod.

A kamaszok szíve óriási, mindenkit szeretnek, majd senkit sem.

Ölelések a barátnőkkel hetekig, aztán mély gyűlölet egy félreértés miatt. Közben azt látják hogy a többség nem őszinte, hogy a szerelmes filmek is tele vannak átverésekkel, hogy anyám is taktikázik apámmal, miközben már évek óta nem szereti őt és fordítva.

És ekkor jövünk majd azzal, hogy szívből? És mégis.

Ez az egyik legnehezebb, de talán a legfontosabb üzenet: bizonyos dolgokat az életben csak szívből lehet csinálni. Agyból nem megy.

Mert ha agyból megy, ha előre lejátszod az összes variációt, hogy mi fog történni, ha előre megéled az összes szcenáriót, akkor megette a fene. Akkor is így van, ha a szívből élők sokszor óriásit csalódnak és csúnyán rá…nak. De ott van legalább ennyiszer ennek az ellenkezője is.

Pozitív gondolkodás

Erről többször is írtunk már, például ITT. Megtudom csinálni, képes vagyok rá, ha ő megtudta én miért ne tudnám, semmi extra nincs ebben, akkor meg miért parázok. A kamaszok többsége (szubjektív) alapból azt gondolja magáról, hogy “ez biztos nem fog menni”.Vagy lehet, hogy ezt látja a szüleitől? Próbáld ki, hogy pár hétig nem vagy NEGATÍV! Komolyan.

A pozitív gondolkodásnak a pozitív (tenni akaró) cselekvés a legjobb haverja. E kettő összege a pozitív eredmény.

Válaszd ki magad körül azokat, akiknek adsz a véleményére

Amikor azzal példálózol, hogy mit gondolnak a szomszédok, a tanárok, a nagyi, a barátnőd akkor nehéz elvárni a kamasztól, hogy ne adjon az újdonsült internetes hódolójának a véleményére.

A kamaszkor kiváló időzítés arra, hogy terelgessük a gyereknél, kinek a véleménye számít. A legjobb módszer az, ha megkérdezzük tőle.

Ha találtunk közösen néhány embert (örüljünk, ha felkerültünk a listára), akkor fontos lenne tudatosítani benne, hogy ha kérdése van, ha elbizonytalanodott, akkor hozzájuk forduljon tanácsért. Előfordulhat, hogy olyan kérdése van, amire nem talál választ: akkor javasold neki, hogy együtt üljetek le a gép elé és keressetek rá a neten. Közösen megtalált válasz sokkal jobb, mintha kétségbeesésében egyedül böngészik.

Neked sem szégyen szakembertől tanácsot kérni. Sőt.

A csalódás  teljesen normális állapot

Mi több: ezerrel érdemes megélni, kibeszélni, sírni. Egyrészt hamarabb túl lesz rajta, másrészt sokkal jobban örül az ezt követő szívből élős sikernek.

Emellett érdemes megtudni, hogy az adott helyzetet miért érzi kudarcnak.

Azért, mert szerette volna magának bebizonyítani, hogy ez menni fog vagy neked vagy másoknak. Vagy azért, mert úgy érzi, hogy mindent beleadott (ez lehet egy szerelem is) és nem ment. Az előbbire olvasd fel neki az előző pontot, az utóbbi esetében óriási dícséret, hogy képes volt kihozni magából a legtöbbet.

Ilyen témákat is érintünk, amikor mediációba jön a kamasz és a szülő. Úgy, hogy hárman vagyunk, de igazából csak ők vannak ketten.

Fotó:www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!