„Mindenkinek egy élete van és muszáj kihozni ebből a legjobbat.” Szalontai Beatrix a Richter Főnix közösség tagja végtaghiánnyal született, és emiatt másokhoz képest hátránnyal indult az életben, mégis egy nagy harcos. Óriási küzdelmet vívott azért, hogy elfogadják. Családja feltétel nélküli szeretete is segítette abban, hogy ne veszítse el mindent beragyogó életörömét. Hiszen összefogva küzdöttek meg azzal, amit a sors rájuk osztott.

Beatrix születési rendellenességgel született, amelyről őszintén beszél a róla készült filmben. Minden történés „átlagos”, de mégis nagyon egyedi, hiszen sokunk számára emlékezetes pillanat az egyetemi felvételi, de az ő számára különösen nehéz volt, hiszen gyógyszerész szeretett volna lenni, de az első alkalommal egyáltalán nem javasolták neki ezt a pályát.

A munkába állás mindannyiunk számára nehéz döntés volt, de az ő számára különösen, hiszen több munkahelyen is azt tapasztalta, hogy az emberek egyáltalán nem megértőek vele és bár megállta volna a helyét, de mindig akadt egy „jó akaró” ember, aki ezt megakadályozta.

A jelenlegi munkahelyén egy kórházban, a betegágy mellett dolgozik gyógyszerészként, ami (elmondása szerint) mindenben kárpótolja őt.

OLVASTAD MÁR?  Mintakamaszt nevelők szevasztok!

A sportolás gyerekkora óta a mindennapjai részévé vált, de ott is szüksége volt a humorára és az önismeretére, amikor megkérte a társait, hogy érintsék meg a sérült kezét, hogy érezzék: semmivel nem különb ő, mint a többiek.

A párválasztásról már férjével mesél a filmben, ami elképesztően megható és elgondolkodtató. Az ő esetükben a „van egy párom” valódi értelmet nyer és az ember ismeretlenül is megölelné őket.

Az őt ért megpróbáltatások ellenére is arra tanít minket, hogy ne tévesszük szem elől a valódi értékeket. A filmet végignézve egy valamit biztosan magunkkal viszünk: Beatrixnak és teljes családjának és férjének lélekmelengető optimizmusát, kivételes humorát.

„Nagyon remélem, hogy az emberek bátrabbak lesznek és ők is előállnak a történetükkel, mert ilyen mindenkinek van. Amiben ő jó és amiben ő erős.”

A Te életedben is előfordult már, hogy erőn felül kellett teljesítened, hogy egy mélypontról felállj? Ha szívesen beszélnél róla, másokat biztatva ezzel az újrakezdésre – jelentkezz és írd meg a történeted nekünk június 15-ig.
A beérkezett sorstörténetekből a Richter Főnix Közösség védnöke segítségével választjuk ki a bemutatásra kerülő főnixeket.

Oszd meg a véleményed velünk!