Gyertyák meggyújtva, tűzijáték ég, ajtó kitárul és tadaaam elhangzik a Boldog születésnapot! kiáltás. Gyerek nézi- nézi a gyertyákat és látszik a szemén, hogy keresi- kutatja, mit is kívánjon, mielőtt elfújja őket. Már nem a piros Burago kisautót kéri, vagy a Lego kastélyt; itt már komoly kattogás megy a fejben. Szinte hallom, ahogy zakatol a fogaskerék és ami kívánságot megfogalmaz, az már nem fogható kézben. Drixler Imola írása.

Már nem gyerek többé. 18 éves lett.

Este már bulizással ünnepel, nem otthon tölti az estét és csak másnap kerül haza.
Késő éjszaka vágok magamnak egy nagy szelet tortát, bekuckózok a fotelomba és miközben majszolom a piskótát, arra döbbenek rá, hogy

nekem már nincs többé kiskorú gyerekem.

Elkezdem sorba venni, hogy milyen változásokkal járhat ez most számomra anyaként?

  • Ha cigiznék, akkor már elküldhetném bármelyik gyerekemet a dohányboltba cigarettáért.
  • Ha rendszeresen innék és nem akarnám magamnak megvenni az itókát, akkor alkoholért is elszalajthatnám őket.
  • Ha nagyon hisztiznék, már nem kötelezhetnének rá, hogy eltartsam a kölköket.
  • Ha hülyeséget csinálnának, már nem engem vennének elő. Már ők felelnek a tetteikért.

Hát ettől most nem biztos, hogy megnyugodtam, de ez van.

  • A dokumentumokon már csak az anyja neve rovatban szerepelhetek ezentúl; semmi kiskorú törvényes képviselője meg ilyenek.
  • Már hivatalosan sem kell az engedélyem semmihez, amit szeretnének.
  • Ha akarnának, elköltözhetnének a világ másik végére, vagy meg is nősülhetnének, akár már holnap. Egy szavam sem lehetne. Mondjuk az egyik már elköltözött, majdnem a világ másik végére.

Azért a korai nősülésen elgondolkodom, ahhoz lenne egy- két keresetlen szavam.

  • Már nem kell rájuk szólnom, hogy vegyenek fel sapkát- kesztyűt, mert most már tudják, hogy magukért felelnek és ezért fel fogják venni (szart fogják).
  • Ezentúl maguktól rakják be a szennyesüket a kosárba és ők fogják megkérdezni tőlem, kiraktam-e az összes koszos ruhámat. Én meg majd hisztizhetek, hogy miért nincs kimosva a retkes farosom még (ja, nem).
  • Annyi időm lesz mostantól, mint a tenger. Azt csinálok most már, amit csak szeretnék; senkinek sem tartozom számadással. Ha úgy döntök, délben kelek fel, akkor reggelizek és este ebédelek.

Nem kell se reggelit, se ebédet készítenem, ha nem akarok (általában nem akarok).

Ahogy ezek végigfutnak az agyamon, eszembe jutnak emlékek, amikor kicsik voltak a srácok. Amikor minden időmet ők töltötték ki. Ez nincs már így, de nem mostantól nincs. Csak ez a most, ez most sokkal jelentőségteljesebb.

Sok minden megváltozott körülöttünk; de ami megváltozott, az nem most változott meg, hanem szépen lassan átalakult. Inkább fejben érzem ennek a születésnapnak a fontosságát, a hétköznapokban – szerencsére- még nem igazán.

Hisz az égadta világon nem változik semmi: mosok, főzök, takarítok, mamataxi vagyok, ellátok, jövök- megyek, biztosítom a hátországot. A fiúk tanulnak, dolgoznak, bulikáznak, zenélgetnek. Egyre kevésbé igénylik a jelenlétemet az életükben. De tudom, ha valami nyomasztja őket, akkor azt elmondják. Legalábbis bízom benne.

OLVASTAD MÁR?  A szentek élete

Tudják, hogy van mentőöv; ha kell, ott vagyok nekik. Leússzák a távot, amit kijelöltek maguknak, de a parton ott vagyok. Mentőövvel. Meg törölközővel. Meg száraz ruhával. Meg szendviccsel. Meg ásványvízzel. Vagy inkább hideg sörrel most már. És hallom közben:

„Mamaaaa, most már elég.”

Csörren a telefonom, az egyik gyerek (bocs, felnőtt) a vonal túlvégén: „Mama, figyelj, lenne kedved értem jönni autóval éjfél körül?”

Szerintetek? Mi változott?

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!