Ugye nem hiszitek, hogy léteznek olyan női és férfi lények, akik egyszerre mindent tudnak? Mindenben tök jók és mindezt mindig, minden körülmények között jókedvvel jól csinálják? Nem az ellenkezőjét szeretném bebizonyítani, még csak a valóságot sem akarom megmutatni, hiszen az tényleg mindenkinél más. Szücs Szilvi írása.
Csak azt szeretném nektek mondani, hogy
Nem kell mindenkinek mindent elhinni.
Nem kell úgy érezni, hogy te egy szerencsétlen, lúzer és semmirekellő vagy. Néha még ronda is.
A napokban találkoztam valakivel, aki egy boros cég marketingese (egyszerűen összefoglalva), és azt mondta, hogy isten őrizzen a celeb influencertől, ki hinné el, hogy hitelesen képviselné a márkájukat, miközben kekszet, hűtőszekrényt, mobil wc-t (jó, azt nem), joghurtot, autót hirdet. Közben „zöld” és a rászoruló afrikai gyerekeket is segíti, de úgy, hogy három hónapot ott is tölt velük. Két tehetségkutató műsor között.
Ő inkább egy hús-vér embert szeretne, aki mondjuk tényleg szívesen megiszik egy pohár vöröset a vacsorájához. Mert nincs azzal baj ugye, ha valaki reklámoz valamit.
A másik szuper jó téma, amikor valaki azt mondja, hogy mostantól többet szeretnék foglalkozni a gyerekeimmel
Aztán jönnek a boldog anya-gyerek fotók, videók, cikkek, címlapok a gyerekkel és ettől mindenkinek totál lelkiismeretfurdalása lesz, mert éppen este 7-re ér haza és még csak ki sem pakolva a megvásárolt kajákat ül le a gyerek mellé tanulni. Közben félszemmel nézi a facebook-on, hogy valakinek ez is jobban megy.
Halló! Mindenki tegye a szívére a kezét és gondolja végig: hányszor gondolt arra, hogy a k.életbe mi az amit én ennyire szarul csinálok?!
Akkor most hagyjátok a kezeteket a szíveteken és ígérjétek meg, hogy változtattok néhány dolgon. Kidobjátok ezeket a posztokat a fenébe, nem idegesítitek magatokat a szuper nőkön és anyákon, hanem kitaláljátok, hogy ti mitől lehetnétek azok.
Nem feltétlenül szuperek, hanem olyan nők és anyák, akiket ti is szerettek. Magatokat szeretitek.
Nem kell mindig másokat irígykedve nézegetni és közben azon keseregni, hogy „ma belenéztem a tükörbe és egy öregasszony nézett vissza rám, de nem érdekel!” Vagy: „kaptam egy nyári fotót a barátnőmtől, amin rajta vagyok és alig ismertem fel magam annyira meghíztam, de engem nem érdekel!”. „Meg hát itt vannak a gyerekek, milyen nehéz velük, hálátlanok, semmit nem csinálnak, bezzeg a facebookon azt írja az egyik újságíró, hogy neki a kamasz gyerekei viccesek, jó fejek, segítőkészek, jó tanulók.”
Lehet, hogy ez most épp nem jött jókor, de engem lehet szídni, írjatok emailt, küldjetek el a fenébe. Ígérem, még válaszolni is fogok.
Mi van veletek? Hol az van az az erő, ami eddig hajtott?
Hol van a felemelt fej? Hol van a behúzott has? Hol vannak az optimista gondolatok? Hol van az a barát, akinek elmondhatod őszintén, hogy mi bánt? Nem bírom ki, hogy ne megint Esterházyt citáljam:
„Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van?
A- tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik össze-vissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullám természetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?
Mért tetszik pszichoanalitikushoz járni, vagyis mért tetszik lábjegyzetelni a saját életét,
mért tetszik álldigállni a saját élete mellett, mért nem tetszik átélni, mért csak reflektálni, reflektálni? Mért nem tetszik elfeledkezni az életről, épp azáltal, hogy élni tetszik?
Mért tetszik folyton rohanni? Mért nem tetszik egy aranykorban élni?
Mért tetszik újra meg újra új életet kezdeni, mért nem tetszik tudomásul venni, hogy egy életünk van, mért nem tetszik tudni, hogy egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, mért nem tetszik…
Anyám pedig azt mondta, hogy tetszikezni pedig nem tetszikezik az ember, fiam. Mire én mélyen a szemébe néztem, bárhol a világban fölismerem ezt a kékes szürkét, mintha könny csillant volna, ez most hogy jön ide, és azt mondtam:
Irgalom, édesanyám, nézd, Jaj, mama, kész ez a Zelőadás is.” Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből
Ha nem vagyok túl jól (mert van ilyen is, de ezen a mindenttudó szuper celeb nem segít, csak én s talán a jó barátok) mindig elolvasom ezt. És felemelem a fejem, meg behúzom a hasam (ahh) és megpróbálok mindent megtenni azért amiben hiszek.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!