Mi köze a kamasznak a PMS-hez?

Negyven körül mindenki a klimaxról beszél. Mi még korántsem gondolom, hogy ez aktuális lenne (…), viszont itt van helyette az, amit elvileg megszoktunk és mégsem. Negyven körül sem. Mi az? Minden hónapban egyszer eljön, verejték, vér, könny kíséri az útját, és kifordítja a világot a négy sarkából? Nem, most nem arra gondoltam, amikor az anyukádat látod vendégül egy hétvégére, bár ez is lehetne… A PMS-ről (Premenstruációs Szindróma) szeretnék mesélni, ami – bár sokszor letagadjuk – majdnem minden nőt érint. Jé Viki írása.

Amikor nem értitek, hogy mi végre ideges ANYÁTOK? Miért borul el a tekintete olyan dolgokon is, amelyeket normális állapotában szó nélkül megcsinál.

De honnan is tudhatjuk, hogy PMS „tüneteivel” áldott vert meg minket az ég? Lássuk néhány pontban, mik a legjellemzőbb mozzanatok: (Cikkünk végén túlélési tanácsokkal is szolgálunk családtagoknak.)

Indokolatlan dühkitörések

Váratlanul úgy érzed, hogy az egész világ összeesküdött ellened,

a páratlan zoknik tüntetést szerveztek a fürdőszobában,

a macska direkt szart az alom mellé, csak hogy téged bosszantson,

a közértben csak azért nincs friss felvágott, hogy kikészítsenek idegileg.

Ilyenkor (mondjuk máskor is) szóvá teszed, ha az eladó kislány párizsivéget akar belecsempészni neked a szép, mutatós szeletek alá, sértődött fúriaként hörögve utasítod kéred, hogy a másik sorból lesszíves adni, mert különben nagy baj lesz.

Pisztolytáskát izzadsz, szád habzik, ajkaid remegnek, és még csak most indulsz a kocsiddal a reggeli forgalomba. Lelki szemeid előtt látod magad, ahogy a dugóban kiszállsz az autóból, és egy tegnapról az autóban maradt „ez három napig is friss marad” bagettel a kezedben szétvered a mögötted lévő, türelmetlenkedő, nagyfejű, bunkó szélvédőjét, de nem teszed, mert jól nevelt vagy, még akkor is, ha épp PMS-ed van.

Inkább törsz egyet a végéből és elrágcsálod amíg beérsz a munkahelyedre.

Indokolatlan frontérzékenység

Agresszív megnyilvánulásaidat (pl.: a semmiből egyszer csak úgy érzed, hogy szét tudnád harapni az asztallapot, vagy egyetlen mozdulattal ki tudnál tépni egy fát a helyéről, esetleg téglát morzsolnál a kezeiddel…) a változékony időjárásra fogod. Szorítod. Erősen.

OLVASTAD MÁR? Ki beszél a szülőkről?

Indokolatlan evésrohamok

Sósat, édeset, savanyút, csípőset… Mindegy, csak sok legyen. Éjjel is. Meg hajnalban. Ebédkor három helyett. Meg még egy kis tortácskát is. Ilyenkor pacalpörkölt. Vagy egy kis könnyű saláta. Vagy együtt a kettőt, az lesz a legjobb!

És ilyenkor csak néz a kamasz és nem érti, hogy mi volt a bajod EZZEL és EZZEL. Azaz kiderül, hogy te sem vagy jobb, mint ő csak neked 3 hetente vannak kitörései. Ő legalább kiszámítható a témában.

Indokolatlan szomorúság

Az egész élet egy nagy szar, minek bármit is csinálni, úgyis mind meghalunk, kár is bármibe belekezdeni, szóval inkább varjúvá válsz: kár, kár, kár.

Lefelé görbülő szájjal bírsz csak létezni, egy sánta légy láttán máris dudára sírod az orrod. Kövérnek látod magad, rondának és öregnek, mindenre alkalmatlannak, és silánynak. A legjobb lenne elbujdokolni az erdőben, világgá menni, vagy ásni egy gödröt és belebújni. Mondjuk már ettől a gondolattól is zokogásban törsz ki, mert milyen már, hogy ilyeneket gondolsz magadról?! Szegény te…

OLVASTAD MÁR? Ki beszél a szülőkről?

Mit csináljanak ilyenkor azok az emberek, akik szeretik ezt a nőt, anyát és/vagy kénytelenek vele egy háztartásban élni?

Semmit! Meneküljeteeeeek, bolondok!!! Megpróbáltuk összeszedni a legfontosabb dolgokat:

Először is, hidd el, nem direkt csinálja, amit csinál. Nem úri hóbortból sír, ordít, csapkod. Nem tehet róla, a hormonok játszanak vele. Jobban szenved bármelyikőtöknél.
Próbálj úgy létezni ezen a pár napon, mintha nem is lennél.
Költözz egy másik kontinensre, teleportálj egy párhuzamos dimenzióba.
Menj össze picire, és közlekedj az ajtóréseken, szőnyeg alatt, válj láthatatlanná.
Ne adj ki hangot magadból. Semmilyet.
Ne nézz a szemébe.
Nézz a szemébe.
Ss főleg: soha ne rakd vissza üresen a fagyis dobozt a hűtőbe!