Mostanáig csak annyit tudtam a Kék Bálna hírhedt játékról, mint egy átlagos internet felhasználó. Néhány kép került a szemem elé, alkarba karcolt bálnákról, felszínesen olvastam el a cikkeket, mert úgy gondoltam, hogy ez is „csak” egy olyan neten terjedő (ál)hír, ami arra utazik, hogy felborzolja a kedélyeket, hogy rosszul érezzük magunkat, és kezdjünk el aggódni.

Úgyhogy bele se ástam magam a témába, gondoltam, majd elcsitul, mint ahogy a többi, amit az internet bűzös bugyra böfög fel időnként.

Aztán Gergővel (11,5 éves) elmentünk kettesben cipőt vásárolni neki. Kamasz, és ő az, aki már alapból kamaszként jött a világra, tehát vele 11,5 éve küzdelem az élet. Egyetlen pillantásával képes kihozni a sodromból, fél mondatával dühöngő fenevaddá változtat, szarik a szabályokra, mindenkinél okosabbnak képzeli magát (őszinte meggyőződésből), és

rajta kívül kevesen tudnak úgy felidegesíteni, hogy tehetetlenségemben zokogva fordulok sarkon, és hagyom ott a helyszínen.

Mindeközben pedig makacs, kitartó, okos, Mr. Mini Vaslogika, óriási szívvel (amit erősen titkol), kiváló humorérzékkel megáldva. Aki rajtam kívül a bolygónk összes élőlényével közösséget vállal, szociálisan érzékeny (persze, csak ha nem rólam van szó), a helyi „dirt bike” csapat legifjabb tagja. Imád zöldségeket aprítani, főzőcskézni, madarakat etetni, macskát simogatni, és emellett a család legkockább tagja, enyhe netfüggőséggel.

Szóval Gergővel épp a cipővásárlás közös, vidám élménye felé autóztunk kettecskén. Már nem volt annyira paprikás a hangulat, mint előtte néhány perccel, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy a megbeszéltek ellenére NEM a zebrán jön át, amikor elsétál a munkahelyemre a suliból, mert „akkor öt méterrel többet kéne menni”.

Már nem fújtattam, és a fejem se volt annyira lila, úgyhogy Gergő megkérdezte, hogy

hallottam-e a Kék Bálnáról. Csillogó szemekkel, érdeklődve nézett rám, még a szeplői is feszülten figyeltek.

Először viccesen mondtam, persze, hogy hallottam a valaha létezett, általunk ismert legnagyobb vízi emlősről. Tudtam, hogy nem erre volt kíváncsi, csak időt akartam nyerni. Első gondolatom az volt, hogy

ambivalens és hektikus kapcsolatunk ellenére, milyen jó, hogy nyitott felém, és mer kérdezni.

Én pedig merjek hát válaszolni. Valahogy most nem sikerült nagyon őszintére a könnyedségem, és a humorom is cserben hagyott. Ez egy olyan komoly téma volt, hogy nagyon komolyan kezdtünk el beszélgetni Gergővel – paradox módon pont a Kék Bálnának „köszönhetően”. Amit ő mondott nekem gondterhelten, a kíváncsiságtól, a misztikumtól kissé borzongva:

OLVASTAD MÁR?  Még egy hét van a meseírásra

A Kék Bálna egy internetes játék, és akik felregisztrálnak rá, azokat rákényszerítik, hogy öljék meg magukat. A suliból pár gyerek felregisztrált rá, az a fogszabályzós, nagyon rossz fiú is, a nyolcadikból. Magyarországon már több száz(!) gyerek ölte meg magát. Figyelik az embereket kamerával, és minden lépéséről tudnak. Ha nem teszed meg, amit mondanak, a családodat is kinyírják.”

Ezek olyan súlyos gondolatok egy kisgyerek (aki történetesen az én fiam) szájából, hogy komoly kommunikációs sokkot kaptam, amit alig tudtam leplezni.

Egyszerre voltam rémült, miközben az aggódás és a tehetetlenség felváltva markolászta a szívemet.

De csak azt tudtam magamnak mondani, mint amit most Nektek is:

„Nyugi. Mély levegő. Érdeklődj. Beszéltesd. Kérdezz. Válaszolj. No para!”

Mondtam, hogy azok a gyerekek, akik felregisztrálnak oda, és megölik magukat, nagyon-nagyon magányosak. Nincs senkijük, akiktől meg mernék, vagy meg akarnák kérdezni, hogy mi is az a Kék Bálna. Senki nem mutatja meg nekik, milyen szép az a világ, amiben élünk. Lehet, hogy még sosem hasaltak a földön nárciszt szagolva, mint mi tegnap. Nincs hobbijuk, nincs kedvenc bringa pályájuk, nincs barátjuk, és valószínűleg mérhetetlenül vágynak arra, hogy legyen egy ember, aki rájuk figyel. Ezt a figyelmet kapták meg ott, abban a csoportban.

OLVASTAD MÁR?  Tisztelet

Beszéltem arról, hogy az önmagában tragédia, ha valaki megöli magát, de képzeld el milyen annak az anyának, akinek a gyereke meghal. Ráadásául úgy, hogy önmaga dobja el magától az életét. És a legnagyobb fájdalmuk mindig az itt maradottaknak van. Annak az anyának, apának, akinek úgy kell tovább élnie, hogy nincs többé kisfiuk, kislányuk. Mert felregisztráltak egy ilyen „játékra”.

Elmondtam, hogy szerintem nem túl jó ötlet ilyet csinálni. De ha gondolja, és nagyon kíváncsi, regisztráljunk fel együtt, lesz, ami lesz… (ez persze csak blöff volt, és nagyon reméltem, hogy nem kerül erre sor…)

„Anya, de a végén az a feladat, hogy öljék meg magukat…”

„Jó, de mi nem csinálnánk meg… néha a házit se csinálod meg…”

„De figyelik is az embereket…”

„Az összest? Jó, de Hogyan?”

„Mittomén… lehet, hogy ilyen láthatatlan kamerákkal… (ekkor már elneveti magát)”

 Végül még rátettem egy lapáttal a biztonság kedvéért, és bevetettem azt a „ferdítést”, hogy egyébként nem is olyan jó ötlet felregisztrálni, mert a rendőrök figyelhetik a netezők szokásait, és a Kék Bálna felhasználóira külön csoportot állítottak… Ennyiben maradtunk, és kértem, ha még kíváncsi valamire ezzel kapcsolatban, nyugodtan kérdezzen. Azt már nem mondtam neki, hogy mostantól még jobban fogok figyelni, mint eddig. Ugyanis nekem biztosan vannak beépített, láthatatlan kameráim.

Fotó:pexels.com

 

 

Oszd meg a véleményed velünk!