Amikor szónokolsz egy hosszabbat, úgy érzed, hogy odavágtad neki, kihúzod magad, hogy tessék b..meg (ezt csak gondolod, nem mondod, nyugi) ez a véleményem. (Biztos a többség mindig nagyon higgadtan beszél a kamaszokhoz, de vannak néhányan, akiknek már volt hasonló élménye.) És akkor rád néz és megkérdezi póker arccal:

oké, de akkor most mi van?!

Kamaszokkal kommunikálni

Ez bizonyos szempontból nehezebb, mint a kisgyerekekkel (ezt te is nehezen hitted el még pár éve, amikor kilencvenszer kérted meg, hogy vegye fel a cipőjét vagy ne egye meg az építőkockát), de ha ismersz néhány trükköt, akkor ez sokkal könnyebb, mint gondolnád.

Először is azt kellene elfogadnunk, hogy a kamasz bizonyos szempontból egy kiskorú felnőtt. Nem sokban különbözik például tőled, hiszen:

  • magasabb nálad,
  • a lányoknál ugyanaz a cipőmérete, mint neked,
  • a fiúknál már régen sokkal nagyobb,
  • többet eszik, mint egy felnőtt,
  • van véleménye sokszor arról is, amiről azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák (ez igaz lehet rád is, de ez most az anyapara oldal, nem a kamaszpara)
  • állandóan a szavadba vág,
  • vagy éppen egyáltalán nem mond semmit (mivoltasulibansemmi)
  • kiabál és idegeskedik,
  • egyik percről a másikra megváltozik a hangulata,
  • állandóan a neten lóg vagy a telefonját nyomkodja, és még sorolhatnánk,
  • elvétve hangosan böfög.

Ha végiggondoljátok például a hétvégéteket, biztos találtok egy-két “ide passzoló” momentumot saját élményből.

Oké, de akkor most mi van?!

Két dolog van. Az egyik a soha nem elégszer hangoztatott okfejtésünk az ún. én kommunikáció. Amikor nem arról beszélsz, hogy neki mit és hogyan kellene tennie, gondolnia, hogy jobb legyen az élete, hanem arról, hogy te mit gondolsz, érzel.

“Engem nagyon zavar és mérges vagyok amiatt, hogy…ha mindig az utolsó pillanatban változik a program az számomra nehezen kezelhető…, mit javasolsz, hogy lépjünk tovább?,

igazán jól esik nekem amit mondtál, kisfiam,

engem nagyon zavar, hogy állandóan a telefonodon lógsz, köszönöm, hogy leteszed és figyelsz rám,

nem szeretem, ha megaláznak, stb.”

Ezek az érzéseidről tájékoztatják a kamaszt. Az érzések akár pozitívak, akár negatívak, nyíltan feltárhatóak és felvállalhatóak.

Érzésekkel szemben nem ugyanis lehet vitába szállni.

A másik pedig az aktív hallgatás, amely komoly üzenet a kamasz felé arról, hogy érdekel amit mond, van rá időm meghallgatni (akkor is, amikor éppen nincs).

Az aktív hallgatással sok esetben rövidebb idő alatt hatékonyabban megoldódik vagy el sem kezdődik egy vita-helyzet.

Hogyan lehet aktívan hallgatni?

Amikor megszólít, közölni szeretne valamit a kamasz abbahagyom amit éppen csinálok és elejétől a végéig meghallgatom őt, nem szakítom félbe még akkor sem,

  • ha eszembe jut valami frappáns válasz
  • ha már a beszélgetés elején tudom, hogy amit mond annak semmi “értelme”
  • ha nem értek vele egyet.

Amikor úgy érzem, hogy elmondta amit szeretett volna közölni velem, akkor megkérdezem, hogy jól értettem-e amit mond. (Összefoglalom a kérdését és megkérem, hogy okézza le, hogy ezt szerette volna mondani.) Majd válaszolok a kérdésére. Elmondom a saját álláspontomat, kizárólag egyes szám első személyben kommunikálva. Lásd első pont.

Ez most két tipp volt, amit ha folyamatosan fejlesztetek, akkor óriási sikereket értek el a mindennapokban. És van egy jó hírünk: nem csak a kamaszokkal “szemben”, hanem minden embertársatokkal, akikkel nap, mint nap kommunikáltok.

Ti is okoskodtok, ők is okoskodnak. Ha ezt elfogadod és nem találod magad nagyobb kiválasztottnak, mert te éppen felnőtt vagy, akkor jó lesz. Neked is és neki is.

Fotó:www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!