Kamasz hipochondria

Anyává válásunk pillanatában kezdenek el termelődni bennünk azok az önsorsrontó gondolatok, amelyek az aggodalom kimeríthetetlen kincsesbányáját jelentik hátralévő életünkben. A paralista gyerekünkkel együtt nő, s amikor lecsap a kamaszkor, akkor félnivalóink sorát már csak az életkorunknak köszönhető kognitív romlás tartja elviselhető szinten, ami miatt időnként aggódni is elfelejtünk. Ilyenkor már inkább a fizikai hatásoktól féltjük gyerekünket, s ritkán jut eszünkbe, hogy a veszély a lélek mélyéről is jöhet. Salát Luca írása.

Pedig az irracionális aggodalom nem csak az anyák számára kedvelt szabadidős tevékenység, néha a kamaszok is mesterfokon űzik.

A lelki eredetű betegségek egyik undorító formája a hipochondria.

Tipikus megjelenési ideje a fiatal felnőttkor, de az első tünetek gyakran serdülőkorban jelentkeznek. Ilyenkor az egyén megszállottan foglalkozik egészségi állapotával, kényszeresen keresi magán a kóros elváltozásokat, apró tüneteket végzetes kórként értelmez, illetve külső – sokszor valóban káros – hatások jelentőségét túlértékeli. Az adott betegségre jellemző tüneteket gyakran produkálja is (pl. bizonytalan eredetű fájdalmak).

A hipochonder általában tisztában van szorongása irracionalitásával, de ettől még nem retteg kevésbé.

A hipochondria gyakran a szociális élet leépülésével, a teljes befelé fordulással és masszív halálfélelemmel jár.

Egy egészséges lelkű szülőnek ijesztő látni, amikor a kamasza egy rákos daganatként öndiagnosztizált szúnyogcsípés miatt napokig szűköl a tükör előtt. De az is riasztó, amikor a szúnyogcsípés tigrisbalzsammal történő kenegetése közben rádöbben, hogy ő is ilyen hülyeségek miatt szokott félni,

a saját szorongásait sikeresen adta tovább utódjának.

A hipochondria jeleit mindig komolyan kell venni. Főleg azért, mert hatalmas szenvedésnyomással jár, ráadásul jellemzően nem múlik el magától.

Pszichológusként gyakran sétálok bele abba a csapdába, hogy miután kliensemmel egy tünet legyőzése után elkezdjük egymás vállát elismerően veregetni, a rettegés hirtelen egy új formában csap le (más betegségtől való félelem, családtagok irreális féltése, kényszeres gondolatok és cselekvések…).

Tapasztalataim szerint a hipochondriában szenvedő kamaszokat majdnem mindig egy (vagy több) komoly vesztesség érte korábban, illetve általában nagyon kötődnek az anyukájukhoz.

Ezek a fiatalok gyerekkoruk bizonyos szakaszában azt tapasztalták meg, hogy a létezés nem biztonságos, bármikor elsöpörhet mindent egy váratlan tragédia. Családjukban a szokásosnál gyakoribbak egyéb szorongásos betegségek is, ami akár örökletesen, akár a minták átadásával hajlamosíthatja a serdülőt a hipochondriára. Sajnos a médiából ránk ömlő tragédiák színes repertoárja sem erősíti a biztonságos világba vetett hitet.

Az érzékeny, védtelen, kezdetleges kritikai szűrőfunkciókkal rendelkező kamasznak könnyen meggyőződésévé válhat, hogy földgolyónk egy veszélyes hely.

Szülőként első feladatunk felismerni, hogy gyerekünk retteg valamilyen betegségtől.

Mivel a szenvedésnyomás nagy, ráadásul általában az anya-gyerek kötődés szoros, ezért a kamaszból jó eséllyel  előbb-utóbb kibukik rettegésének oka. De nem minden esetben. Egy asszony mesélte, hogy 13 éves korától kezdve folyamatosan fájtak a mellei, ő azt gondolta, mellrákja van, de erről senkinek sem beszélt, és azzal gyógyította magát, hogy naponta több rózsafűzért elimádkozott, miközben folyamatos halálfélelemben élt.

Miután 24 évesen várandós lett és átesett élete első nőgyógyászati vizsgálatán (aminek a mellrák szűrés is a része volt) 11 éve tartó fájdalmai megszűntek. Később persze egyéb betegségek jeleit tapasztalta magán, de szerinte

önmagában az, hogy tud beszélni a félelmeiről, csökkenti az elviselhetetlen terhet.

Ha gyerekünk retteg egy betegségtől, soha ne legyintsünk rá nevetve.

A bagatellizálás nem oldja a szorongást.  Néha elég néhány megnyugtató szó, de ha nem, érdemes keresni egy tapintatos, emberszerető orvost. A doki személye azért is fontos, mert a képzelt betegségek gyakran a serdülő érésben lévő nemi szerveit érintik, amiről kínos beszélni és a kivizsgálás is kellemetlen.

Nyilván a józan ész megőrzése fontos, és egy tyúkszem miatt orvoshoz rohangálni nem indokolt.

Már csak azért sem, mert egy negatív lelettől talán átmenetileg fellélegzik képzelt betegünk, de mivel a szorongás oka  nem múlik el, hamar új „tárgyat” találhat a félelem. Közös családi hobbiként az orvosokhoz való esztelen rohangálás nyomasztó buli.

Tünetváltások esetén a terápiás segítség igénybe vétele indokolt.

A módszerek egy része a tünetekre és a tünetek mögött húzódó negatív gondolatokra koncentrál (kognitív-viselkedés terápia). Sokszor azonban hosszadalmasabb pszichoterápiás eljárásra van szükség, ahol a múltbéli traumatikus események feldolgozásával nyerheti vissza a kamasz biztonságérzetét.

Ha a szakember kiegészítő gyógyszeres terápiát ajánl, ne hagyjuk őt azonnal faképnél. Érdemes más szakembereket is megkérdezni, s az információkat begyűjtve dönthetünk a gyógyszeres kezelés elvetése vagy megkezdése mellett.

Szerencsére ritka, hogy a szorongás annyira beszűkíti a tudatot, hogy a pszichoterápia csak gyógyszeres kezelés mellett működőképes.

Amikor gyermekünkön kitör a rettegés, érdemes elgondolkodnunk azon, mi hogyan viszonyulunk élet és halál kérdéséhez, illetve mennyire izgulunk akár saját magunkért, akár a gyerekünkért.

Ha szétszorongjuk magunkat, akkor gyerekünk lelki megsegítésébe rengeteg pénzt ölni felesleges, mert amit rendbe hoz a pszichoterápia, azt saját aggodalmainkkal pillanatok alatt széttrollkodjuk.

Akár szorong a gyerekünk, akár nem, a feladatunk ugyanaz: hitelesen képviselni azt, hogy bár tisztában vagyunk saját törékenységünkkel, de alapvetően bízunk abban, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol a dolgok általában kiszámíthatóan működnek.

Emellett fontos, hogy tudatosan elkezdjük gyerekünkkel való kapcsolatunk átalakítását egy felnőtt, érett, egyenrangú viszonyra. Nyilván nem egyszerű feladat, rengeteg türelmet, önismeretet, alázatot, nagylelkűséget, emellett pedig nyílt kommunikációt, és felelősségvállalást kíván.

De ha sikerül, akkor gyerekünk annyira megerősödik saját magába és a világba vetett hitében, hogy némi segítség igénybevételével egy kis képzelt betegség nem fogja hosszú távon padlóra küldeni.

Fotó:pexels.com