Az egyik könyv a nem sok közül, amit legalább ötször olvastam. Az életem különböző szakaszaiban. És mindig más és más rész szólított meg, vitt tovább, keresett újra és újra. Utólag úgy gondolom, hogy az első három alkalommal nem értettem amit írt, illetve ha nem is félreértettem, de úgy értelmeztem, ahogy épp a házasságomban tudtam értelmezni. Sosem felejtem el hat évvel ezelőtt azt a vasárnap kora reggelt, amikor utoljára olvastam és minden addigi értelmezésemet a kukába dobva rátaláltam a “történetemre”. Örökre hálás vagyok – nemcsak ezért – Bergmannak. Szücs Szilvi kiemelése Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból című művéből.

Én most csak arra volnék kiváncsi, hgy menthetetlenül elvesztem-e

„Soha nem éltem drámai életet, ehhez nincs tehetségem. De most először lázas izgalommal készülök arra, hogy kiderítsem: mit is akarok voltaképpen magammal. Abban a védett kis világban, melyben Johannal olyan tudatlanul és magától értetődően éltünk, benne van a kegyetlenség és a brutalitás is, s ez egyre jobban megrémiszt, ha visszagondolok rá.

A külső biztonságnak ára van: beletörődni a személyiség folyamatos pusztulásába… Most egyszerre világosan látom, hogy milyen ember lettem volna, ha nem hagyom, hogy agymosást végezzenek rajtam.

Én most csak arra volnék kiváncsi, hgy menthetetlenül elvesztem-e.

Hogy az a képesség ami eredetileg megvolt bennem, hogy magamat és másokat boldoggá tegyek, meghalt-e vagy csak alszik, és életre lehet-e még kelteni.

Szeretném tudni, hogy milyen feleség és nő lettem volna, ha arra használom fel az erőmet, amire rendeltetett.

Johan és én összeházasodtunk volna? Igen, biztosan, mert most, hogy visszagondolok rá, mi valóban szerelmesek voltunk egymásba őszintén és szenvedélyesen.

OLVASTAD MÁR?  47 nap van még a pályázat leadásáig

Néha arra gondolok, hogy te meg én olyanok voltunk, mint két elkényeztetett és dédelgetett gyerek, akik elszórták a kincseiket és most itt állnak hirtelen szegényen, keserűen és dühösen.

Valahol hibáztunk, és nem volt senki aki megmondja, mit csináltunk rosszul…

Túlságosan sokat voltam tekintettel rád, amig együtt éltünk. Azt hiszem, hogy ez a tapintat ölte meg a szerelmet. Emlékszel, hogy valaha is veszekdtünk? Sőt, azt hiszem, hogy mi úgy gondoltuk, hogy veszekedni közönséges dolog. Nem, leültünk és értelmesen beszéltünk egymással.

És mivel te több könyvet olvastál, és többet tudtál a lélekről, elmondtad nekem, hogy én tulajdonképpen mit gondolok. Mit érzek legbelül.

Soha nem értettem, hogy miről beszélsz. Csak iszonyú nyomást éreztem, ami fájt. Ha engedélyezem magamnak, hogy ne legyen rossz a lelkiismeretem, akkor tudtam volna, hogy amit mondunk és teszünk egymás ellen, tévedés.

Emlékszel mi volt Karin születése után? Amikor hirtelen nem tudtunk szeretkezni? Leültünk szépen és kölcsönösen megmagyaráztuk egymásnak, hogy ez teljesen természetes. És aztán a későbbi fejtegetések, hogy miért nincs örömünk abban, ha lefekszünk egymással. Egyikünk sem jött rá, hogy ezek figyelmeztetések voltak.

Piros lámpák villogtak körülöttünk. De mi csak azt gondoltuk, hogy ennek így kell lennie. Megelégedtünk a magyarázatokkal.”

Jelenetek és a mediáció

Óriási élmény megtapasztalni, hogy ha egy házasságot -nem bergmani értelemben- “jelenetekre” bontunk, akkor sok olyan problémát találunk, amely

nem az egyén szintjén probléma, hanem a házasság szintjén.

Az egyik pihenni szeretne a hétvégén, a másik menni, az egyik rendszerető, a másikat ez nem érdekli, az egyik utazna, a másik nem, az egyik ezt gondolja a gyereknevelésről, a másik mást gondol, az egyik több szexre vágyik, a másik nem vágyik szexre…

OLVASTAD MÁR?  Egyidőben szakad ránk a saját életünk, miközben ott ugrálnak a duracell nyuszik

És így simán le lehet élni egy életet…De egy idő után (leginkább amikor felnőnek a gyerekek, vagy kamaszok és kevesebbet vannak otthon) egymás mellé ülnek a kanapén a szülők és “elegük lesz”. Nem egymásból, hanem ezekből az apró vagy egészen nagy méretű kompromisszumokból…

A párkapcsolati mediáció nem terápia.

Olyan pároknak ajánlom ezt a típusú megoldás-kísérletet, akik változtatni szeretnének. Nem az egyén szintjén keresik a kiutat, hanem közösen és együtt vennének részt egy olyan folyamatban, amely kizárólag a jövőre koncentrál.
Nem a múlt eseményeinek bizonyítása, hanem a jövőorientáltság a cél.
Nem a látszólagos igények, hanem a felek valós érdekeinek kielégítése van a középpontban.
Ha érdekel ez a lehetőség írj a mediator@anyapara.hu email címre és küldöm a részleteket.
Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!