A szüleink (most a negyvenes anyák szüleire gondolok) generációjára nem volt jellemző, hogy a munka amit csináltak egy életen át, azt szeressék is. Elindultak egy úton fiatalként és a többség az első vagy a második (maximum a harmadik) munkahelyéről ment nyugdíjba. Morogtak, hogy nem szeretik amit csinálnak, de

“nem volt más lehetőségem, akkoriban nem ugráltunk ide-oda”. Így összegzik a karrierjüket jó néhányan a vasárnapi ebéd mellett, ha szóba kerül.

De, hogy jön ide Hosszú Katinka?

Hosszú Katinka nemcsak háromszoros és fogalmunksincshányszoros világkupa és egyéb kupa tulajdonosa, hanem a kamasz generáció nagyon fontos ikonja is lehet(ne).

És nem amiatt, mert jól úszik. Hanem amiatt, ahogy gondolkodik.

Egy sajtótájékoztatón volt szerencsénk meghallgatni őt arról, hogy hogyan éli az úszás mellett az életét, mik a tervei és ezt, hogyan fogja elérni.

Lehet, már ennyi elég lenne ahhoz, hogy példakép legyen. Ahogy beszélt rájöttem, hogy igazából semmi mást nem csinál(nak), mint nagyon tudatosan építi az életét és emellett láthatóan szereti amit csinál. És ez nem egy lehetetlen küldetés!

15 éves korában kapta az első ösztöndíját, amit nem félretett, hanem kvázi eltartotta magát. 19 évesen költözött el otthonról. Egészen a Riói olimpiáig mindent tudunk róla. Azt viszont csak sejtettük eddig a közel fél millió követő egyikeként Facebook oldalán, hogy valamit nagyon másképp csinál, mint a többiek. Ha egy szóval kellene összefoglalnom, akkor az a tervezés lenne. Olyannyira, hogy még azt is elárulta, hogy legkésőbb 35 éves korában szeretne szülni, de az is lehet (bár nyilván a gyereket a gólya hozza), hogy már 2021-ben elindul a családbővülés. Ő három gyereket szeretne, a férje per pillanat kettőt.

OLVASTAD MÁR?  Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!

Jelenleg 20 alkalmazottat foglalkoztatnak, akik átlagéletkora 25 év.

“Ezek a fiatalok már az egyetemi éveik alatt nyitva tartják a szemüket. Keresgélnek, informálódnak és a legjobbak szeretnek olyan cégnél kezdeni, ami éppen indulófélben van. Az Iron Lady ilyen. Emiatt mindenkiben óriási a motiváció, hogy együtt találnak ki érdekes, inspiráló dolgokat. Viszont pontosan tudjuk, hogy ezek a fiatalok továbbra is nyitva tartják a szemüket. Ez csak egy állomás az életükben.”- mondta Katinka.

Amin parázni kellene (nem kell semmin parázni) az csak annyi, hogy álljunk le a nagy igazságok puffogtatásával! Nincs már egyértelmű iránymutatás, hogy fiam, ezt meg azt kell tenned ahhoz, hogy a karriered beinduljon. Nem. Arról kell nekik példát mutatni (ha saját példánk nem jó, akkor tessék, itt van Hosszú Katinka), hogy nyitottnak kell lenni.

Hogy szeretni kell amit csinálnak, hogy találják ki magukat, hogy olvassanak idegen nyelven, mert a világ nem Magyarország. Hogy próbálják ki magukat, hogy ne leszegett fejjel járjanak, hogy szeressék a változásokat (!), hogy dolgozzanak, mert no pain, no gain.

Az eseményre Groupama felkérésére az NRC Marketingkutató kutatást készített. Ez egy életút-szegmentációs kutatás, amelyben azt vizsgálták, hogy a különböző generációk által vágyott, bejárt és tervezett életutak, hogyan alakultak. Most arról inkább nem beszélnénk, hogy a magyar 18-59 éves lakosság többsége vagyontalan és emellett nem érti, hogy a fiatalok (huszonévesek) miért várnak ennyit a házassággal és az első lakás megvásárlásával, miközben az a biztos, amit megvettünk. Hanem inkább arról írnék, hogy

a gyerekeink, aki most kamaszok, már teljesen másképp gondolkodnak arról, hogy hogyan szeretnének élni, mint mi anno.

A kutatás egyik szegmense a legfiatalabbakra jellemző. Ez az ún. Építkező szegmens, akik 20 éves koruk körül munkába állnak és befejezik a tanulmányaikat. Viszonylag későn, 26 évesen költöznek el otthonról. Fontos életszakasz ez náluk, hiszen ők az egyetlen szegmens, akinél az önálló élet kezdetét csak évekkel később követi a tartós párkapcsolatban élés (28 évesen). Kedves parázó Anyukák, lehet visszaszámolni!

OLVASTAD MÁR?  Tisztelet

Ez az életszakasz ugyanakkor jelentős pénzügyi eseményekkel is jár: ekkor kezdenek félretenni, lakásra és a nyugdíjas évekre is gyűjteni (26 évesen!). Házasságra csak a saját lakás megszerzésével egy időben, 31 évesen lépnek, de ekkor már az egészséggel kapcsolatos kiadásokra is félretesznek. Gyermeket az Építkező vállal a legkésőbb, amikor már egzisztenciálisan minden a helyén van, átlagosan 33 évesen.

Összefoglalva: tervezés, motiváció, örömök, nyitottság, no para.

Ha szeretnél Hírlevelet, akkor IDE kattints! Mindenféle okoskodást küldünk viszonylag rendszeres időközönként.

Fotó:www.pexels.com és civishir.hu

 

 

 

Oszd meg a véleményed velünk!