Cuki gyereked nem csak kamasszá nőtt, megnyúlt, megváltozott, hanem új szokásokat is felvett. Önálló véleménye van (ez eddig sem ártott, ha van), ellenkezik és akar. Mindig akar valamit. Elmenni ide vagy oda, ezt azt kipróbálni. Feszegetni a határokat. Te persze nem engeded, hisz nemrég még gyerek volt. Vagy mégis? Renner Kata írása.

Elérkeztünk a sok család életében jelentős szerepe játszó kérdéshez a határokkal kapcsolatban… Hol is legyen az a bizonyos határ?

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy határokra minden család életében szükség van. Ez választ el minket a külvilágtól, kereteket, útmutatót, biztonságot ad. A családterápiás rendszerszemlélet azt tartja, hogy a családi határok akkor jók, ha világosak, tiszták, egyértelműek és jól átjárhatók.

Ez valami olyasmit jelent hétköznapi nyelvezetre lefordítva, hogy a családban mindenki tudja, hogy hol a helye, mi az, amit lehet és mi az, amit nem, biztonsággal megtartják őt, valamint a család és a külvilág között szabad az átjárás.

Ha a határok rigidek, szigorúak, a gyermek vagy minden erővel azon igyekszik, hogy áthágja őket vagy visszahúzódó, magányos lesz. Túlságosan diffúz, engedékeny határok esetén pedig minden szabadság élmény ellenére megszűnik az a biztonság érzés, hogy figyelnek rám, óvnak és ezáltal fontos vagyok.

A kamaszkort a sok egyéb mellett a határok feszegetése jellemzi. Kényes dolog, mert az addig kialakult családi szabályok most felborulni látszanak. Vannak szülők, akik ilyenkor azonnal behúzzák a kéziféket és kiteszik a stop táblát, mások pedig „felnőtt a gyerek” felkiáltással 14-15 éves kor körül hirtelen bármit megengednek.

És marad egy réteg, aki tehetetlenül próbálja feltérképezni a többi szülőtársat, hogy kinél hogy is megy ez a dolog, mit enged a másik és mit nem. Hogyan is legyen tehát?

A kérdés nem egyszerű, és két nagyon fontos általános szabályt érdemes figyelembe venni:

Az egyik, hogy a határokat egy kamasz gyereknél mindenképpen nyitni, tágítani kell. Már nem az a kisgyermek aki volt, a határok feszegetése a tapasztalatszerzésen túl arról szól, hogy szépen lassan elkezdjen leválni rólunk.

A másik a fokozatosság elve. Ha minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy visszatartsuk, lehet, hogy sosem fog tudni leválni rólunk és ezzel önálló életet élni, vagy pedig annyira küzd majd ellenünk, ami drasztikus megoldásokra sugallja.

Ha viszont gyorsan és túl nagy ütemben nyitunk, hirtelen kerül ki védtelenül a szárnyaink alól és kerülhet ezáltal olyan helyzetekbe, ami az életkorának még nem megfelelő.

Minden kamaszgyerek más és más személyiség. Van, aki előbb, van, aki később kezd érettebben gondolkodni, érezni. Egy családon belül is lehetnek eltérések a gyerekek között.

Az sem mindig állja meg a helyét, hogy a nagyobb gyereket nehezebben engedjük el, a kisebbet könnyebben. Elvileg igaz, de ha személyiségük más, van, hogy a kisebb jobban gyámolításra szorul.

Mit tehetünk?

  • Figyeljünk rá, beszélgessünk vele sokat, próbáljuk fokozatosan egyre nagyobb felelősséggel felruházni.

Bízzunk abban, hogy amit az életének első 10 évében megtanítottunk neki, most majd használni fogja.

  • Próbáljuk megismerni és elhívni a barátait, ha lehet, inkább csapatban járjanak. Beszéljünk nekik már viszonylag hamar, tízéves kortól az ital, cigi, drog problémákról tájékoztató jelleggel.
  • Szexuális kérdésekben is számíthassanak ránk. Ne várjuk meg, amíg iskola vagy barátok megteszik ezt helyettünk. Próbáljuk azt kommunikálni (akár még magunknak is újdonságként), hogy a szexualitással kapcsolatos kérdések nem tabuk. A szexről bármikor, bárhol lehet beszélgetni.
  • Próbáljunk mi is visszaemlékezni a saját kamaszkorunkra, milyen félelmeink, vágyaink, bánataink voltak. Ez megsegíti a kapcsolatot velük. Gyermekeink sokkal több dolgot tudnak, mint mi annyi évesen ez igaz, de érzelmileg sokkal fejletlenebbek.

Ezért nem érdemes a határokat túlságosan gyorsan és szélesre megnyitni, mert noha kiismerik magukat a nyílt térben, érzelmileg még nem állnak biztos talajon hozzá.

  • Attól sem kell félnünk, ha néha nemet mondunk valamire, amiről úgy érezzük túl korai még. Ha ezt a „nemet” nyugodt hangnemben, kedves, de határozott szavakkal mondjuk el neki, példával illusztrálva, egyszerűen megmagyarázva, lelke mélyén meg fogja érteni és el fogja fogadni. Még akkor is, ha a felszínen hőbörög vagy ránk csapja az ajtót.

Mert a „nem”, ha hitelesen adjuk át, megalapozott esetben, biztonságot nyújt gyermekünknek. Egy nagyon szép üzenetet is hordoz (amit nyilván még nem gondol szépnek), mégpedig azt, hogy „fontos vagy és féltelek”.

Anyapara podcast csatorna. Salát Luca pszichológust kérdeztük 20 percben arról, hogy a kamasz “nevelés” és a saját magunkkal való foglalatoskodás 40 körül hogy fér meg egymás mellett…Kattints a képre és #Hallgassránk!

Oszd meg a véleményed velünk!