Ebbe most beleállok. Pedagógiai szakszolgálatban dolgozó pszichológusként csatlakozom a hétfői kétórás pedagógus sztrájkhoz, és minden köznevelésben és közoktatásban dolgozó kollégámat erre buzdítom.

Miért?

Szülőként mindannyian tapasztaltuk, hogy a hatalmas fluktuáció miatt szinte kizárt, hogy 3 évig ugyanaz az óvónő-páros vigye végig a gyerekeinket. Azt is tapasztaltuk, hogy iskolás gyerekeink olykor huzamosabb időre szaktanár nélkül maradnak. Gyakran találkozom azzal a nézettel, hogy „kár beléjük” – mármint a tanárokba, mert milyen szörnyűségeket művelnek a gyerekeinkkel.

A személyes tapasztalatom szerencsére teljesen más, de bizonyára vannak szörnyű tanárok is a pályán.

Sajnos az iskolák nincsenek abban a luxushelyzetben, hogy megválogassák, kiket vesznek fel, vagy elbocsássák az alkalmatlan tanárokat, mert egyáltalán nincs új jelentkező. Ezért baromi fontosnak érzem, hogy a pedagógus pálya egy vonzó alternatíva legyen minden értelmes fiatal felnőtt számára.

Én

Az én helyzetem speciális, és erről talán a közbeszédben kevesebb szó esik. A pedagógiai szakszolgálatok pszichológusai és gyógypedagógusai azért vannak, hogy gyermekeink alanyi jogon fejlesztést és – szükség esetén – pszichés megsegítést kapjanak.

15 évvel ezelőtt a pedagógiai szakszolgálatokban (akkor még nevelési tanácsadónak hívták) pezsgő szakmai élet folyt: tapasztalt pszichoterapeuták, klinikai szakpszichológusok segítették a pályakezdő fiatalokat, hogy minőségi ellátást tudjanak biztosítani a hozzájuk fordulóknak.

Mára drasztikusan lecsökkentették a létszámunkat, tevékenységünk egyre inkább eltolódik abba az irányba, hogy tanulási készségeket vizsgálunk futószalagon. A favágó munka és a vicc kategóriába illő fizetések elől a magasan kvalifikált, tapasztalt kollégák elhagyják a rendszert, a pályakezdők pedig csak ugródeszkának használják.

A magánpraxisban heti 10 kliens vállalásával jelenlegi fizetésem másfélszeresét tudnám megkeresni.

Nekem van egy viszonylag tisztességesen kereső férjem, ezért megengedhetem magamnak azt a luxus hobbit, hogy közalkalmazottként, pedagógus (éh)bérért dolgozzak, de az utóbbi években nagyon sok tapasztalt, rutinos kollégám otthagyott minket, mert valamiből élnie kell.

Ha egy státusz megürül, azt meg is szüntetik, új embereket nem veszünk föl.

Ha nincs életveszélyben a gyerek, akkor várólistára tesszük

Kevesen vagyunk, a kórházak pszichiátriai osztályairól és a gyermekvédelemből egyaránt hozzánk küldik a gyerekeket pszichoterápiára.

A szülők hozzánk fordulnak segítségért, amikor gyerekük mentálisan összeroppan.

Hozzánk fordulnak, ha autista, ADHD-s, tanulási zavaros gyerekük fejlesztést vagy támogatást igényelne. Tehetetlenül ülünk minden szerdán az új bejelentkező lapok fölött, szelektáljuk őket: a krízishelyzetben lévőket azonnal felhívjuk, és próbálunk közösen keresni olyan ellátási formát, ahol szaksegítséget kapnak.

OLVASTAD MÁR?  A szentek élete

Az egészségügybe próbáljuk visszatolni őket, de ott sincs sok lehetőség terápiás ellátásra, ezért alapítványokhoz, magánpraxisban dolgozó kollégákhoz irányítjuk, ahol súlyos tízezreket kell fizetni.

Ha a bejelentkező lap alapján úgy ítéljük meg, hogy a gyerek nincs életveszélyben, akkor várólistára tesszük.

Papír

Egy gyerek, egy sors, ebben a rendszerben nem egyéb, mint egy dossziéba zárt papír.

Nem tudunk többet vállalni annál, amennyit vállaltunk. Minden újabb eset elvállalásával a már meglévő kliensektől veszem el a figyelmet, időt.

Egyetlen papír felvállalása nem csak azt jelenti, hogy heti egy órában ellátom a gyereket, hanem azt, hogy tartom a kapcsolatot a családdal, a pszichiáterrel, a gyermekjóléti rendszerrel, az iskolával/óvodával, pszichológiai véleményt írok azonnal, ha azt kérik tőlem, beutalót további vizsgálatokra, ha arra van szükség, mentőt hívok, ha szuicid krízisben van.

Minden új esetnél felvállalom azt, hogy ha a kórkép számomra kevéssé ismert terület, akkor felkutatom a legkorszerűbb szakirodalmat a témában, esetenként egy-egy rövidebb képzésben veszek részt, természetesen önköltségen.

Vállalom, hogy havonta legalább egyszer szupervízorhoz vigyem a legnehezebb eseteimet, természetesen önköltségen. Egyetlen szupervíziós óra béréért 10 órát dolgozom a szakszolgálatnál.

OLVASTAD MÁR?  Egészség ezreknek, milliók a kórháznak

Mivel a gyerekek munkaidőben intézménybe járnak, hozzám délután 3 előtt nemigen tudnak jönni, így hetente két olyan estém van, amikor 7-ig vagyok bent a munkahelyemen. Hetente egyszer pénzt is kell keresnem, ezért a magánrendelésem még egy estét elvesz a családomtól.

Szeretem, de…

Szeretem a munkámat. Szeretem a kollégáimat, szeretem a gyerekeket, családokat, akikkel dolgozom. De van néhány ember a földön,

akiket még náluk is jobban szeretek: a három gyerekem és a férjem.

Amikor túl sok munkát vállalok, érzem, hogy a családi életem rovására megy a szakmai elhivatottságom.

Arra van szükségem, hogy sok-sok kolléga vegyen körül, akikkel osztozni tudunk a beérkező eseteken. Kollégák, akikkel egy szakmai közösséget alkotunk. Munkatársak, akiktől tanulhatok, munkatársak, akiket taníthatok. Arra van szükségem, hogy magánrendelés nélkül is keressek annyi pénzt, amennyi két diplomával, szakpszichológusi végzettséggel, több módszerspecifikus képzéssel és 15 év munkaviszonnyal a hátam mögött méltónak érezhetek.

Ezért fogok hétfőn sztrájkolni.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!