Van a kisgyerekkor, amikor állandóan pakolsz. Ja, és mosol meg pakolsz… Az egyik “iskola” szerint ebben a korban elég egy nap csak egyszer összepakolni a szobát. A másik azt mondja, hogy minden játék végén el kell pakolni, mert úgy marad meg a gyerekben ez a “szokás”. Erről mindig eszembe jut, amikor gyerekkoromban vendégségbe mentünk az egyik rokonunkhoz, aki azonnal elpakolta a poharat vagy a mogyorós tálat, amint kiürült. Mindig olyan érzésem volt, hogy biztos azt szereté, hogy menjünk már a csudába. Szücs Szilvi írása.

Ha a kisgyerek nem pakol, akkor azt mondja neki az anyukája: oké, ha nem pakolsz el, akkor sajnos nekem kell ezt megtennem helyetted a lefekvés után és akkor kevesebbet tudok neked mesét olvasni, hiszen pakolnom kell. Ez az esetek többségében bejön, mert logikusan levezeti az anya, hogy azt az időt le kell rövidíteni amit vele tölt a pakolás “javára”.

Jó, akkor ez most, hogy is van a kamasz gyereknél?

Nem pakol ez egyértelmű. Szennyes cucc, ételmaradékok, ágynemű szanaszét, könyvek, ezer éves irományok stb. Két választás van: vagy ottmarad és elkezdi egy idő után zavarni a látvány vagy például

nem tud mit felvenni reggel és összepakol.

A másik verzió, hogy összepakolunk helyettük vagy kinyitjuk a pénztárcánkat és megkérjük a takarító nénit, hogy tegye ezt meg, mindannyiunk helyett. Ha kívülállóként nézzük (ez nyilván nem könnyű) ezt a problémát, akkor sajnos azt is be kell látnunk, hogy

ez inkább a mi problémánk.

Most tényleg arról írok, hogy mi vagyunk a hülyék, amikor nem pakolunk el helyettük? Nem.

Ha egyébként a lakásban viszonylagos rend van (tehát nem szemétdombon él a család, hanem általában el van pakolva a szennyes és nem kell napokig kerülgetni a mosatlant vagy az ételmaradékot, valamint nincs ujjnyi por mindenütt és a patkányokról még nem beszéltem), akkor a gyerek feltehetően érzékeli azt, hogy mi a viszonyítási alap. Ha a szobája ehhez képest nagyon eltér negatív irányba, akkor lehet azt mondani, hogy kisfiam pakolj már el a lakás általános rend-szintjére. Értitek?

Teljesen felesleges egy kamasztól azt várni, hogy tip-top szobája legyen.

Viszont határozottan képviselhetnénk azt az elvet, hogy helyette mindent ne pakoljunk el!

Az messzire vihet, hogy egész gyerekkorában valaki más kivitte a szennyesét, elpakolta a kajamaradékát, amit egyesével a szájába adott, felporszívózta az ágya alatt a szemetet, kicserélte az ilyen-olyan ágyneműjét…

Egyik anyuka a következőket mondta erről: “nekem az például óriási erőfeszítésembe telt, míg képes voltam megállni,  hogy reggel amikor kilépnek az ajtón suliba menet, ne rontsak be és kezdjek el összepakolni a szobájukban.

A kisgyerek és a család többi tagja utáni összepakolás az otthonmaradó feladata volt mindig is. “Nekem belefér az időmbe, úgyis itthon vagyok, nekem ez a dolgom.” Az esetek nagy többségében két hatása van ennek az önfeláldozásnak: a gyerek soha nem tanulja meg, hogy a közvetlen környezetéért neki is tennie kell. Az egy dolog, hogy kidobálja óriási elánnal a PET palackokat a szelektívbe, de az, hogy a saját szobájában elpakoljon már nem annyira izgi.

A takarítás, rendrakás szerepkör soha nem lesz nem női szerep, ha minden esetben magadra vállalod.

Pedig pakolni basszus férfiasan is lehet. Írtó fontos, hogy a kamasz (fiú vagy lány) azt lássa, hogy te nem egy szolgáltatást nyújtasz neki azzal, hogy elpakolod utána a szemetet.

Összefoglalva: ne nyomaszd szét ezzel a pakolás témával, pláne ha külön szobája van és nem látod  a kupit. Próbálj beszélni vele, hogy legalább hetente pakoljon el, a szennyest vigye ki mindennap, különben nem lesz ruhája. (Ezt tartsd is be!) Maximum két szabály legyen, amit mindenképp bertart. Többel nem érdemes próbálkozni, mert tuti kudarc lesz. Ja, és take it easy.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!