Az iskolában (legyen az általános- vagy középiskola) szigorúan véve három jelenség állandó kísérője a gyerekek és a tanárok életének. Ezek olyan “jelenségek”, amelyeknél hol a tanár, hol a gyerek, hol pedig éppen te vagy a központban.

Frontális oktatás, szigorú tanárok, mert legalább ők tudják mit akarnak és az életre nevelnek. Blablabla.

Amikor azt gondoljuk, mi szülők (több felmérés is azt bizonyítja, hogy ezt gondoljuk), hogy

poroszos iskola kell a gyereknek, hogy rend legyen és megtanulja a tananyagot. Mi is így nőttünk fel, hogy rend volt az osztályban!

A második jelenség amikor a gyerek nem tanul, nem teljesít és a tanár ezt személyes sértésnek veszi.

Jó esetben ezt el is mondja a fogadóórán a tanár, valahogy így:

Nem tanul az órán a gyerekük, semmibe veszi a tananyagot amit tanítok neki és nekem ez nagyon rosszul esik.

Rosszabb esetben (ez a gyakoribb) pedig bosszút áll a diákon- szívatja őt-, mindenkinek van legalább egy ilyen története.

A harmadik pedig a totális rugalmatlanság, fásultság.

Amikor a tanár- vélt vagy nagyon is valóságos rendszerbeli vagy éppen magánéleti problémák miatt teljesen kiégve megy minden nap az iskolába. Ez velünk is előfordulhat, csak mi nem megyünk be mindennap harminc gyerek elé “szerepelni”.

A fentiek nem túl pozitív megállapítások, de igazak. Igazak voltak húsz éve, és igazak most is. De mivel a kivétel erősíti a szabályt,

keressünk olyan tanárokat, akikre a fentiek egyáltalán nem jellemzőek.

Ha valakinek a gyereke a tanulmányai során találkozik legalább egy-két olyan tanárral, akkor nyert ügye van. De a többség sosem találkozik ilyen pedagógusokkal.

És ez nem jó iskola, elit iskola, fizetős iskola kérdése.

Arról már nem is beszélve, hogy a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény, aminek a szükségességét hétköznapi tapasztalatokon túl kutatások is alátámasztják. Az atv.hu oldalán olvashatjátok (teljes cikk ITT) Varga Júlia oktatáskutató egyik korábbi vizsgálatát, amely kimutatta, hogy – bár még mindig sok az elhivatott tanár –

a magyar pedagóguskar jelentős része háromszorosan kontraszelektált, vagyis inkább a rosszabb képességűek választják ezt a pályát.

Szerintünk mindenen felül (igen, akár a lexikális tudáson felül is) ez a három legfontosabb ismérve a “jó tanárnak”:

Nem él vissza a hatalmával

A tekintélyelvű pedagógusok nem jó tanárok. Mi is ilyen tanároktól tanultunk anno és nagyon mélyen belénk égtek ezek a nyomok, sokkal könnyebb út egyébként így tanítani.

Ez az attitűd alapvetően a félelemre épít, arra szoktat.

Aki nem tud más megoldást találni, az nem jó pedagógus. Emberibb megoldás szükséges és sosem késő váltani.

Hitelesség

Egy tanár attól lesz hiteles, ha önmagát adja, a tabuival, a problémáival együtt. Be kell látnia a tanárnak, hogy attól még, hogy ő ül a tanári asztalnál, attól még nem mindenható. Sosem szabad személyes problémát csinálni abból, ha a diák nem tanul, ha bunkón viselkedik, ha azt érzem “nem kedvel”.

Rugalmasság

Egy régebbi cikkből idézünk egy magyar tanárt: “Hiába megyek be úgy órára a legújabb drámapedagógia ötleteimmel, ha nem veszik a lapot, és hulla fáradtak, akkor kutya kötelességem frontális órát tartani.

Az is egy kortársias gesztus, ha a tanár megkérdezi a gyereket arról, hogy éppen mi esne jól neki. Ráadásul ezzel önreflexióra és felelősségre is nevelek.”

Jövőhéttől jön a középiskola választó szubjektív sorozatunk. Ha van kérdésetek, írjátok meg nekünk ide: anyapara@anyapara.hu

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!