Mit érdemes tudni a kamaszok fogamzásgátlásáról? Sokan kerülik a témát, mert azt gondolják, hogy úgyis „mindent tudnak”, minek ebből is egy nem érdekel, hagyjál békén vitát előidézni.

Nem csak a fogamzásgátlás a téma

Akár lerázó a kamasz, akár nyitott a témára, ha tudjuk, hogy van párkapcsolata (mindegy, hogy nem tudjuk pontosan, hogy élnek-e szexuális életet vagy még nem), akkor mindenképp beszéljünk nekik a témáról.

Még akkor is, ha egyébként olyan érzés, mintha a falnak beszélnétek, egyébként lehet, hogy pont azt hallja meg igazán.

Viccet félretéve. Nagyon fontos kiemelt figyelmet fordítani a védekezésre, de természetesen nem ez az egyetlen téma, amiről valahogy beszélgetni kellene. A szexualitás kérdése nem 15 évesen kezdődik, hanem ahogy élünk, ahogy beszélünk magunkról, amit lát a szülők közötti viszonyról, amit hall tőled a saját testeddel kapcsolatban, mind-mind a nemi nevelés része. És még eddig semmit nem tettünk tudatosan, viszont a gyerek mindent elraktározott.

Ebben az “állapotban” nézi a neten a szexfilmet, vagy éppen kapja a barátaitól, barátnőitől az érdekes videókat…

Beszéljünk konkrétan a védekezésről

Az óvszer például mindenkor megfelelő választás lehet. Ha pedig a nagykamaszok már komoly, hosszú távú párkapcsolatba kezdenek, akár a fogamzásgátló tabletta is szóba jöhet, természetesen alapos nőgyógyászati vizsgálat után, receptre felírva.

OLVASTAD MÁR?  Sztereotípiák

Két éve készül felmérés szerint a magyar nők egyharmada egyáltalán nem használ semmilyen fogamzásgátló módszert, ráadásul európai összehasonlításban kiugróan magas azok aránya (15%), akik olyan megbízhatatlan módszerre hagyatkoznak, mint a megszakított közösülés.

A két legelterjedtebb módszer hazánkban – hasonlóan Európához – a gumióvszer és a fogamzásgátló tabletta, de míg az európai nők, ha kis különbséggel is, a tablettát részesítik előnyben, nálunk éppen fordított a helyzet.

A fogamzásgátló tablettáknak 3 csoportja van

Lehet, hogy elsőre túl száraznak tűnik ez a sok információ, de sok kamasznál az a tapasztalat, hogy ha pontosan megérti, hogyan működik, akkor sokkal nagyobb biztonságban érzi magát.

Az első csoportba a kombinált fogamzásgátló tablettákat szokás sorolni.

A fogamzásgátló tabletták népszerűségüket kiemelkedő hatékonyságuknak köszönhetik:

  • gátolják a peteérést és a tüszőrepedést,
  • megakadályozzák a megtermékenyített pete beágyazódását,
  • a spermiumok számára átjárhatatlanná teszik a nyakcsatornát.

A második csoportba az egykomponensű, csak sárgatesthormont tartalmazó fogamzásgátló tabletták (minipillek) vannak.

A készítmények alapvetően a kamaszhoz képest idősebb korosztálynak ajánlottak, emellett cukorbetegeknek és migrénnel küzdőknek.

A harmadik típusba a sürgősségi fogamzásgátló tablettákat sorolhatjuk.

A sürgősségi fogamzásgátló tabletta – közismertebb nevén, az esemény utáni tabletta – beszedésével, egy alkalommal nagyobb mennyiségű sárgatesthormon jut a szervezetbe. Ne feledjétek, hogy ez a fogamzásgátlási mód csak akkor alkalmazható, amikor valóban sürgős segítségre van szükség.

OLVASTAD MÁR?  Sztereotípiák

A tabletták szedésének 7 szabályáról ITT olvashattok.

Fogamzásgátló tapasz

A fogamzásgátló tapasz egy kényelmes és biztonságos módja a fogamzásgátlásnak, mégis kevesen hallottak róla, vagy fenntartásokkal kezelik. Pedig nemcsak, hogy megbízható, de

nem igényel napi szintű odafigyelést, az alacsony hormontartalma miatt nagy biztonsággal alkalmazható, és a laktózmenetes összetétekének köszönhetően laktózérzékenyek is használhatják.

Mivel a gyomor- és bélrendszeri megbetegedések sem befolyásolják a hatékonyságát, így hányás vagy hasmenés esetén is biztonsággal véd. Használata nagyon egyszerű: hetente 1 tapaszt kell felhelyezni a száraz, sérülésmentes bőrre (a fenék, a has, a felkar külső vagy a hát felső részére), 3 héten keresztül, majd 1 hetes tapaszmentes időszak következik. 7 napos pihenőidő utána pedig kezdődik elölről a 3 hetes periódus. Mivel a tapaszt 3 hetente cserélni kell – lehetőleg mindig ugyanazon a napokon – így érdemes beállítani egy emlékeztetőt róla.

A tapaszról ITT nézhettek meg egy tik-tok videót.

Egyéb fogamzásgátló módszerekről ITT olvashattok.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!