Először ki akartam bújni ez alól. Nem szeretem a legeket. Inkább az egészet szeretem nézni, egyben látni, értékelni. Őszintén. Jön-e a fíling, hogy oké, így tovább, vagy minden év végén el kell határoznom, hogy jövőre majd más lesz, jobb lesz. Bábel-Szücs Szilvi írása.

Idén nem kell elhatároznom semmi fontos dolgot a következő évre

Nem kell elhatároznom, hogy megváltozom, kiállok magamért, megmondom neki, elmegyek oda, elkezdem ezt vagy azt. És ez az, ami a legnagyobb örömmel tölt el. Ez az, amire büszke vagyok. Ez az, amiért szeretem magam. Miközben bőven vannak terveim, de ezek már nagyon szorosan ráépülnek arra az alapra amit pár éve építgetek elszántan, kitartóan, örömmel, őszintén.

És ez mondjuk nem egy kiszállok a mókuskerékből és elhagyom a komfortzónámat, majd rögtön sétálok hatvanezer kilómétert és közben mindenkinek megbocsájtok terv.

Nálam a komfortzóna elhagyása nem egy egyszeri alkalom, hanem valami olyan dolog ami ismétlődik, amit elkezdek és úgy is marad sokáig.

Miközben ez az év volt az utóbbi évek egyik legnehezebb éve. Elsősorban a felelőség miatt.

Lehetett volna ezzel hadakozni, felháborodni, elővenni a résztvevőket, ráolvasni, megvetni, megenni amit magamnak főztem, de akkor biztos, hogy egy lépést sem tettem volna magáért az ügyért. Lehetett volna pótcselekedni, egyre többet mást csinálni, egyre többet dolgozni, mindennap kitakarítani, másokkal foglalkozni, pletykákat hallgatni, unalmas találkozókba bocsátkozni.

Ezzel is ment volna az idő. De nem. Beleálltam, majd belehaltam.

Itt most vége is a perszonális fejezetnek, de jön egy másik nagy titok: kamaszkoromban 5-6 évig írtam naplót, amit a mai napig őrzök. Felnőttkoromban, azon belül is a legfelnőttebb koromban- úgy 5 éve-pedig szövegeket gyűtök. Most, hogy megnyitottam látom, hogy már 65 (!) oldal wordben. A kezdetekkor mindennap ez segített feldolgozni az elmúlt éveimet. Az első években rengeteg szöveg gyűlt össze, az utóbbi egy-két évben kevés…

Most végigolvastam nektek a 2019-es szövegeket amiket gyűjtöttem, ezekből szemezgetek. Ahol nincs forrás, ott elfelejtettem anno odaírni, ezért előre is bocsi, de ha valaki megfejti, hogy kitől származik, írjon és javítom!

„Van egy olyan mítosz, hogy ha valaki megvilágosodott, ha valaki fölébredt, ha valaki már bölcs, akkor nem lesz dühös.

És van ez az eltorzított gondolat, hogy én vagyok felelős az érzéseimért, és akármit is csinál a másik, vagy csinálnak mások, ha én megtartom a lelki középpontomat, akkor én soha nem leszek dühös, vagy nem izgatom föl magam. Hát ez egy óriási marhaság, ez csak arra jó, hogy sokan elszégyelljék magukat, minden ok nélkül. Az, aki dühös, az változást akar.

A változás felé való vágy az a tűz, ami ég a dühben. Hát ez nem rossz, hát hogy lehet ezen túllépni?

Még akkor is, hogyha egy buddhista szerzetes vagy, vagy a Srí Lanka-i hegyek tetején ülsz törökülésben hónapokig és egy vagy a világgal, akkor is, ha valami történik, amit nem akarsz, amit nem akarsz többet, és akarod kommunikálni, hogy ez nem jó, hát akkor persze, hogy dühbe gurulsz.

Az egyetlen változás az, ahogy az ember fejlődik, hogy nem marad a dühben.”

Feldmár András

“Az emberek azért szőnek történeteket, mert ellentétben a példabeszédekkel, a narrációnak nincs tanulsága,

vagy a tanulság feloldódik a hangulatban és a stílusban, az emlékezés természetes velejárójában, a nosztalgiában. A nosztalgia veszedelmesen kétes gondolkodási mód. A nosztalgia címen gyakorolt önsajnálat felmentésért könyörög bűnbánat nélkül. A sóvárgó múltidézés nem ítélkezik, elfogadja a múltat, ahogyan az megtörtént, és azzal minden édességét megsemmisíti.

Én azonban nem szeretném utólagos bölcsességgel megállapítani hogyan kellett volna élni.

Biztosan nem úgy, ahogyan én megéltem, de nem igy, ahogyan éveim tornyából látnám.” Ungvári Tamás, “Az életem enciklopédiája”,2012.

Összességében igazságosan elrendeződnek a dolgok?

Nem időben, nem is egy valóságos névvel jelölt helyen, hanem a lelkünk színpadán játszódnak (és rendeződnek el), ahogyan Füst Milán fogalmazott 1957-ben: “Ha az időt csak segédeszköznek tekintjük, minden elrendeződik.”

“Őszintének lenni nem valami hirtelen bejelentést jelent, hanem egy olyan életmódot, érzelmi és kommunikációs létezést, amelyben nincs szükség efféle nagy beszélgetésekre.

Azt jelenti, hogy aktívan úgy is viselkedsz, hogy a másik sejtse, tisztában legyen azzal, hogy mi a szitu. Nem hagyod hitben, nem adsz neki ellentétes jelzéseket. Válaszolsz, ha kérdez, kifejezed, mi van. Felelősséget vállalsz érte. Ennek normának kellene lennie minden 1:1 kapcsolatban, a barátságban is, a szülővel is.

Élj igazul, legyél képes mindenkor magadat képviselni. Ehhez tudd, hogy mi van benned,

légy a kisebb helyzetekben, kezdődő folyamatokban is őszinte, és akkor nem fog ott állni a másik, hogy: ki ez itt?”

csakazolvassa.hu oldalon olvashatod a teljes cikket.

“Sokkal fontosabb érdeklődőnek lenni, mint érdekesnek. És én érdeklődő maradtam.”

Jane Fonda, aki az egyik példaképem a nagyvilágból.

“A lényeg a szexben az, amiért olyan észvesztő hajtóerő tud lenni.

Amikor két ember más teendői elé helyezi azt, hogy szeretkezhessen, amikor akár annak ellenében is, ami fontos, és amiben hisz, akár vétkezve is, alig várja az alkalmat,  rohan egymás felé, és megérkezve játszik, árad, és boldogság van az arcán. Amikor a nőség megbízik a férfiságban, és elsodortatja magát vele, puha anyaggá válik a keménysége alatt.”

Fotó: saját fotó, amit március 3-án (azért érdekes, hogy melyik nap, mert ez az a fal, amely hetente változik) készítettem Prágában.

Oszd meg a véleményed velünk!