Úgy tűnik, működik az online oktatás, és ezért elismerés minden pedagógusnak, gyereknek és szülőnek, akik pillanatok alatt alkalmazkodtak egy olyan rendszerhez, amit nemrég legfeljebb egy abszurd sci film forgatókönyveként tudtunk volna elképzelni. Sok gyerek örül (mert nem kell korán kelni, a szorongás-faktor kiesett a dolgozatírásból, a matektanár undok pofáját pedig csak heti egyszer kell látniuk, akkor is a képernyőn keresztül…), de sokan vacakul vannak. Salát Luca írása.

Az online oktatás sikeressége elsősorban a gyerek személyiségén, az iskola hozzáállásán, és a családi környezeten múlik

Nem nehéz kitalálni, hogy szülőként az első két tényező működésébe alig tudunk beleugatni, de

anyaként a biztonságos környezet megteremtésének most mi vagyunk a primadonnái.

Nincs ennek semmi különösebb pszichológiai oka, azért nőtt a mozgásterünk, mert a gyerekünk épp velünk van orrvérzésig összezárva. A jelenleg folytatott serdülő ès szülőkonzultációk során azt tapasztalom, hogy sokan így élik meg a helyzetet.

Sok kamasz nehezen viseli, hogy az iskola beköltözött az intim szférájába, és az amúgy menedéket jelentő kuckójában most a pedagógusok diktálják a tempót.

Az iskola elvesztette összes olyan funkcióját, ami miatt szerethető

A régi szép időkben ott voltak a haverok, össze lehetett röhögni a lúzer töritanár háta mögött, a büfében pedig minden nagyszünetben sonkás zsemlét evett az a szuperhelyes srác a B-ből.

Most csak a tanulás maradt.

A hülye tanár online is hülye. Teljesíthetetlen feladatokat otthonra is tud adni, és a félelemkeltésnek online térben is megvannak az eszközei. Sok pedagógus úgy gondolja, hogy a régi forgatókönyv az új helyzetben is működik. Délelőtt oktatás, délután házi feladat, a kamasz pedig egész nap a szobájában kisangyalként tolja a tanulást…

S ha a kamasz véletlenül nem kisangyal és  szabadulni szeretne az iskolájából, akkor kimehet a nappaliba a síkideg anyjához,

aki épp a kistesó fejébe veri az úszöhártyás láb jelentőségét a házikacsák életében, esetleg a konyhába, ahol az apja igyekszik kompetens szakemberként zizegni a napi videomeetingen.

OLVASTAD MÁR?  Sztereotípiák

Minden, ami egy kamasz életében a túlélést jelenti, egyik napról a másikra felszívódott

Edzés, lógás a parkban, plázázás, esti sör-pong verseny, andalgás szerelmesen… Maradt az iskola, a négy fal, meg a hülye szülei.

Akik ráadásul jó eséllyel most a szokottnál is feszültebbek. Mert ők is nehezen viselik az összezártságot, s az ő életükből is felszívódtak a menekülési útvonalak. A kamasz mozgástere leszűkült, a pedagógusok és a szülők diktálják azokat a szabályokat, amelyeket valójában maguk sem értenek.

A kikapcsolódás egyetlen eszköze a kütyü marad.

Most a szokásosnál is jobban pofán ver minket a felismerés, hogy a gyerekeink képtelenek idejüket gépmentesen kiszínezni. Az a kamasz, akinek legfőbb rekreációs tevékenysége eddig a telefonon való lógás volt, most nem kezd el tájképeket festeni és verseket írni.

Szerintem most az általános iskolásoknak a legnehezebb

Még nincsenek meg azok a kompetenciáik, amelyek alkalmassá tehetnék őket a megváltozott rendszerben való helytállásra. Most még az önálló, kötelességtudó kiskamaszok is segítségre szorulnak. A szülő pedig jellemzően a szokásosnál is leterheltebb.

Újra főállású anyává vált, aki vagy azért síkideg, mert elvesztette a munkáját, vagy azért, mert dolgoznia kell.

A lányaim waldorf iskolába járnak.

A hatodikos kiskamaszom első online feladata az volt, hogy alakítsa kedve szerint olyanná a tanuló sarkát, ahova jól esik bekuckóznia. Péntekenként kézzel írt levelet ír az osztálytanítónak (ezeket fénykép formájában én továbbítom), erre (és minden egyéb feladatra) kedves, személyre szabott választ kap.

A gép elé a gyerek nem ülhet, a szülő a kapocs az iskola és a kölyök között.

A tanárok meghatározzák a törzsanyagot és a szorgalmi feladatokat. Kérik, hogy a gyerek annyit tanuljon, amennyit örömmel tesz, mert a cél nem az ismeretek felhalmozása, hanem az ismeretszerzés vágyának motiválása. Kérik, hogy a napirendbe a tanuláson kívül építsük be a házimunkát, az alkotást és a mozgást is.

A tanuló időben mi az olvasó napló írása mellett fonalat gombolyítunk, pulóvert kötünk, és a közösen megpucolt zöldségek héjából tájképet alkotunk.

Tudom, hogy a lányaimmal álomvilágban élünk, s az állami oktatás nem erről szól,

de szerintem a merev kereteket egy ehhez hasonló rugalmasabb szemléletmóddal szülőként lazítani tudjuk.

OLVASTAD MÁR?  Sztereotípiák

Ezen a pár hónapon tanulmányilag nem múlik semmi. Egyébként meg sok minden múlik. A gyerek egy életre mintát szerezhet arról, hogy

  • krízishelyzetben miként érdemes viselkedni,
  • a hülye szüleire lehet számítani,
  • az élet igazán fontos dolgai nem a Pithagorasz tételéről szólnak,
  • hanem néha egy pizsamában végigtársasjátékozott hétköznapról, amikor az online leckét a nagytesóval íratjuk meg, aki úgyis csak a gépe előtt zombul,
  • van olyan helyzet, amikor egy összecsalt ötös matekdolgozatnál többet ér nyolc tányér elmosogatása,
  • máskor pedig mégis be kell seggelni a Toldiból azt a 12 kurva versszakot,
  • meggyőzően lehet online konzultálni, miközben a lábunk egy lavór meleg vízben ázik…
  • Talán az életben sosem lesz ennyi lehetőségünk támogatni őket abban, hogy az észnélküli teljesítménykényszer vagy lazsálás helyett kompetenciát és elégedettséget érezzenek akkor, amikor  teljesítik kötelességeiket vagy épp megélik szabadságukat.

A jelenlegi helyzet remek alkalmat teremt annak megélésére, hogy a merev szabálykövető viselkedés szorongást szül, a helyzethez való felelősségteljes, de rugalmas alkalmazkodás pedig a lelki egészség megőrzésének egyik legfőbb záloga.

S ha ezt a tudást a gyerekeinkkel is meg tudjuk osztani, akkor a nagy piros pont a miénk.

Ha szeretnél Lucától kérdezni ITT írhatsz neki.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!