Ezt a történetet azért tartjuk fontosnak, mert hisszük, hogy minden betegségtörténet az egészségeseknek is ad legalább annyi muníciót, hogy felkeressék a háziorvosukat és azt mondják neki: olvastam egy történetet, még soha nem voltam teljes kivizsgálásaon és most szeretnék elmenni. Negyven körül nem kell megmagyarázni, hogy miért. El kell menni, ahogy Lévay Nagy Erika mondja, aki ennek a történetnek a nagybetűs főszereplője.

Akkor középvezetőként dolgoztam egy cégnél, és egyik nap a munkában a főnököm megkérdezte, hogy van-e valami bajom, mert olyan fura vagyok.

Mondtam, hogy érzem, hogy valami nincs rendben, és el is sírtam magam. A főnököm nagyon határozott volt, fel is hívta néhány ismerősét, és másnap már a kórházban fogta az orvos a kezemet, hogy lehet, hogy ciszták vannak a nyakamban. Álmomban nem gondoltam volna huszonévesen, hogy nekem rákom lehet.

Aztán mondták, hogy van egy hatalmas daganatom, 16 áttéttel. Nem akartam elhinni. Aztán kimentem, mondtam a vőlegényemnek, hogy daganatos vagyok.

Ott átkapcsolt az agyam. Arra gondoltam, hogy én semmiképp nem halhatok meg, mert csodálatos az életem. Pedig azt mondták, hogy az utolsó stádiumban vagyok, és két hetem van hátra. Azonnal megműtöttek. A kilenc hónap kemoterápiás és sugárterápiás kezeléssorozat közben kétszer, ha eszembe jutott, hogy meghalhatok.

OLVASTAD MÁR?  A júniustizenötödike érzés

Folyamatosan igyekeztem fenntartani azt a hitet, hogy velem minden rendben lesz.

Amikor a harmadik kemó után a derékig érő hosszú hajam kihullott, megráztam magam, és azt mondtam, én akkor is megmutatom, hogy életben tudok maradni. Emellett rengeteget ettem, akkor is, ha nem éreztem az ízeket vagy minden falatnak keserű íze volt. Mentem előre. Emlékszem, az utolsó kezelés után hajtottam át a Szabadság hídon, és arra gondoltam, hogy úristen, ezentúl járhatok majd szabadon a piacra?

Mehetek emberek közé? Élek? Zokogtam, hogy életben vagyok. Zokogtam, hogy legyőztem a rákot. A betegségem után aztán teljesen más életet kezdtem élni, mint azelőtt. Ott hagytam a pörgős, stresszes munkahelyemet, és megvalósítottam egy álmomat, hogy kozmetikus legyek.

Erikáék szerettek volna egy kisbabát, de az orvosok azt mondták, hogy 5 évet érdemes várnunk a gyermektervezéssel. A próbálkozásnak happy end a vége, hiszen ma már Erika egy egészséges gyermeknek a boldog édesanyja, de volt egy komoly kanyar is a történetben, amikor 8 év után újra daganatot találtak az orvosok… Ez itt egy mondatban elfér…és ha hozzátesszük Erika életfilozófiáját, akkor itt van az a pont a történetben, amely számunkra is nagyon fontos.

OLVASTAD MÁR?  Nagyon remélem, hogy az emberek bátrabbak lesznek és ők is előállnak a történetükkel

erika2

Az életet nem leélni szeretném, hanem megélni.

Nagyon szépnek találom az életet, amit nagyon meg kell becsülni. Oda kell figyelni, hogy egészségesek maradjunk.

Viszont az egészségügy nem arra hivatott, hogy azt mondja, tessék eljönni évente egy teljes kivizsgálásra.

Saját magunknak kell odafigyelnünk magunkra. Ebbe az is beletartozik, hogy önvizsgálatot tartsunk. Ha mindenki csak egy kicsivel többet figyelne oda magára, minden rendben lenne.

Ez a titok. Mert ha időben észrevesszük, hogy baj van, nagyobb az esélyünk a túlélésre.

Erika teljes történetét a Richter Főnix közösség oldalán olvashatjátok, de csak azután, hogy elmentetek a háziorvoshoz ahol azt mondtátok neki, hogy…

Oszd meg a véleményed velünk!