Az anyaság és az apaság között ideális esetben hajszálnyi a különbség. Apák napján pont ugyanazt kellene leírnunk, ünnepelnünk, mint az Anyák napján. Vagy éppen pont ugyanazt kellene számonkérnünk, keresnünk, kérdeznünk. A következő idézet fiatal felnőttkorunk kultikus filmjéből (illetve könyvéből, de inkább a később Oscar díjat is nyert film a maradandó) a
Kramer kontra Kramerből hoztuk. Nektek, apáknak és nekünk anyáknak, Apák napjára.
„Ted fogat mosatott Billyvel, belebújtatta a pizsamájába, és felolvasott neki egy mesét. Aztán vidáman jó éjszakát kívánt. – Viszlát reggel Billy. – Megpróbált végignézni egy tévéfilmet, de hál’istennek ki volt merülve amúgy is. Mégegyszer bekukkantott alvó fiára.
Lehet, hogy túl sokat fektetett bele a gyerekbe? Lehet. Ez elkerülhetetlen, ha az ember maga neveli a gyerekét. Johanna is rá fog jönni. Ted most már tudta, hogy ezalatt a sok hónap alatt minden pontosan úgy volt, ahogy lennie kellett. Hálás volt ezért az időért. Mert ez megmarad.
Senki se veheti el tőle. És úgy érezte, hogy ő is megváltozott közben.
Felnőtt – hála a gyereknek.
Több lett benne a szeretet – hála a gyereknek,
nyitottabb lett – hála a gyerekenk,
erősebb lett – hála a gyereknek,
kevesebb lett -hála a gyereknek,
többet ismert meg, tapasztalt meg az életéből – hála a gyereknek.
Föléje hajolt, és megcsókolta. -Viszlát, kicsim. Köszönöm.”
Oszd meg a véleményed velünk!