Az Anyapara sokszor azért para, mert azt gondoljuk, hogy valamit biztos nem csinálunk jól. Meg azt is, hogy valamit biztos, hogy nem csináltunk jól. És persze ott van az is, hogy valamit biztos, hogy nem fogunk jól csinálni és akkor hű, meg ha.

Közben meg pont arra nem tudunk figyelni, amit éppen teszünk, gondolunk, mondunk nekik.

Meg nem figyelünk (csak utólag) a körülöttünk lévő életről.

Hamvas Béla írja, hogy “a modern társadalmakban az emberek életenergiáinak zömét

az életkellékek megszerzése köti le, nem maga az élet.

Az emberek öregkorukig azzal foglalkoznak, hogy a színvonalas élet kellékeit (hétvégi ház, új autó, új bútor, modern technikai eszközök, divatos ruhák) gyűjtögetik, ez elviszi az energiáikat, és arra már nem jut idő, hogy ezekkel a kellékekkel harmonikusan és örömtelien éljenek. Ehelyett gyilkolják egymást a családtagok a drága pénzen megvett tárgyak között.

Az, ami az ember életében történt, mégsem tanúk nélkül zajlik le. Az embernek nincsenek eszközei arra, hogy önmagát le tudja mérni. Viszont holtbiztos tudomása van arról, hogy

valaki valahol és valamilyen módon azt, amit tett és nem tett, nyilvántartja,

éspedig hallatlan egzaktsággal, és minden rejtett mozzanat tudomásával.”

Mi ezt annyiban egészítenénk ki, hogy az a valaki egy anya esetében nem más, mint a saját gyereke(i), még ha most (mivel kicsi vagy közepesen kicsi a gyerek) úgy hisszük, hogy nem is. Pedig de.

Fotó:www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!