Könnyű azt mondani, hogy “beszéltessük” a gyereket, akkor majd szép lassan mindent elmond. Aha. Ehelyett inkább az a tapasztalat, hogy ha eddig nem volt része a családi együttléteknek a magunkról való beszélgetés, akkor ezt nagyon nehéz egy kamasszal kialakítani. De nem lehetetlen. Bábel-Szücs Szilvi írása.

Ráadásul a lányok és a fiúk között (kissé általánosítok most) igenis van különbség ebben is:

a lányok (később a nők) sokkal inkább szeretnek és mernek magukról beszélni, tanácsot kérni, mint a fiúk, férfiak. Az Anyapara leginkább anyáknak szól, ezért a fiús anyukák pontosan tudják, hogy
egy fiú nem feltétlenül az anyjával beszéli meg a titkait.
Anyákhoz szólunk, ezért is kerestünk olyan szakembert, aki férfi szemmel és aggyal látja saját “magukat” és erről még beszélni is tud. Aztán megláttam ezt a cikk címet:
Az igazi férfi nem beszél az érzéseiről. Aztán meghal.
Eléggé betalált. Ezután írtam a szerzőnek, Csonka Balázs szexuálpszichológusnak, hogy beszélgessünk. Az alábbi rövid interjú vele készült:

Anyapara: A divany.hu-n olvastam egy cikkedet, amelyben- kissé szarkasztikusan- az “igazi” férfiről írsz. Idézet a cikkből:

“Mindazok a tulajdonságok, amik férfiasnak számítanak, már a fiúgyerekek szocializációjában is megjelennek. Így neveljük őket.

Menjél fiam, állj ki magadért. Elestél? Katonadolog. Ne sírj. Ne nyafogj, mint egy lány. Az én fiam egy kis machó. Tizenöt év múlva már a lányokat hajtja majd.

Az igazi férfi rosszabb társas kapcsolatokat ápol. Az igazi férfi kevésbé elégedett az életével. Az igazi férfi pszichés állapota rosszabb. Az igazi férfi nem kér segítséget.

Se testi, se lelki problémák esetén. Szűrővizsgálatra se jár. Az igazi férfi ezért korán meghal.”

Anyapara: Aki nem beszél az érzéseiről, aki nem mer sírni, emellett mindig magabiztos és mindig kiáll magáért… Szerinted ehhez képest milyennek kellene lennie egy férfinak?

Mi szülők, mit rontunk el a fiúknál?

Csonka Balázs: Igen, én azt látom, hogy a férfikép ma egy rendkívül közvetetten megjelenő dolog. Vagyis nagyon kevés (és nagyon egysíkú) a fiúgyerekek közvetlen tapasztalata arról,
mit jelent férfinak lenni.
Egyrészt nagyon sok az egyszülős család, ahol a gyerek nem igazán lát férfit, másrészt az intézményes szocializáció (iskola) színterein is alig találni férfiakat, ott sem férfiszerepben, és ott sem annyira a személyes kapcsolat szintjén.
Az érzelemkifejezésre nincs tehát minta. Ha bármire van minta, az az érzelmek elhárítása, illetve amolyan női kifejezése. Ami azért női, azért válik egy “nőies” dologgá, mert nőktől látni. Férfiaktól meg nem.
A: Az életben óriási előnyre tesz szert az a szerencsés ember, akit gyerekkorában megtanították a szülei kommunikálni. Beszélni az érzéseiről, vitatkozni másokkal, merni örülni és ugyanolyan arányban szomorúnak lenni.
Többször írtál arról, hogy nagyon fontosnak tartod, hogy miután a fiúk spontán érzelemkifejezését leblokkolják a szülők (pl.“puhapöcs, ha sír), nem adnak helyette semmilyen fogodzót arra vonatkozóan, hogy hogyan fejezze ki az érzéseit. És a kör bezárult.
Milyen konkrét hátrányai lesznek ebből a fiúknak, később férfiaknak?
Cs.B.: Például hogy egyedül maradnak az érzéseikkel. Mert ha kifejezi úgy, ahogy a nőktől látja, akkor nyafog, akkor feminin, akkor hisztis, másképp meg nem tudja, mert arra nem kap mintát. Még a médiából se nagyon, pedig lényegében az is több lenne, mint a semmi…
A: A hagyományos értelemben vett szexuális felvilágosítás kora lejárt. Mit gondolsz mi lenne a leghatékonyabb módja annak, hogy egy gyerek (kamasz) fejében a szexuális érettség ne abban merüljön ki, hogy fogamzásgátlás és nemi betegségek?
Cs.B.: Igen, a szexualitás nem pusztán egy orgazmuscsere és egy komoly veszélyforrás, hanem alapvetően egy emberi kapcsolat. (Balázs ITT ír arról, hogyan beszélgess a kamasz gyerekeddel a szexről) Én ezt a részt hiányolom a szexedukációból.
Pedig itt már nem is elsősorban szexedukációról van szó, hanem a gyerekek érzelmi és társas fejlődéséről.
Erre épül rá a szexualitás mint a kapcsolat egy formája, és erre épül rá a védekezés mint kölcsönös felelősségvállalás. Én azt gondolom, hogy a hagyományos felvilágosítás amolyan tűzoltásnak jó csak, vagy talán még annak se. Jóval alapvetőbb dolgok hiányoznak, jóval korábbról, ami hiányosságok azután persze a szexben is előjönnek.
Szülőként sokkal komolyabban kellene venni ezt a témát és nem utólag rácsodálkozni a történtekre.
A témához kapcsolódva olvassátok el Drixler Imola írását ITT arról amikor a férfi és a nő félreérti egymást például a szexben. Esther Perel gondolatmenetét viszi végig a szerző úgy, hogy pontról – pontra megértsük mi is: mitől lesz mindkettőnknek.
Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!