Beszéljünk picit a normális feleségekről. A normális emberekről. A normális nőkről és a normális férfiakról. A normális kamaszokról. A normális nagymamákról és a normális nagypapákról. A normális férjekről. És ne feledkezzünk meg a normális szeretőkről sem. A normális barátokról. A normális munkatársakról. És úgy összességében a normálisékról. Szücs Szilvi írása.

Normális?!

Azért tartom fontosnak, hogy norbiról újra írjak, mert több, mint egymillió ember követi őt itt, meg ott, ezáltal minimum több millió emberhez elér(het) az a mondása, hogy szerinte milyen egy

normális feleség. Illetve az is, hogy ő csak 10 éves kortól kompatibilis apaként, ergo: addig nyugodtan megnyugodhatnak milliók, hogy egy anya mindent elintéz a gyerek körül. Úgysem emlékszik semmire egy kisgyerek.

Attól még természetesen nem fog mind az összes millió hazarohanni és ugyanezt gondolni, de szerény számításaim (és látva a közéletet és a mainstream médiát, amely hol a lábas mellé, hol a sarokba állítja a nőket a hős palik mellett) szerint sokan biztos, hogy elgondolkodnak azon:

vajon ők normálisak-e.

És ha eddig lett volna egy minimális esély arra, hogy a norbisták közül többen azt gondolják, hogy talán mégsem oké, ha csak az anya kel fel a gyerekhez vagy éppenséggel egy jó tíz évet elmolyol velük, hanem kellenének ők is, no, akkor most tuti, hogy felszisszenthetnek egy sört a TV előtt és közben normálisnak képzelhetik magukat.

OLVASTAD MÁR?  Mit tetszik kérni?

Persze csak azután, hogy kurva sokat dolgoztak a többiekért (családért nagy Cs-vel), pont úgy, ahogy norbi mondja. (Az már tényleg családon belül marad, hogy én azért félszemmel azt láttam, hogy Réka is tolta a bizniszt, dolgozott jó sokat, hogy haladjon az a csodaszekér.)

“Apának lenni biztos, hogy könnyebb. Egyrészt nekünk nem kell megszülnünk azt a gyereket, másik oldalról egész biztos, hogy nem kell szoptatnunk és nem kell éjszaka felkelnünk, legalábbis, ha normális a feleségünk, viszont nekünk nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megteremtsük a család biztonságát. És ami nagyon fontos, hogy ha jó apák vagyunk, akkor mindenképpen a gyerekeinkkel és a feleségünkkel kell akkor is maradnunk, ha akármilyen csábító élményt is kínál az életnek a megváltoztatása.

…Nem voltam az a gügyögős, pelenkázós, szoptatós, büfiztetős apuci, mindig hajtottam a pénzt, meg mentem előre és igazából 10 éves koruk körül kapcsolódtam be mindegyik gyereknek az életébe, de kamaszkortól kezdve, mindegyik a legjobb barátom. Az első 10 évben Réka mentette meg ezt a dolgot.” – mondja a guru.

A normálisok

A normális anya nem hagyja sírni a gyerekét, de cserébe nem csalják meg ha jól értem.

OLVASTAD MÁR?  Szülők a szülőin...

A normális feleség békén hagyja a férjét, de cserébe lesz pénze amit elkölthet.

A normális férjet bár csábítgatják, de nem csábul el. No, nem azért, mert fejben eldönti, hogy hűséges lesz, hanem azért mert a felesége nem keltette fel a gyerek sírására,

ezért ő ezzel hálál.

A normális apa kibekkeli az újszülött és a kisgyerekkort (hiszen addig úgysem tud mit kezdeni a gyerekkel), majd tíz éves kor körül előbukkan a barlangjából és a legeslegjobb barátja lesz a gyerekeinek.

Emberek! Ha benneteket is ilyen gondolatok gyötörnek kérjetek segítséget. Szakemberektől, családtagoktól, tanároktól, barátoktól, munkatársaktól, idegenektől, fórumokból, spontán beszélgetésekből. Meglátjátok, hogy nincs normális, csak sokféle, hogy nincs egyigazság, nem kell minden hülyeségnek bedőlni.

Viszont a gyerekekkel törődni kell, de ezt ne innen másoljátok és ne is norbira hallgassatok. A régi videóit nézzétek, még VHS-en, ott még nem érezte magát normálisnak.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!