Az adventi kalendáriumnak is van egy „kamaszkori íve”. Amíg kiskamaszok voltak, mindennapra tettem kis apróságokat, írtóra örültek. Emlékszem pár éve, amikor az egyik gyerek éppen nem evett semmilyen cukros izét, egy idő után már csak egy csomag rágó volt a zacskóban és már ettől szakadtunk a nevetéstől. Aztán volt olyan év is, amikor kis idézeteket tettem bele filozófusoktól, az egyiknek az lett a sorsa, hogy a wc-ben a tartály mellé tette, mondván, ott tud elmélkedni rajta (ezt kérted anya, nem?). Tavaly már csak minden harmadik nap volt valami a zacskóban, random jelleggel, de abszolút bevált, mert így dupla meglepetés volt hogy van, vagy nincs. Szücs Szilvi írása.

Idén 20 napra koncentrálunk, mert elfelejtettük, hogy már december 4. van

Az adventi naptár azért jó dolog, mert biztosan nem számít rá egy 16 éves (vagy egy bárhány éves nagykamasz), hogy ilyet kap. Mert egyébként ez már tök ciki. Oké, titokban lehet, hogy még kibontogatja a csokis ablakokat és bevág előre három napot éhgyomorra reggelenként, de lássuk be azért az nem olyan.

OLVASTAD MÁR?  Sztereotípiák

Ez a naptár viszont attól jó, hogy bár mindegyik nap kap valamit, de emellett írunk is neki néhány jófejséget. (Nem filozófusoktól, nyugi.) Kezdjük összeszedni, úgysem kell mindent egyszerre kitenni, hát kinek van ekkora szabad polca!

Egy kamasznak nem lehet bármit leírni. Mert félreérti. Vagy azt mondja, hogy anyaaa úúúrriiiisten, de gáááz!

Aki bevállalós, az írhat keményebb üzeneteket is, mi is összeszedtünk néhányat

  1. Ma nem kell semmit elpakolnod magad után.
  2. Behunyom a szemem amikor reggel sál nélkül mész el -4 fokba.
  3. Egy pofa vágást ma elnézek.
  4. Ma nem kérdezem meg mi volt a suliban.
  5. Egész nap egyszer sem kérdezem meg mi bajod van….mit akarsz enni…minek kell megint a mobilodon nézni valamit.
  6. Ma háromszor kritizálj nyugodtan. Mondhatsz bármit.
  7. Ma mondj három kedvességet a tesódnak.
  8. Ma teljesítem egy kívánságodat.
  9. Ma este mesélj el egy boldog pillanatot.
  10. Ma kapsz egy üzenetet a telefonodra, amelyben fontos információk lesznek.
  11. Ma a kedvenc kajádat főzöm.
  12. Vidd le légyszíves a szemetet.
  13. A jövőhéten egyszer a vendégem vagy egy online kajarendelésre.
  14. Ezt a zsebpénz kiegészítést a Mikulás küldi. (Egyszer küld egy évben.)
  15. Ha a héten hozol egy ötöst, kapsz valami meglepit. (Nem, ez nem zsarolás, ez csak egy nagyon kedvező ajánlat a számodra. Évente egyszer van ilyen lehetőség.)
  16. A karácsonyi menühöz járulj hozzá egy általad kiválasztott résszel. (Mosogatás, desszertkészítés, terítés, hangulat javítás, hús sütés, díszítés. A megfelelő részt tépd le és tegyük ki a hűtőre, hogy el ne felejtsd.)
  17. Upsz, ma nem jutott semmi az eszembe, te jössz!
  18. Ma egyszer sem káromkodhatsz!
  19. Menj oda a könyvespolchoz, nyiss ki egy könyvet találomra és olvass fel belőle 6 sort.
  20. Gondold át és mondd el, hogy te hogyan szeretnél idén karácsonyozni.
  21. Ma azt csinálsz amit akarsz, semmire nem mondom azt, hogy nem. Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz!
  22. Boldog karácsonyt, szeretünk, szeretlek.

Oszd meg a véleményed velünk!