Bármilyen képernyőhasználat az elmúlt 10 év top témája. Persze nagyanyáink kiakadtak a tévénézésre, de az az impulzus mennyiség, ami jelenleg éri a kamaszokat a képernyőn keresztül, nem összehasonlítható a „bezzeg régennel”. Szücs Szilvi írása.
Képernyő használati zavar
Egyébként meg nem is az a fontos, hogy vannak képernyők és azon keresztül tartalmakat lát vagy hall a kamasz, hanem az, amikor a használatban zavar lép fel.
Nem feltétlenül függőség, nevezzük zavarnak. Amiből lehet függőség.
Amit ezzel kapcsolatban első körben érdemes átgondolni az az, hogy másképp kell egy 11 éves kamasszal és másképp egy 17 évessel beszélni a túl sok mobilozásról vagy egyéb a képernyő használatról. Ami általános igazság, hogy ami szerintünk sok, az szerintük nem.
Tök felesleges ezen rugózni, mert itt biztos, hogy véget is ér a beszélgetés.
A kiskamasznál nagyon sok olyan alternatíva van, amit a család nyújthat a mobilozós időben mobilozás helyett. Ezt is tudjuk, sokan írtak erről top tippeket, hogy kiránduljatok, sportoljon, olvasson, menjetek közösen ide-oda.
Ezek mind tök jó dolgok, de szerintem a legfontosabb első lépés az, hogy megértsd: mi a gyökere az irreálisan sok képernyőhasználatnak,
miért tapad rá a mobilra, miért van kiakadva, ha korlátozod, miért van állandóan a kezében, amikor fel alá sétafikál a lakásban vagy bárhol a világban és miért kap kezelhetetlen dührohamot, ha nincs wifi.
Mobilt adtunk a figyelem helyett
Ha kiskorában is lehetett mobilozni, mondjuk már 3-4 évesen is nézhetett rajta mesét, amit már nem lehet nem megtörténtté tenni, de jó tudni, hogy a képernyő „fixációja” ott indulhatott. Egyszerűen fogalmazva:
amikor mobilt adtunk a gyereknek és nem egy személyt.
Amikor azt szerettük volna, hogy ne legyen nyűgös vagy nem értünk rá meghallgatni, akkor adtunk egy képernyőt, hogy nézze. És nézte. És nyugi volt. És közben már 8-10 éves lett.
De ha nem adtunk kisgyermekként mobilt a vacsora mellé, akkor is ott van kamaszkorban a képernyő használat. A kérdés az, hogy ez megmarad-e a használat szintjén vagy használati zavarrá, később függőséggé alakul.
A mobilom az egyetlen biztos pont
Sok kamasznak a mobilja az egyetlen biztos pont, amihez fordulhat. Mit értek ezalatt?
„Mindig kéznél van, mindig ad valamilyen általam beírt kérdésre egy választ, ha nem tetszik törlöm és keresek másikat. Bármikor törölni lehet bármit és bárkit, mindig ad valamiféle biztonságot, visszajelzést, fontosság érzést. Mindig. Sosem kapcsolom ki.”
A megtanulok figyelni valamire helyett a leköti a figyelmem játszódik le nap, mint nap. És erre bizony nagyon könnyű rácsavarodni. Első lépésben azt találd ki (szülők), hogy mit ad neki a képernyő. Ez minden gyereknél picit más. Csak te/ti tudjátok, hogy milyen ember, milyen személyiség, mitől fél, minek örül, szorongó típus-e, stb. A kérdés tehát az, hogy mit ad neki a képernyőn való aktivitás, a számítógépes játék, a mobilozás. Mi a fontos neki?
A láthatóság, a fontosság élménye, a sikerélmény, ami nincs meg az offline életében? Vagy éppen az ön megnyugtatás, hogy itt nyugi van, senki nem cseszeget, azt csinálok, ami nekem jó? Melyik hiányzik neki a való világból? Mi az élménye ezekkel?
Mindezt abban az idő kontextusban értem, hogy mindennap játszik és/vagy, mindennap órákat (napi 3-4 órát, hétvégén 5-6 órát) mobilozik és pörgeti az oldalakat.
KISKAMASZ
Ha kiskamasz és állandóan mobilozik vagy játszik (napi 3-4 órát), akkor lehet szabályokat hozni, amit egy őszinte E.1.személyben elmondott néhány mondattal felvezethetünk.
Tehát nem arról beszélünk újra és újra, hogy ő egy két lábon járó növény, akivel nem lehet beszélni, hanem arról, hogy ez minket zavar, elgondolkodtunk ezen az egészen, mi is benne vagyunk ebben a sztoriban.
Most viszont hoztunk egy új szabályt, amit szeretnénk neki elmondani, minimálisat tud változtatni rajta, de be kell tartania a következő egy hónapban. Utána megnézzük közösen, hogy
kinek milyen tapasztalatai voltak, mi az, ami nehezen ment, mi az, ami simán és hogyan tovább.
De csak akkor, ha végiggondoltuk, hogy mit ad neki a képernyő és elismertük a felelősségünket, illetve ha komolyan vesszük és következetesen betartjuk a szabályokat. (Pl. evés közben no mobil, lefekvéskor no mobil, de mindezt megtekerve azzal, hogy előbb azt mondod el neki, hogy viszont mikor mobilozhat.)
NAGYKAMASZ
Ha nagyobb (15+) a kamasz, akkor nyugodtan lehet azonnal tolni az „E.1.személyt” és egy őszinteségi hullámban beszélgetni vele erről az egészről. Ha elsőre nem megy, akkor megy másodszorra vagy tizedszerre. Ha semmilyen megegyezésre nem hajlandó, akkor beszélj arról vele, hogy miért kellene megegyeznetek, hogy ez miért fontos.
Ha nem megy otthon, menj el vele valahova és ott beszéljetek. Sok esetben a nem megszokott környezetben, vagy sétálva könnyebb beszélgetni. A lényeg, hogy ne add fel!
Ha a mobilozás mellett sportol, tanul (magához képest kicsi a kilengés), vannak barátai, eljár szórakozni, tudunk vele néha beszélgetni, nem kap dührohamot, ha nincs wifi épp ott ahol van, napokra le tudja tenni a számítógépes játékot, nem utasít el minden családi programot, csak a felét, akkor nincs nagy baj.
Akkor kezdhetjük az első és legfontosabb kérdésnél: mit ad neki a képernyő. Ha nem tudod a választ, kérj segítséget, hogyan tudod ezt végiggondolni. Innen indulunk.
Oszd meg a véleményed velünk!