Három éve drukkolunk az orvos, gyógyszerész, egészségügyi szakdolgozó és pedagógus csapatoknak. Mindenkinek vannak kedvencei, akik olyan témával pályáztak, ami az életünk része, ismerős téma vagy éppen olyan újdonság, amire eddig nem gondoltunk. Mindannyian kapcsolatban vagyunk velük, az életünk részei, a problémáink és az örömeink “kísérői”. Az idei Richter Anna díj csapataira már lehet szavazni!

Az orvos csapatról ITT írtunk.

Nézzük a 2022-es pedagógus csapatokat!

Kutyajó móka

A hosszú nyári vakáció nagy fejtörést okoz minden család számára. Azok a szülők, akiknek gyermeke állandó felügyeletet igényel, izgalom helyett szorongással várják a tanév végét. Ebben az időszakban gyakran kénytelenek egy időre feladni a munkájukat a szülők és elesni állandó bevételüktől, hiszen nem tudják kire bízni a speciális ellátást igénylő csemetéjüket.

Az ő életüket szeretné megkönnyíteni Bianka és a pedagógusokból, terápiás kutya felvezetőből és állatorvosból álló csapat azzal, hogy némi terhet levesznek a vállukról, és az egész társadalom figyelmét felhívják arra, hogy sérült, ép és hátrányos helyzetű gyerekeknek egyaránt fontos, hogy a tanévet izgalmas kalandokkal, nevetve pihenjék ki.

Gulyás Bianka gyógypedagógus, kutyás terapeuta speciális nevelési igényű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik segítő kedvenceivel, Hoppával és Ritmussal, a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő terápiás kutyáival. A

Kutyajó móka projekt keretében a csapat nyári tábort kíván szervezni azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs egyéb lehetőségük a szünidőben közösségben lenni.

Biankáról ITT találtok még további információkat és beszélgetést, valamint szavazni is itt tudtok!

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Anya-e vagy?

Bakonyvári Krisztina drámapedagógus, színházpedagógus, színházelméleti szakember, aki a Covid járvány kirobbanását követően vált édesanyává, így új élethelyzetével több szempontból is egyedül maradt.

Az eufórikus csoda, a végtelen boldogság és odaadó szeretet mellett sok nehézség és kudarc is része lett a mindennapjainak. A csapat többi tagjával közös bennük, hogy mind édesanyák, és mindannyian megéltek hasonló élményeket.

Saját személyes tapasztalataikból, történeteikből létrehoztak egy olyan színházi előadást, amely az anyává válás folyamatát őszintén, tabuk nélkül, sok humorral és önreflexióval meséli el.

Így született meg a projekt ötlete: az Anya-e vagy? című előadás és a hozzá kapcsolódó beavató tréningek, majd tematikus szakmai beszélgetések megvalósítása szülésfelkészítő tanfolyamok részeként.

A csapat olyan párbeszédet kíván elindítani 400 leendő szülő, kisgyerekes szülő és a szakemberek között

szülész-nőgyógyász orvos, védőnő, dúla bevonásával, amivel a családok felkészülhetnek nem csak arra, hogy hogyan vállaljanak felelősséget egy gyermekért, hanem arra is, hogy hogyan vállaljanak felelősséget önmagukért szülőként.

A csapatról ITT olvashattok több információt és ugyanitt szavazhattok is rájuk.

Varázslóképző

Molnár Anna élményfoglalkozásokat tervez és tart gyerekeknek, főként természettudományos fókusszal. A Varázslóképző Anna szellemi terméke, egy önálló, innovatív, komplex program, ami a tudomány varázslóköntösbe öltöztetésével és a résztvevők személyiségfejlesztésével megerősíti a gyerekek belső, valós „varázserejét”, és megalapozza jövőt megváltoztatható tudását.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Titkos varázsműhelyt idéző dekorációval és „varázseszközökkel” a gyerekek egy különleges világban kísérleteznek, alkotnak, játszanak, gondolkodnak, legendás lényeket vizsgálnak az élménypedagógia, tapasztalati tanulás, drámajátékok, önismeret és érzelmi intelligencia fejlesztés segítségével.

Annára varázsló prohektjére ITT tudtok szavazni.

A következő cikkben a gyógyszerész és az egészségügyi szakember kategóriában induló csapatokat mutatjuk be.

Oszd meg a véleményed velünk!