A múlt hét közepén mondtam a kölyköknek, hogy senki nem megy sehova. Ők mondták, hogy jó. És lécci, húzzak ki a szobájukból. Kicsit csalódott voltam. Szerettem volna nekik elmondani az összes okosságomat, hogy végre észrevegyék, micsoda józanul gondolkodó, felelősségteljes anyukájuk van. De ők egyértelműen elzárkóztak attól a lehetőségtől, hogy egy világjárvány közelebb hozzon minket egymáshoz. Salát Luca írása.

Bezárkóztak a szobájukba, s boldogsággal töltötte el őket a felismerés, hogy immár legális keretek között zombisodhatnak el virtuális valóságukban, az anyjuk pedig nem cseszteti őket, hogy húzzanak el az iskolába, meg a boltba tojásért, esetleg kukázzák össze a különórákról a húgaikat.

A harmadik nap reggelén történt meg a csoda.

Nagyfiú önszántából jelent meg a konyhában és érdeklődve körbenézett. Aztán megállapította, hogy undorító körülmények között élünk (mármint nem ő, hanem én és a testvérei), minden csupa mocsok és ettől ő undorodik. A testvérei pedig igénytelen állatok, mert

ahelyett, hogy takarítanának, ülnek a mocsokban és rajzolnak, funkciótlan hülyeségeket horgolnak és fuvoláznak (ez utóbbi amúgy higiénikus körülmények között is indokolatlan tevékenység).

Na és neki ebből elege van, mindenki álljon neki a takarításnak. Három mocskos tányér félrepöckölése után azonban kiderült, hogy túl mélyre süllyedtünk a mocsok tengerében, ő inkább nem nyúl semmihez, s amíg mi konszolidáljuk a helyzetet, addig ő visszavonul a szobájába, majd szóljunk, ha elkészült a kaja.

A lánykákkal a ceruzákat, horgolótűket és zeneszerszámokat félretéve kezdtünk neki a konyha kiganajozásának. Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy úrrá leszünk a káoszon, amikor Nagyfiú ismét megjelent. Érdeklődött, nem játszunk-e egy társast, de

Mama te csak akkor játszhatsz, ha csendben maradsz, és nem kezdesz el pszichologizálni…

Megígértem, s boldogan roskadtam le szemétdombunk tetejére.

OLVASTAD MÁR?  Megpillantani magamat a tükörben

És jó lenne, ha észosztás helyett inkább a játékszabályokra koncentrálnék, mert negyedszerre nem fogja elmagyarázni, hány szupererőt kapok, ha megvásárolom azt a kártyát, amit egyébként nem vásárolhatok meg, mert hiányzik hozzá két nyersanyagom, és nem hiszi el, hogy pont neki van egy ilyen retardált anyukája.

A lányaim fejlődéslélektanilag abban a rövid életszakaszban járnak, amikor érthető módon  idealizálnak engem, ezért egyetértésben kezdtek bele a vinnyogásba,

Ne mondj ilyet a Mamára, mert ő szép és okos és fiatal és sose fog meghalni… Mamaaa, ugye sose fogsz meghalníííí?!

A hangzavarra kisebbik fiam is kidugta fejét a barlangjából, csak hogy elmondhassa, hogy kizárólag a lúzerek játszanak ilyen hülye társasjátékot, de azért mondjuk el, mi ennek a lényege…

Bennem pedig elkezdett derengeni a felismerés, hogy szép ez a családi idill, de lehet, hogy a vészhelyzetre való tekintettel át kellene állnom a délelőtti hosszúlépés fogyasztásra is.

Szóval köszönjük, mi jól vagyunk.

A ránk szakadt tengernyi időben még nem találjuk a helyünket, néha összesodródunk, néha elvonulunk saját felségterületünkre. Úgy tűnik, hogy összedőlhet a világ körülöttünk, de mi nem adjuk fel békeidőbeli suta játszmáinkat, és ez a felismerés most bosszankodás helyett biztonsággal tölt el.

A lánykákkal minden napra listát írunk. A listán jellemzően a szigorú hétköznapok keretei között most-nem-érünk-rá-ilyen-hülyeségekre-tevékenységek szerepelnek…

…szabaduló szoba tervének kidolgozása az unokatesók számára, amikor majd végre megint átjöhetnek hozzánk…

..a lakásban szétrohadt nárciszok elültetése a kertben…

… babzsák-baglyok horgolása a tavaszi waldorf vásárra (ha az idei elmarad, jó lesz majd

jövőre)…

…öt epizód megnézése az Agymenőkből…

…a ki nem bontott karácsonyra kapott társasjáték kibontása…

… annak kipróbálása, hogy van-e annyi körömlakkunk, amivel az összes körmünket különböző színűre tudjuk festeni…

OLVASTAD MÁR?  A békés öregkor értelmezhetetlen számomra

…fogadáskötés, vajon felébred-e Nagyfiú arra, ha álmában az ő körmeit is bevonjuk a Nagy Körömlakk Kísérletbe?

Kötelességeknek még nyoma sincs.

Mert most nem sürget semmi, nincsenek határidők, halaszthatatlan feladatok, hanem eljött az idő, hogy örüljünk egymásnak és csak úgy együtt legyünk, miközben pizsamában zizegve társadalmilag haszontalan tartalmakkal töltjük meg napjainkat. A veszély árnyékában most még kicsit lubickolunk ennek örömében, aztán ahogy elindulnak az újfajta hétköznapok, beépítjük a kötelező kellékeket is a napirendbe.

A napi listát a fiaimnak nem merem megmutatni. Tudom, hogy a képembe röhögnének.

Mert a kamasz vészhelyzetben is kamasz.

Látszólag lepereg róla a világ legnagyobb drámája is. Nem hergeli magát, nem mondja meg a tutit. Talán fel se fogja, mekkora a baj, de amikor a mosdónál ott áll mellette az anyukája, és

árgus szemekkel figyeli kézmosási technikáját, akkor kötelességből ugyan morog egy kicsit, de elfogadja a helyzetet.

Ha kaja, tiszta alsógatya, internet és néhány tucat jó társasjáték van a házban, esze ágában sincs kétségbe esni. Legfeljebb az zavarja kicsit, hogy az unatkozó anyukája valamivel többet beszél hozzá.

Tetszik nekem ez a felelősségteljes közöny.

Ezt persze a világ minden kincséért sem árulnám el nekik. Inkább csesztetem őket még egy kicsit a hülyeségeimmel, hogy ők tiszta szívből csaphassák rám az ajtójukat. Mert nehogy már egy világjárvány forgassa fel a mi jól bevált kapcsolati forgatókönyvünket…

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!