Királykisasszonnyal megvettük életünk első közös farmerdzsekijét. Neki picit lötyögős, nekem kicsit szűk, de tagadhatatlan, hogy kezdünk méretben összenőni. Én kíváncsian nézem, ahogy lassan maga mögött hagyja kislányságát, ő zokog majd’ 11 éves bölcsességével. Nem akar felnőni. Mert akkor én öreg leszek, buta, magatehetetlen, büdös és visszataszító, aztán pedig jól meghalok. Salát Luca írása.

Szeretném leüvölteni a fejét, hogy ne beszéljen baromságokat, de rettegő szemében látom, hogy ez most nem a szokásos Hogyan rongyoljam le anyámidegeit? interaktív játékok egyike.

Talán nem is őt, hanem magamat győzködöm, amikor mesélek neki az öregedés természetes szépségéről,

és arról, hogy hű, de nagyon fasza lesz, amikor nagyi koromban főzöm a lecsót, gazolom a répát, vagy kötni tanítom a kisunokáimat, és reggelente egy levendulamezőben fogok hemperegni, hogy elűzzem az öregségszagomat.

Királykisasszony ingerülten vág közbe,

De Mama, én még sosem láttam senkit boldogan megöregedni!

Kattog az agyam, aztán rájövök, basszus, neki nagyszülőből tényleg egy sem jutott abból a mesés fajtából.

Ahogy Királykisasszony előtt kinyílt a világ, úgy zárult be Alzheimer-kóros nagyija előtt, mígnem szemünk láttára össze nem zsugorodott magatehetetlen nénikévé. Mániás-depressziós nagypapája leginkább egy kiszámíthatatlan vénember, aki hol az ágyat nyomva a plafont bámulja, hol pedig forgószélként zúzza szét hétköznapjainkat, ő szintén nem az öregedés kedvcsináló promója.

Az apai nagyszülők ugyan rajongva szerették az unokákat, de azt hiszem, nekik koruktól függetlenül fájt az élet:  első kézből értesülhettünk arról, hogy az ismerősi körből éppen ki és milyen szenvedések árán halt meg, amúgy meg hol fáj, mikor kell szívkatéterezésre menni és már megint aggasztó az a rohadt laborlelet.

Végül szegények megtettették azt, ami mindannyiunk számára a legdrámaibb: előzetes bejelentés nélkül összeestek és itt hagytak minket örökre.

OLVASTAD MÁR?  Pedagógus Kossuth-díj

A Jóistennel 21 éve kötöttem meg az alkut: én rendesen nevelem a kölykeimet, ő pedig életben tart a legkisebbem 18 éves szülinapjáig.

Utána tehet velem, amit akar. Ahogy közeledik az utolsó bűvös 18, én egyre inkább elbizonytalanodom. Nem lesz ez így jó.

Be akarom bizonyítani a világnak, hogy a nagyiság nem halál- és rohadásszagú.

Életigenlő szemléletem jó ideje életem része.

De már nem csak önös érdekből, hanem az ifjabb generációk miatt is rajta vagyok a témán. Kezdem belátni, hogy egyre nevetségesebb ez a küzdelem.

Ezért mostanában az idő múlásával barátkozósra vettem a stílust. A küzdelem helyett az alázat, a tisztelet és a mértéktartás dominál.

  • Nem varratok új cickókat,
  • nem kezdek drasztikus fogyókúrákba és
  • a miniszoknyáim hossza is egyre közelebb kerül a fenekemtől a térdeimhez.
  • Túlzások és nagy fogadalmak nélkül vigyázok a testemre, mert a holnap kezdődő nagy elhatározásokban nem hiszek.

Sokan csodálkoznak, hogy négy gyerek megszülése után vállalható alakom van.

Először is sportolok. Nem sokat, nem drasztikusan, nem a határaimat feszegetve, mindössze rendszeresen.

És minden reggel ráállok a mérlegre. Ha fél kilóval többet mutat az általam elfogadott súlytartomány felső értékénél, akkor amíg vissza nem kerülök az optimális mezőbe, addig figyelek a kajálásra. 1-2 kilót leadni könnyebb ma, mint holnap 10-et, 20-at.

Az Öregedjünk Gusztusosan Projektnek csak az egyik szelete a viszonylag egészséges étkezés, a cigiről való leszokás, a szűrővizsgálatokra való eljárás.

A testemmel együtt a lelkem is öregszik. Ez pedig még egy ráncosan lógó hasnál is rondább látvány.

Mázlista vagyok, hiszen duplán merítek az élvezetekből: kamaszanyaként és pszichológusként is nyüzsögnek körülöttem a fiatalok. Ők látványosabb hatást gyakorolnak rám a hyaluronsavval felturbózott anti-ageing maszknál. De csak akkor, ha betartom a kezelési útmutatót:

  • vigyáznom kell, hogy sose játszam a bölcs mindentudót,
  • ne mondjam meg a tutit, és
  • lekezelő megjegyzéseim egy mosollyá szelidüljenek, amikor épp lilára festették a hajukat, vagy déli 12 előtt nem másztak ki az ágyból.

Ezek a fiatalok nem jobbak és nem rosszabbak, mint mi voltunk, kicsit mások, mert mások a körülmények.

Gyűlölöm azokat a korombéli szülőket, akik fejcsóválva rinyálnak az amúgy csodaszámba menő gyerekeik miatt, mert nem fürdenek minden nap, időnként éjfélkor néhány elázott haverral esnek be a konszolidált családi fészekbe, és vacsora után nem teszik a mosogatógépbe a piszkos tányérjukat.

OLVASTAD MÁR?  Szoktál kémkedni utánuk?

Nem elvetemültségük miatt tuskók, hanem most fontosabb dolgaik vannak a kispolgári értékrend betartásánál.

A gusztusos öregedés könnyebben kivitelezhető, ha lekezelő fejcsóválás helyett tisztelettel és őszinte kíváncsisággal fordulunk az ifjabb generáció felé.

A határt tartani egyébként nehéz.

Szerintem legalább annyira szánalmas a ráncfelvarrás az arcon, mint amikor egy magam korabeli asszony ifjú suhancokkal barátkozik. Nem vagyunk barátok, egyszerűen bírjuk, tiszteljük egymást, s érdeklődéssel fordulunk a másik felé.

Jó lenne néha egy-egy koncertre elmenni a fiaimmal, de nem vágyom arra, hogy barátok legyünk.

Nem velük osztom meg a titkaimat, és remélem, nekik is vannak erre nálam kompetensebb személyek az életükben. Viszont örülök, ha mesélnek arról, hogy ők mit élveznek, mit tartanak érdekesnek, mi hozza őket lázba. Egy rakás zseniális filmet, zenét és könyvet ismernek, ami nélkülük tuti kimaradna az életemből.

Egy sportos, egészséges testtel és egy rakás életvidám fiatallal körülvéve az öregedés bekaphatja! Egyszer úgyis szupernagyi leszek!

Ebben a podcastben arról beszélgettünk Lucával, hogy a testünkel éppen mi a helyzet. IDE kattins és #Hallgassránk!

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!