A sorozatnak eddig hat része volt, amelyben szubjektív gimnáziumi ajánlónkat olvashattátok. Nagyon sok visszajelzés érkezett, sokan „miattunk” mentek el nyílt napokra, mert eddig azt gondolták, hogy ott úgysincs semmi érdekes csak a nagy tömeg és a tornateremből áradó „illatok”.

A hetedik részben két új sulit „hoztunk”. Az egyik a Kürt Alapítványi Gimnázium, a másik pedig a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium, vagy ahogy sokan ismerik:REGI.

1. Kürt Alapítványi Gimnázium ” Angolul a matek sokkal könnyebb.”- mondja Kristóf, aki a gimnázium  tizedikes tanulója. Mivel nyelvi előkészítő évvel indul az oktatás, így a harmadik tanévet kezdte szeptemberben. Két tanítási nyelvű tagozatra jár, matematikát, bilológiát és földrajzot tanulnak angol nyelven. A Kürt egyébként úgy definiálja magát, hogy kísérletező kedvű, szabad légkörű iskola. Az iskola programját, működését az iskola vezetősége, a tanári kar és a szülői- és diáktársulások határozták és határozzák meg. Ez némileg eltér a hagyományos, állami iskolák által követendő tanrendtől.

Mivel Kristófnak van idősebb testvére, így az iskolák feltérképezése már évekkel ezelőtt elkezdődött a családban.
Egyik fontos szempont volt, hogy a leendő suli könnyen és aránylag gyorsan megközelíthető legyen. „Több gimnáziumba elmentünk meghallgatni az igazgatói tájékoztatókat és megnéztük a nyílt órákat is. Természetesen ilyenkor az ember kifaggatja az összes ismerősét is, akinek bármilyen infója van az adott suliról.”- meséli Kristóf anyukája. Ezek hasznos információk, de mi javasoljuk, hogy ha le is maradtatok a nyílt napról, akkor is menjetek be a suliba beleszagolni a levegőbe, mert egy kamasznak és persze az anyjának (!) jó orra van.

„Ebben az iskolában az tetszett neki a legjobban, hogy a szóbeli felvételi elbeszélgetésen a tanárok és a diákok mutatkoztak be először és csak utána jöttek a kérdések.

Csak egy példa: egyéni és csoportos feladatok is voltak, ami inkább szórakoztató volt a számára és jól oldotta a benne lévő feszültséget. Például: különböző színű, nagyságú, formájú gombokból kellett összeállítani a családját és ez alapján jellemezni őket.”

OLVASTAD MÁR?  Ki beszél a szülőkről?

Miután mindenkinek (az egész családnak) nagyon tetszett a suli, így egyértelműen az iskolák sorrendjében az élre ugrott a Kürt. „Fontosnak tartottuk, hogy elsősorban az ő döntése számítson, hiszen ő lesz ott és neki kell jól éreznie magát!”- emlékszik vissza az anyuka. Emellett elmondta, hogy nagyon örültek annak,  hogy ő is kíváncsi volt a szülei véleményére.
A legnagyobb előnye az iskolának a nyelvtanulás, például tizedikben, már magas szinten beszélik a nyelvet és tanulják a különböző tantárgyakat angolul. A másik, amit kiemeltek az az iskola hangulata és az, hogy nagyon szeretne idejárni a diákok. Kristóffal azokat a tantárgyakat is megszerettette vele a suli, amelyek az általános iskolában sok fejfájást okoztak.
„A tantestület tényleg a gyerekek érdekeit szem előtt tartva dolgozik, az iskola valóban kíváncsi a diákok és szülők véleményére, igényeire. Mindig igyekeznek színesíteni, újítani, javítani a tanítási módszereiket.”- mondja zárásként az anyuka.

2. Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium „Mi már általános iskola legelején azon gondolkodtunk, hogy merre tovább. Elsősorban azért, mert a közoktatással nagyon nem voltunk elégedettek. Kerestünk egy másik oktatási formát és úgy gondoltuk, akkor jó lenne, ha ez érettségiig elkísérné a gyereket.”- kezdi Regina anyukája.

Az információgyűjtés elsősorban családon belül történt, ahol kikérdezték a nagyobb gyerekek ismerőseit, barátait, akik különböző oktatási intézményekbe jártak éppen. Meg a barátokat, ismerősöket, ahol volt gimnazista, középiskolás gyermek.

„Utána olvastunk az alternatív tanrendnek, értékeknek, esetleges hátrányoknak, elsősorban az interneten. Voltunk beszélgetésen általános iskolai tanárnál, aki Waldorf oktatásban tanít évek óta.”

A kamasznak 100 %-os beleszólása volt, hogy hova járjon iskolába. Ahhoz, hogy el tudja dönteni tetszik-e neki az eltérő oktatási rendszer, részt vett egy hét próba iskolán, ami azt jelenti, hogy bekapcsolódott a hatodikos osztályba, ahová át szerették volna íratni. Ez nagyon tetszett neki, ezért nem is kerestünk tovább, így nem voltak versenytársak a választásnál, tehát egyenes út volt tovább a regionális gimnáziumába. „Ha nem így lett volna, akkor tovább keresünk.”- meséli az anyuka.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

„Hogy jól érzi-e magát? Szerintem a gyerek pont ebbe a rendszervbe illik. Remekül érzi magát. Ismét megnyílt, érdeklődő, önálló. Saját véleményéért kiáll és indokolni is tudja.”-folytatja.

Regina szerint a tanár diák kapcsolat sokkal közvetlenebb itt, mint amit előtte ismert. Az a diák, aki otthon valamilyen okból nem akarja vagy nem tudja megosztani a magánéleti problémáit,

az választhat magának a tanárok közül mentort, akivel meg tudja ezeket beszélni.

Szerinte ez azért jó, mert nem csak a saját korosztályon belül kérhet segítséget a bajba került fiatal.

A másik, amit kiemelt, hogy itt csapat van és nem egyén szinten oldják meg a feladatokat. Ez elég fontos szempont, hiszen később az életben nagyon ritka az, ha nem kell együttműködni másokkal. Erre a jelenlegi közoktatás ritkán készíti fel a gyerekeket. Meg tanulnak együtt dolgozni és gondolkodni, valamint közösen vállalni a felelősséget az együtt meghozott döntésekért.

Regi végül csak ennyit mondott összefoglalóan: tudod, itt foglalkoznak a diák gondjaival.

Fotó:www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!