Ez egy örökzöld téma. Fokozottan érvényes rá amit az előző cikkben írtam, hogy az évek múlásával mennyit változott a véleményem arról, hogy mit is és hogyan kellene sportolni. Teljsen mást gondoltam eddig. Uhrin Szilvia sport-és táplálkozási tanácsadó írása.

Gondolhatnánk, hogy a mozgás bármilyen formája jobb a nem mozgásnál.

Szoktam én is mondani, hogy indulj el! Csinálj bármit ami jól esik, csak csináld. És máris rengeteget tettél az egészségedért! De nem ennyit mondok, mert
ez igaz ugyan, de nem feltétlenül. (Az én koromban már biztos nem.)
Egyet leszögeznék előljáróban: a hétköznapi teendők nem felelnek meg sporttevékenységnek. Ezt csak azoknak mondom (és ne haragudj meg drága barátnőm) akik azt mondják, hogy
„nekem nincs szükségem sportra, mert annyit megyek egész nap…Vagy: én amúgy is fizikai munkát végzek…nekem már meg volt a sport mára.”
A sporttevékenység egyik célja pont az lenne, hogy balanszírozza az egésznapi tevékenységünket. Iszonyatos terhelésnek tesszük ki magunkat a nap folyamán. Fizikailag, szellemileg, lelkileg. Az izmainkat, az izületeinket, az egész mozgásrendszerünket.
Ráadásul többnyire minden nap, ugyan annak a terhelésnek, ugyanazt a munkát végezzük, ugyanaz a napi rutinunk.
Ez hosszútávon egyoldalú terhelést jelent.
És sajnos ma már ide tartoznak a gyerekeink is . 7-9 órát ülnek az iskolában, majd nyomják a telefonjukat, otthon a számítógépet. Konkrétan egész nap ugyanabban a pozicióban: görnyedt hát, lógó fej. Ezzel elkezdődik egy degenrációs folyamat a testükben.
Az egyoldalú terhelés hatására a tökéletesen összehangolt rendszer egyensúlya megborul. Bizonyos izmok kiesnek a munkából, mások bekapcsolnak helyettük, a lágy részek, szalagok megnyúlnak, mások zsugorodnak.
A mozgásrendszer a megváltozott erőviszonyokhoz próbál alkalmazkodni, ennek hatására a természetes mozgásminta megváltozik.

Ez vezet a mozgásszervi betegségek kialakulásához. Nem az öregség.

Arra gondoltam, hogy nem szeretnék beállni ebbe a sorba. A folyamat, márpedig nálam is elkezdődött.
Néhány éve, még csak egyszerűen elkezdtem azt a mozgásformát űzni, amit szeretek. Amiben jól érzem magam és a vendégeimnek is ilyen edzést tartottam.
Pörögtünk ezerrel, izzadtunk, lestrapáltuk magunkat edzés végére. Ezt mádtuk!! Egyszerűen azt éreztem, hogy bármire képes vagyok és amíg bármire képes vagyok, addig nem kell vátoztatnom semmin.

Mindig meglepődtem, mikor feldobott a facebook, vagy a google ilyen cikkeket, hogy „hogyan edzünk negyven felett”?

Mi van? Miért kellene nekem negyven felett máshogy edzenem, mint eddig, mikor azt érzem, hogy eltolnám akár a hegyet is?
Egyébként most is azt gondolom, hogy nem negyven felett kell változtani az sportolási szokásainkon.
Van akinek ötven felett kell, van akinek harminc alatt.
Akkor kell változtatni a dolgokon, amikor azt érzed, hogy valami nem stimmel, hogy amit eddig csináltál, az most már nem jó, eddig elhozott, de már nem jó fele visz.
Illetve ha soha nem mozogtál, akkor talán itt az ideje, hogy belevágj!
Ott tartottam , hogy eltolom a hegyet is…Miközben toltam, egyszer csak elkezdett fájni a csípőm, elöl, a lágyékrészen. Ez a fájdalom jött, ment. Gondoltam majd elmúlik. Elmúlt. Aztán visszajött, kicsit rám kiabált, hogy helló!! Valami itt nem az igazi!
Nem érdekelt. Aztán egyszer csak rám üvöltött! Konkrétan úgy, hogy alig bírtam felállni.

Hát elvonszoltam magam egy szakemberhez.

Tudjátok mit mondott? Hogy nem használom a hasizmomat! Én?! (Gondoltam, hát nézzen rám, hahó!) Nyilván elég ostoba képet vághattam, mert gyorsan elmondta, hogy

OLVASTAD MÁR?  "Végtelenül szerette ezt a gyereket, de nem értette őt"

hiába néz ez ki jól a mélyen fekvő hasizmaimat egyáltalán nem használom. Kiiktattam a mozgásrendszerből, pedig óriási szerepe van a gerinc stabilitásában. És nem mellesleg a farizmaimat sem. Ettől a medencém előrebillen, fokozott terhelést kap a gerinc és a csípő. A farizmok megnyúltak, a csípőhorpasz zsugorodott.

Ezután elmentem egy gerincterápiás képzésre is, hogy megértsem a miérteket és, hogy érdemben tegyek a kialakult helyzet ellen.
Az egyik dolog, amit megtudtam Bene Mátétól, hogy a helyzet katasztrofális!
Szerinte kétféle ember létezik : „Akinek van gerinc problémája és akinek lesz”

A mozgásszervi problámákat nem kell ráfogni az öregedésre és beletörődni.

Évről-évre új terápiás lehetőségek jönnek, új dolgokra derül fény. Nagyon sok mozgásterápiás lehetőség van, amivel a mozgásmintát helyre tudjuk állítani, aktiválni tudjuk az izmainkat, hogy újra helyesen működjenek.
Először is, keress olyan orvost, aki
nem azt nézi, hogy hol fáj, hanem azt nézi, hogy miért. Minek a következménye a fájdalom. Nem a tünetet akarja kezelni, hanem az okokat megszüntetni, és erre van terápiás javaslata.
Aztán meg kell keresni azt a trénert, szakembert aki ért is a mozgásterápiához, megbízható. Én hiszem, hogy a mozgásterápiáé a jövő.
Ja, és nem váltottam nyugdíjas tempóra, de elfogadtam, hogy vannak gyakorlatok, amiket (hiába tudom tökéletesen végrehajtani) ki kell, hogy iktassak az edzéseimből, mert többet ártanak, mint használnak.
Illetve vannak gyakorlatok, amiket szinte napi szinten csinálnom kell, hogy fenntartsam azt az állapotot amit szeretnék. Hosszabb lett a nyújtás és a bemelegítés, és vannak terápiás gyakorlataim is. Nekem, bizonyos kor után változtatnom kellett és azt hiszem a  folyamat soha nem áll meg.
Fotó: a szerző saját fotói. További képeket és infókat ITT találsz Szilviről.

Oszd meg a véleményed velünk!