Adott egy kamasz, aki nem rég még aranyos, derekamig se érő, szófogadó kisfiú volt, csillogó szemmel nézett fel rám, és itta minden szavamat. Mostanra is aranyos maradt, fél fejjel magasabb nálam, a szót és az észt manapság ő osztja nekem, és volt, hogy már ivott is, alkoholt. Tehát a kamasz és az első berúgás. Jé Viki írása.

Mit tegyünk, ha bizalmasan elmondja a kamasz, hogy ő bizony egyszer már „berúgott”?

Először is, őrizzük meg a nyugalmunkat! Bizonyára mindannyiunk első reakciója az lenne, hogy ilyen mondatok tolulnak a szánkra (de még időben visszanyeljük őket, mint kamasz a sört…):

„Édes fiam, nooormális vagy te?! Alkoholt iszol?! Te marha! És még be is rúgsz? És ha valami baj történt volna közben? És ha túl sokat ittál volna? Tizennyolc éves korod előtt nem ihatsz egy kortyot se, mostantól kezdve vizet se! Hát hányszor mondtam neked, hogy nem akarok a Zacherrel lepacsizni?!”

Ha kifogyott fejünkben a károgás, elmúltak az összetett, válogatott szitokszavakkal tűzdelt mondatok, a valóságban erőltessünk mosolyt az arcunkra. Nem baj, ha inkább vicsorgásnak tűnik, a szándék a fontos. Gondoljunk arra, hogy micsoda megtiszteltetés, hogy a kamasz önként mondja el ezt a „berúgás” dolgot nekünk. Most igazán nem ronthatjuk el ezt a meghitt pillanatot azzal, hogy hirtelen felindulásból egy széket húzunk a fejére.

Inkább kérdezzük meg barátságosan érdeklődve, hogy ugyan,

mit ittak a haverjával azon az estén, amikor ott aludt, és a haver anyukája nem volt épp otthon, és milyen érzés volt?

A választ – és most nagyon fontos momentum következik, írjátok fel magatoknak, hogy el ne felejtsétek! – szigorúan és azonnal osszuk el magunkban kettővel, de inkább hárommal (az állítólagosan elfogyasztott alkohol mennyiségét főleg).

OLVASTAD MÁR?  Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!

A kamaszok szeretik (kiszínezni) a nagy szavakat és a bazi nagyot durranó történeteket.

Leginkább akkor, ha velük esett meg. Bizalmas pajtásként (de azért fenntartásokkal) hallgassuk a sztorit, és a megfelelő helyeken nevessünk fel

„…és akkor Ádi véletlen felborította a nutellás üveget, és mi csak néztük, ahogy lassan legurul az asztalról… mármint nem Ádi, hanem a nutellás üveg, és darabokra törik, majd Ádi a földről kanalazta a nutellát…”,

és kicsit se engedjük, hogy látszódjon rajtunk, hogy közben mire gondolunk.

Mert mi másra is gondolhatnánk, hogy Ádi (szeme vörösen izzik és patái vannak) a saját hányásában és Nutellában fetrengve odakínálja a vodkás üveget a mi ártatlan és szelíd kamaszunknak, aki vonakodva és bátortalanul belekortyol… ééés… kész, vége,

innen már csak egy (hosszú)lépés a drog, a kurvák, a nemi baj és a börtöntetkók, a gyereket elveszítettük, megindult a lejtőn.

Okoljuk magunkat, amiért néha megengedtük, hogy belekortyoljon a bodzás sörünkbe.

Okoljuk az apját, amiért megengedte neki a nyáron, hogy megigyon egy egész pohár sört.

Okoljuk a barátait, amiért beleviszik a rosszba.

Okoljuk a világot, hogy hová tart?!

És főleg okoljuk őt magát, amiért ilyen… nem is tudom… kíváncsi? Aztán higgadjunk le, és vegyük sorra, miért is ne parázzuk túl ezt a dolgot

Tanulságok, jó tanácsok

  • A gyerekek megnőnek, és egy idő után olyan (esetleg rossz, sőt káros) dolgokat is csinálnak majd, mint a felnőttek. Hovatovább. Egyszer kész felnőttek lesznek. (És lesz gyerekük, és milyen jó lesz nagymamaként röhögni rajtuk, ahogy kínlódnak majd a saját kamaszukkal!)
  • A legjobb, hogy elmondja. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, ha leoltod, leüvöltöd a fejét és/vagy megbünteted. Hagyd, hisz már megtörtént. Túlélte. Próbáld meg lazán kezelni ezt a kérdést (is).
  • Nyilván már sokszor beszélgettél vele az alkohol hatásairól, elmesélted neki a mértéktelenség veszélyeit és hogy buliban ne hagyja a poharát őrizetlenül (és nem csak azért, hogy a többiek meg ne igyák a piáját, hanem hogy még véletlen se kerülhessen bele drog!).
  • Oké, hogy szeretnéd mindentől megvédeni, de – nézz a szemembe, és jól figyelj – ez LEHETETLEN! El kell, hogy engedd. El kell, hogy essen, meg kell, hogy tapasztalja, ki kell, hogy próbálja. Egyszerűen azért, hogy tudja. Saját bőrén érezze.

Sosem fogod tudni például a másnaposságot élethűen elmesélni, akármilyen jól kommunikálsz és/vagy szenvedélyesen mutogatsz. Azt át kell élnie.

  • Bízz benne, és bízz magadban. Hidd el, az a sok elmondott, átadott, óvó-védő gondolat nem (csak) pusztába kiáltott szó volt, a lényeget megértette, és szem előtt tartja. Vagy nem. De az már az ő baja. Ami nyilván meg a te bajod lesz, de ezt sem lehet megúszni.
OLVASTAD MÁR?  Feldíszített karácsonyfák lihegnek az arcunkba

Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni. De attól, hogy előre parázol rajtuk, még bekövetkeznek. „Csak akkor tudunk átmenni a hídon, ha már odaértünk” és főleg, ahogy nagymamám oly bölcsen megfogalmazta: „Nem lehet előre aludni.”

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!