Ilyenkor a többség már kipakolta, csomagolásra készen beállítva az ajándékokat, hogy kinek – mit vett, mennyit vett, elég – e. Örülni fog – e, szeretni fogja – e, felveszi – e, megeszi – e, megkönnyezi – e. Aztán még gyorsan elszalad néhány apróságért, mert rájött, hogy ennek kevés lesz, annak meg alig vett valamit, őt meg teljesen elfelejtette…

Aztán ott van mindenkiben az az érzés is, hogy olyan gyorsan lemegy majd ez az egész ajándékozás és utána mi marad?

Kell, hogy maradjon valami.

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy

semmi nem nehezebb, mint a szeretet kifejezni.

A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban.
A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek.

Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság.

A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Mindezt tudva, az egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugo összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. Mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.”
(Márai Sándor, Négy évszak: December)

OLVASTAD MÁR?  Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!

Fotó: fortepan.hu (Schermann Szilárd felvétele)

Oszd meg a véleményed velünk!