Nézem a klaviatúrát, hogy mit is írhatnék az idei anyák napjáról, amikor 47. napja ülök (-ünk) a karanténban. Szeretem a mindenféle ünnepeket, mert jó egy kicsit sütkérezni a szeretetben. Azok a napok a kivett szabadnapok a hétköznapi mókuskerékből, amikor hátra lehet dőlni és élvezni az egészet. De idén valahogy ez az érzés nehezen jön el. Drixler Imola írása.

Igazából azt se tudom, mit kéne éreznem anyák napja kapcsán, mert annyira tompa most minden.

Igazságtalan ez az egész helyzet, amiben vagyunk. Anyaként robot üzemmódban dolgozunk: tanárok, szakácsok, mosónők, takarítók, pszichológusok, trénerek, edzők vagyunk. Én személy szerint úgy érzem magam, mint amikor gyesen voltam itthon a fél-, és a négy évesemmel. Non- stop főzök, mosok.

Nem is értem, hogy kinek- hova- mikor csúszik le ennyi kaja a torkán. És ha az egyiknek vége, akkor már készülődni kell a következő étkezésre.

És az is az egyik legrohadtabb dolog épp, hogy nem lehet kivenni szabit ebből. Fáradt vagyok nagyon és szinte csak anyaként létezem. Magamat nehezen találom.

Pedig úgy hiányzom magamnak.

Zenét hallgattam tegnap, amikor szembejött a Mama kérlek című szám. Anno Koncz Zsuzsa (drága Anyukám mennyire szerette), Bródy is énekelte. Most pedig fiatalok dolgozták fel újra ezt a dalt pont amiatt, hogy most nem mindenki juthat el az anyukájához.

A zene alatt pedig rengeteg fotó, videó részlet vidám pillanatokról, fesztiválokról, hétköznapokból. Ez a zene ekkor eltalált.

Megfogalmazódott bennem, hogy miért is kell egy nap, ami az az anyukákról szól.

Mert az anyukák azok,

  • akik mellett érző emberré válhatunk
  • akik a világon a legnagyobb hittel szeretnek bennünket, néha akkor is, amikor a legkevésbé érdemeljük meg
  • akik az első pillanattól fogva úgy fogadnak el bennünket, ahogy senki sem fog többé
  • akik mindig, mindent megbocsátanak
  • akik mellett azt érezzük, hogy jó, hogy megszülettünk és értékes emberek vagyunk
  • akiknek hatalmas a szeretet tankjuk, de elfáradhatnak és ezért kell, hogy érezzék, hogy nem volt hiába egy pillanat sem
  • akikhez mindig hazamehetünk és náluk mindig otthon leszünk.
OLVASTAD MÁR?  A békés öregkor értelmezhetetlen számomra

A videót nézve eszembe jutottak emlékek a srácaimmal, amikhez semmi különös érzés nem köthető, csupán csak az, hogy ők a gyerekeim és én az anyjuk vagyok.

Semmi emelkedett érzelgősség, csak egy biztos, puha, meleg ölelésszerű pillanat, ami kitart örökké. Eszembe jutott:

  • az a Sziget fesztivál, amikor a 3 éves fiam is velünk tartott. Napközben gyerekes programokra mentem, későn pedig balett előadást nézhettem egy dombon csücsülve. Gyönyörködtem Ladányi Andreában, miközben simogattam a szőke buksiját a babakocsiban Balinak, aki a legnagyobb békében aludt mellettem. Egy másik este pedig a nagyszínpadon Faithless koncerten csápoltunk. Mint kisgyerekes anyukát feltereltek a szervezők a mozgássérülteknek fenntartott magasított látóra- a gyerek ott táncolt és őrjöngött.

Mutogattak rá mindenhonnan, olyan showt rendezett. Imádtam. Ott a koncerten csak bámultam azt a kisembert és olyan végtelenül büszke voltam, hogy az anyukája vagyok egy ilyen fazonnak. A gyerek emlékszik arra a koncertre, csak mondom.

  • Vagy az első ovis nap, amikor esze ágában sem volt ott maradni és egy hét után közölte, hogy kössssz, ennyi elég is volt az ovis létből.
  • aAmikor Levi 4 évesen összeszedte a legjobb cimbijével a kiscsoportosoknak –akik alig 3-4 hete szoktak még be az oviba- a kinti cipőit és bedobta a kukába. Képzelhetitek, amikor 25 darab taknyos, sírós kölök nem találja a cipőjét. Mai napig nem tudjuk az okát, de jó hecc volt. Szerinte. Én pedig nem bírtam nem röhögni, amikor a gyereket elő kellett volna vennem.
  • Amikor behívattak a suliba – mert balhés gyerekből is kijutott ám nekem-, és végig kellett hallgatnom, kit, hogyan vert meg.
  • aAmikor rohantunk az ügyeletre a János kórházba,

ahol csak annyit kérdeztek: Balázs vagy Levente? Forgalmunk volt ott is. Valaki mindig csetlett- botlott, sportolt, esett. Hát fiaim vannak, így volt ez jól, azt hiszem.

  • Amikor kitolták a műtőből – vakbél miatt- és napokig nem mozdultam el a kórházi ágya mellől, mert azt kérte. Inkább aludtam ülve egy széken, de ott lehessek mellette, ha kellenék neki.
  • Amikor először csalódott a világban, emberekben és el kellett magyaráznom neki, hogy ugyan fáj, de tovább kell menni ugyanolyan hittel, mint addig.

Hogy csakis úgy lehet tovább menni, nem máshogy: hinni, bízni, csinálni kell.

  • Persze az is eszembe jut, amikor nagy a szájuk és megbántanak és csak sírok; de valahogy ezeket az ember elfelejti hamar. Mert jönnek és mosolyognak és akkor minden rendben van újra.

Mindannyiunknak vannak ilyen pillanatai, ebben biztos vagyok.

Jó visszanézni rájuk, mert kicsit erőt adnak ebben a mostani viharvert időszakban.

OLVASTAD MÁR?  Egészség ezreknek, milliók a kórháznak

Azt hiszem, egyikünk sem hitte, hogy valaha egy ilyen rohadt nehéz világban kell helyt állnunk anyaként.

Hogy ma nem fáradhatunk el, még ha nem is tudhatjuk, meddig tart ez az állapot. Hogy nem tudhatjuk, mi lesz holnap. Hogy nincs hova és kihez fordulnunk a válaszokért, csakis magunkban kereshetjük őket. Hogy olyan erős bástyaként kell állnunk a gyerekeink mellett most, ahogy eddig talán még sosem kellett.

Hogy anyának lenni mennyire nehéz is tud lenni és a 9 hónap című felkészítő képeskönyvben szó sem volt ilyen helyzetekről.

De ha már ilyen rendhagyóan alakul ez az idei anyák napja, akkor a magam részéről rendhagyóan, de annál nagyobb örömmel iszom meg este egy pohár vörösbort az egészségünkre. Szerintem csatlakozzatok, mert szerintem bitangul megérdemeljük, arról nem beszélve, hogy ránk is fér. Hallgassátok meg közben a fent említett dalt. Ti is jót fogtok bőgni rajta, nyugi. Nem beszélve arról, hogy emiatt simán megérdemlünk egy újabb pohárral.

Egészségünkre!

Május 3-án 19 órakor LIVE a tanulásról és a zseninek hitt gyerekeinkről…Az eseményről ITT tudhatsz meg több infót. Az előzőz live-okat, pedig ITT nézheted meg. Várunk!

Hallgassátok a beszélgetéseinket ITT az Anyapara podcast csatornáján, többek között a tanulásról. Otthon, úton, futva, sétálva. 20 perc, 1 téma, jó beszélgetés.

Oszd meg a véleményed velünk!