Biztos emlékeztek, hogy a nagyobb fiam Londonban egyetemista. Amikor telefonon beszéltem vele, hallottam a hangjából, hogy nem nagyon érti, miről is beszélek, amikor azt próbálom vele megértetni, hogy az április elejére még karácsonykor megváltott repülőjegye már késő lesz. Most kellene elindulni hazafele. Mi itthon már tudtuk akkor, hogy leállunk. Azt tippelgettük, meddig repülnek még a repülők. Akkor még nem tudtuk, hogy minden magyart hazahoznak, csak az lebegett a levegőben, hogy bármelyik nap leállhat a forgalom. Drixler Imola írása.

A gyerek ebből kinn Londonban semmit nem érzékelt.

Kint minden ugyanúgy zajlott még, mint előtte: egyetem, kolesz, este sörözés a haverokkal a pubban, készült a következő héten kezdeni a munkahelyén, amit annyira várt már.
Másnap délelőtt hívott:

„Mama, ma reggel beszélt Boris Johnson. Gáz, ami itt van. Jövök haza. Hozzátok előbbre a repülőjegyemet.”

Így hazajött a drágám. Két hét önként karantén, aztán azóta itthon úgy, mint mindenki más. A kinti felsőoktatás azonnal átváltott online üzemmódra. Ami az én gyerekem szakát figyelembe véve, túl sok előadással nem járt. Neki a gyakorlati rész tölti ki az órái kb. 70%-át. A trimesztert beadandókkal zárta, gyönyörű jegyekkel.

A srácoknak véget ér az oktatás. Jön a nyár, amit annyira vártak, de ez most más lesz. Tele vagyunk kérdőjelekkel.

Befigyel az ismeretlen. Nincs olyan most, hogy szept. 15-én kezdődik az egyetem, mert rohadtul nem tud senki semmit.

Ha minden úgy zajlott volna, ahogy nem zajlott, akkor a kölök kb. most jönne haza pár hétre nyárra.

A kolesztől elköszönt volna és  már a közös albérletüket néznék, amit valószínűleg meg is találták volna mostanra a barátnőjével.

Na, hát ez nincs. Ehelyett az van, hogy a koleszban félelmetes gyorsasággal – kb.2 nap alatt- kellett összecuccolniuk. A gyerekem úgy jött haza, hogy azt gondolta, tanév végére vége lesz ennek a zűrnek és ő visszamegy addigra, ezért nem is hozott haza mindent.

Amikor kiderült, hogy ez egy hosszabb szünet lesz, akkor az egyik kinti barátja elment a kollégiumba, összepakolta a dolgait, bedobozolta és elvitte magukhoz. Így megúsztunk egy trimeszternyi koleszdíjat. A srác apukája a fuvarért cserébe kért egy igazi „szovjeckij” órát. Nagyon helyesek voltak, hisz a legkeményebb időszak közepén mentek Londonba, pakoltak, dobozoltak, hogy segítsenek.

Úgyhogy most majd vadászat lesz egy orosz karórára.

Megnyugodtunk az első héten, hogy hazaért mindenki, nyugi van és együtt túl leszünk ezen az időszakon is.

OLVASTAD MÁR?  A békés öregkor értelmezhetetlen számomra

Elteltek a hetek, megvagyunk, én újra dolgozom, a fiúknak kezdődik a nyári szünet. Ő kitölti hasznosan az idejét, sok munkát kapott, aminek nagyon örül, mert ezek mind visszajelzések, hogy jól csinálja azt, amit a szakmájául választott. Éjjel- nappal zene, dolgozik, élvezi, a barátokkal is végre találkozhat.

Jól elvan, de egy kávézás közben elhangzott a mondat a szájából, amikor egy picit megszakadt a szívem: „Mama, félek, hogy itt ragadok.”

Néztem az én szőke fiamat és ellágyultam picit, mert megértettem, hogy az ő élete már ott folytatódik.

Neki ott vannak a lépcsőfokok, amikre fel akar lépni, nem itt.

Már ott is vannak barátai, már megszokta azt a létformát, azt a közeget, azt az életstílust és húz a szíve oda. Mosolyogtam és zsigerből jött a válaszom: „Már miért maradnál itt? Oké, nem tudjuk, mikor, de a nyáron valamikor visszamehetsz. Most kicsit káosz van, de majd beáll valamiféle rend és akkor folytatódik a dolog.”

Ugye az angolok épp most vezették be, hogy azokra, akik megérkeznek az országba, két hét szigorú karantén vár. Nincs kolesz, nincs még albérlet…most kicsit várni kell. De szerintem hétről- hétre változik minden.

Most nem nagyon lehet előre tervezni. Úgyhogy várunk.

Egyelőre úgy tudjuk, hogy az egyetemen október közepén indul a tanév és digitális oktatást terveznek decemberig.

A gyakorlati órák pedig mennek tovább ugyanúgy, mint eddig. Itt át kell gondolni a fiamnak, hogy most mit tegyen? Mert ha elméleti órák lesznek zömében, nem gyakorlati, akkor lehet, hogy egy évet halasztana és inkább dolgozna kinn.

OLVASTAD MÁR?  Diákmunka, több úton

Fizetni a tanév kőkemény díját digitális oktatásért? A tandíj összege ugyanannyi, az oktatás pedig nem ugyanaz. Ezt mérlegelnie kell. Még van egy kis ideje, hogy eldöntse, melyiket válassza. Nem könnyű a döntés, mert imádja az egyetemet kinn, de lehet, hogy érdemesebb kivárni a következő évet.

Viszont a diákhitelt most kell felvenni, ha igényli. Így most pereg a homokóra és döntést kell hoznia.

Addig meg itt van; jön- megy; élvezi az ittlétet; feltalálja magát mindenhol; alkalmazkodik a pillanatnyi állapothoz; felveszi a ritmust; nem nyöszörög, teszi a dolgát.

De látom, hogy gondolatban sokszor ott van már kinn; oda tervez.

Már a lakásokat mutatja nekünk; matekol, hogy mennyit fog dolgozni, az mire lesz elég; miket terveznek kinn. Úgyhogy ő köszöni szépen jól van, csak legyen már vége ennek, hogy indulhasson vissza.

Én azért aggódom, mert nem tudom mi lesz a jövő hónapban, vagy esetleg ősszel.

Valószínűleg ők sem tudják kinn, hogy mi lesz, mert különben nem tolnák decemberig az online oktatást. Az nem lehet, hogy elkezdődött egy álom, megy az útján a gyerek, sínen van és akkor egy ilyen helyzet most keresztberak.

Itthon nincs ilyen szintű képzés ebben a témában, ott tudja kihozni a legtöbbet magából, ott van ilyen képzés. Itt nincs.

Azokkal nem tudom, mi van, akik most nyertek felvételt kinti egyetemre. Mennek? Inkább maradnak? Félnek ebben a helyzetben nekivágni? Engedik a szülők? Örülök, hogy mi már megtapasztaltuk a jót kinn, így „csak” az a szorongás maradt, hogy ugye minden megy tovább?

Azt szeretném, ha visszamehetne és ott folytathatná a tanulmányait, ahol abbahagyta. Nincs B terv.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!