A változó korról beszélgettünk Dr. Katona Renáta szülész-nőgyógyásszal, úgy, mint két változó korba lépő nő. Azt szeretnénk nektek elmondani, hogy semmi nincs veszve, lehetünk örökké fiatalok (nem), előttünk az élet (igen), de tegyünk érte, hogy élvezhető legyen. Szücs Szilvi írása.

Az utolsó menstruáció

Menopauza. Nem hangzik valami jól és sokszor “félreértjük”. Ez azt jelenti, hogy már eltelt egy év menstruációs vérzés nélkül. A petefészek aktivitása már jóval a menopauza előtt elkezd csökkenni (általában a harmincas életévek vége felé). Egyre kevesebb hormont termel, és egyre kevesebb tüsző érik meg havonta.

A menopauza közeledésének (perimenopauza) korai jelei közé tartoznak a hőhullámok, a rossz közérzet, az alvászavar és az érzelmi labilitás is. Vannak olyan tünetei is, melyek csak évekkel az utolsó menstruáció után a posztmenopauza során jelentkeznek (ilyen például a hasi elhízás, a hajritkulás, a hüvelyi szárazság és a mellek megereszkedése).

A változó kor tünetei rendkívül sokrétűek, emiatt előfordulhat, hogy már akkor tapasztaljuk ezeket, amikor még “hivatalosan” nincs arról papírunk, hogy mi már klimaxolunk. Ez nem hangzik valami jól, de most az a cél, hogy mindent felsoroljunk ami várható, hogy ne érjen minket váratlanul.

Dr. Katona Renáta szülész-nőgyógyásszal, a FEME szakértőjével beszélgettem néhány hónapja a témáról. A teljes beszélgetést ITT nézhetitek meg.

Az éjszakai izzadás, amely napközben is ránk törhet

A doktornő úgy jellemezte ezt az állapotot, hogy általában éjszaka tör ránk, 2-4 percig tart és alapvetően “hideg izzadást” érzünk, sokszor még a fejbőrünkön is. Tehát teljesen más, mint egy sportolás közbeni izzadás.

OLVASTAD MÁR?  Szülők a szülőin...

Heves szívdobogás érzés, szédülés, fejfájás

Sok esetben belgyógyászati tünetek erősödnek fel és nem is gondolunk arra, hogy ez már “az”.

Elalvás és az átalvás zavara

Itt van az, amiről gyakorlatilag azt gondoltuk, hogy csak az öreg nénik és bácsik (bár szerintem ők simán alszanak 80 éves korukban is) “betegsége”. Ők lehetnek csak azok, akik a tyúkokkal kelnek, de rá kellett jönnünk, hogy ez nem így van.

“Az, hogy reggel hatkor már rég fent vagyok és 8-ra már megfőztem az ebédet az szinte természetes.”- írta az egyik kommentelő miközben nézte a beszélgetésünket.

A nők egyharmarad a depresszió tüneteit produkálja

Sokak csak annyit éreznek, hogy többször fordul elő hagulatváltozás, impulzivitás, vagy éppen rosszkedv. De ahogy jött, el is múlik. Viszont sok nőnél ez tartóssá válik és bizony nagyon nehéz különválasztani a változó kortól az épp aktuális lelki állapotot, amelybe egyébként is benn lehetünk. Gondolok itt az egyedüllétre, a kamasz gyerekek “kirepülésére”, egy esetleges válásra.

Miközben minden arról szól, hogy hogyan legyünk fiatalok, hogyan fiatalodjunk meg, hogyan késleltessük az öregedést…

De a nap végén (vagy a nap elején) azért pontosan tudjuk, hogy aki 48 éves az bizony sosem lesz már 45. Talán ha ezzel megbékélünk (kicsit olyan ez nekem, mint amikor elfogadja az ember azt, hogy

ami a múltban történt az n.e.m. t.u.d.j.a. m.e.g.v.á.l.t.o.z.t.a.t.n.i…

Attól még érezhetjük, hogy miénk a világ. Sőt.

Hány olyan nőt ismertek, aki 50 évesen kezdett “új életet”,

OLVASTAD MÁR?  A teljesen idegen elkövető nagyon ritka

hány olyan nőt ismertek, aki megtalálta a párját (igen, lehet, hogy életében most először igazán),

hány olyan nőt láttok, aki sokkal jobban néz ki, mint 40 éves korában,

hány olyan nőt, anyát láttok, aki elképesztően jó fej a kamasz gyerekeivel és a frusztrációit nem rajtuk tölti ki,

hány olyan nőről olvastatok, aki ekkor kezdett egy tök más karriert és elképesztő sikeres lett,

hány olyan nőt láttok, aki úgy stílusos, hogy nem akar wanna be lenni, nem akar 30 évesnek látszani, hanem pont annyi amennyi és irigylésre méltó.

Mindenkinek könnyű változó kort kívánunk, próbáljunk nem ráparázni és ha úgy érezzük, hogy nem tudjuk egyedül megoldani, akkor kérjünk segítséget! Ne várjunk arra, hogy majd túléljük, úgyis elmúlik.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!