Az anyapara karácsonyi hírlevele a kamasz-anya közötti kommunikációról szól majd. A terv az, hogy olyan lényeges dolgokról beszélünk majd nektek, amelyek nemcsak a kamasznak, hanem nektek is hasznos útravaló lesz a jövő évre. A téma bevezetője egy interjú, amely egy olyan emberrel készült, aki nagyon ismeri a kamaszokat és a felnőtteket is. Pontosan tudja, hogy hazudni nem érdemes, egymással kommunikálni viszont annál inkább.

Földessy Margit (68) 30 éve foglalkozik fiatalokkal. Kamaszokkal (is), akiknek pont nem logikus, hogy a szabadidejüket felnőttel töltsék. Mégis jönnek és lelkesednek érte. A 2015-ös év egyben a jubileumi “Margit év” is.

Hogyan értesz ennyire a fiatalok nyelvén?

Mondjam azt, hogy ez egy születési hiba? Valószínűleg azért, mert nem voltam “könnyű” gyerek és ráadásul mindenre emlékszem.

Hiába vagyok már régóta felnőtt, akkor is emlékszem a kamaszkoromra.

Mikor, miért voltam dacos, miért sértődtem meg, mit titkoltam el, nagyon nagy lázadó voltam. Ez az a rész, amit a legtöbb szülő elfelejt. Azt, hogy egyszer ő is volt gyerek. Igen. Én azt vallom, hogy a szigor mellett kell, hogy humorunk is legyen.

tumblr_ld402699jc1qacvro

Az elmúlt 30 év alatt számtalan sok gyerek és azóta felnőtt ember számára te A Margit vagy. Szerinted mi az, amiért a neved elé kerülhetett ez az A betű?

Látod, itt az irodában minden ajtó mindig tárva- nyitva van. A szobám ajtajára nem az van kiírva, hogy ügyvezető, tulajdonos, színésznő, hanem az, hogy MARGIT. Bárki, bármikor bejöhet és ez nem csak duma. Próbálom magam rákényszeríteni arra, hogy ha az órámról kimennek a gyerekek, akkor ugyanazt gondolják és mondják, mint amikor bent voltak és kérdeztem őket valami olyan témáról, ami esetleg nem a legkedvesebb számukra. Akik ide járnak, azok nem azért vannak itt, hogy megjátsszák magukat.

Aki személyiségfejlesztéssel foglalkozik vagy teszem azt tanár egy iskolában annak szerintem az a legfontosabb- amit szem előtt kell tartania-, hogy

egy gyerek ne akarjon neki úgy eleget tenni, hogy ehhez hazudnia kelljen. Ugyanez vonatkozik nyilván a szülőkre is.

Szerinted mi a legfontosabb momentum a gyerek-szülő viszonyban?

Az őszinteség, ami számomra azt jelenti, hogy

a szülőnek ugyanúgy tudnia kell magáról beszélni, az érzéseiről, a gondolatairól. Nemcsak arról, hogy mit szeretne a gyerekétől, mit vár el tőle.

Ez nagyon nehéz dolog. Itt arra gondolok, hogy nehezebb magammal tisztába lenni és elfogadni amilyen vagyok, mint osztani az észt a gyereknek.

A másik a beszélgetés, a beszéltetés. Ha egy kamasz beszélget a szüleivel és azok meghallgatják azt, amit mond. Nem azt hallják meg, amit szeretnének hallani. Ha nem beszél- mert van olyan korszak amikor nem beszél a kamasz-, akkor erőszakmentesen, de rá kell venni arra, hogy kommunikáljon.

Ha hosszabb idő kiesik, akkor azt már nagyon nehéz behozni. A másik a történet mesélés, ami nemcsak kisgyerekkorban fontos. Ha ebben az életszakaszban emberi élettörténeteket ismer meg és annak a tanulságait valaki (szülő) megbeszéli vele, akkor azt egy kamasz beépíti a mindennapjaiba.

Hülye kérdés, de felteszem. Szerinted milyen a jó anya?
Aki mer magából adni a gyereknek. Aki szeret és szerethető. Aki őszinte még akkor is, ha az nagyon fájdalmas. Felmeri vállalni ezt a fajta fájdalmat. Higgyétek el, megéri.

 

Oszd meg a véleményed velünk!