2018-ban indult el a Richter Anna Díj, amely az elmúlt négy évben húsz hiánypótló ötlet megvalósítását tette lehetővé összesen 80 millió forintból. Ezekről mi is folyamatosan beszámoltunk és a nyertesek többségével az Anyapara Facebook oldalán beszélgettünk is élőben.

Junior kategória

Az október 6-án a Richter Anna díj ezévi győzteseinek rendezett eseményen bejelentették, hogy elindul az ötödik pályázati időszak is, mely alkalmából újabb, Junior kategóriával bővül a Díj.

Így 2022. november 27-ig nemcsak az egészségügyben, oktatásban dolgozók, de diákok, hallgatók kreatív ötleteit is várják.

„Az oktatás és a diákok, hallgatók kiemelten fontosak a Richter számára. Több olyan programunk van, főként a természettudományok terén, ami őket célozza meg tehetséggondozás, mentorálás, edukáció formájában. Szeretnénk hozzájárulni, hogy felnőjön egy olyan generáció, akik mernek újítani és megtapasztalják, például a Richter Anna Díj támogatásával, hogy érdemes kreatívnak, innovatívnak lenni” – mondta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

Polgár Judit az új zsűritag!

Polgár Judit Európai Sakklegenda és FIDE Icon díjas, Magyar Szent István-renddel kitüntetett magyar sakkozó, nagymester (GM), nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában, női sakkolimpiai bajnok, a nyílt kategóriában kétszeres olimpiai ezüstérmes, nyílt kategóriában egyéni Európa-bajnoki bronzérmes, magyar szuperbajnok. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli alelnöke, a World Chess Hall of Fame tagja.

OLVASTAD MÁR?  A fiatalok mentális állapotának javítása a cél

A Junior kategóriához új zsűritagként csatlakozott Polgár Judit, aki szívügyének tekinti a jövő generációjának támogatását.

„A fiatalok kreativitásának fejlesztése befektetés a jövőbe, hiszen a jó problémamegoldó képesség olyan kincs, ami egész felnőtt életükre hatással lesz majd. Nagy öröm számomra, hogy csatlakozhattam a Richter Anna Díj zsűri csapatához, és ennek köszönhetően lehetőségem lesz arra, hogy segítsem a tehetséges és kreatív fiatalok kibontakozását, önmegvalósítását.”

A Richter Gedeon Nyrt. célja, hogy kezdeményezésével olyan projektek megszületését tegye lehetővé, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez és az ott dolgozók munkakörülményeinek jobbá tételéhez.

2022. november 27-ig újra lehet pályázni a Richter Anna Díjra, a pályázatok feltöltésének, valamint a legfontosabb információknak, híreknek a www.richterannadij.hu felülete ad helyet. naponta friss tartalommal és izgalmas nyereményjátékokkal találkozhatnak a RAD közösségi oldalán is.

Oszd meg a véleményed velünk!