Az élet nagy igazságaival teljesen fölösleges ellenkezni, inkább csak fogadjuk el őket: minden kamasz sündisznó, de nem minden sündisznó kamasz! A kamasz, amikor a szervezetében már annyi hormon termelődött, hogy nem fér sehova, akkor elkezd belőlük tüskéket növeszteni magára, hogy távol tartsa a szeretteit.

Jobban mondva, akiket azelőtt, hogy a pubertás kor rögös útjára lépett, még szeretett.

Jó hír, hogy a benne lévő pozitív érzelem irányunkban nem múlt el, csak átalakult. Utálattá. Átmenetileg. És igazából csak a felszínen, mert a kemény páncél alatt ott van az a szív… csak most kizárólag saját magát bírja vele szeretni.

Valójában a kamasz ugyanúgy szeret minket, mint eddig, csak nem tudja/akarja/iszonyú cikinek tartja kimutatni.

Mégis, honnan tudhatjuk, hogy az a nagyra nőtt, morcos rozsomák-forma gyerek, aki bent lakik az egyik szobában, és mikor kijön, akkor gyakran csak ocsmánykodó arccal, vakkantva tud odanyögni valami válaszfélét bármilyen kedves kis kérdésünkre, szóval ez a fura lény, azért nem utál minket teljesen?

Íme néhány árulkodó mozzanat:

1. Néha (még mindig) beleeszik a kajádba. Nálunk ez így zajlik: az asztalnál ülök, fáradt vagyok és éhes. Mivel már előtte végigetettem az összes élőlényt magam körül, vagy legalábbis megmondtam, hol találják az ételt, ezért gyanútlanul arra gondolok, hogy jóllaktak, és most ÉN jövök!

OLVASTAD MÁR?  Merjen hazamenni!

Amint a számhoz emelem az első falatot, ott terem mellettem a kamasz (meg az öccse), tátott szájjal, és várja, hogy bedobjak neki valamit.

Egy fél disznót, hat méter sültkolbászt és/vagy egy egész csokitortát.

A legfinomabb falatért azért általában megküzdök, villámgyorsan a kezére csapok, ő pedig ciccegve felkap egy másikat a tányéromról, és futtában a fejébe tömi. Szeret(i a kajámat).

2. Részletesen, naaaagyon részletesen elmeséli a filmet, amit előzőleg látott. A kommunikálhatnék általában este tíz után jön rá, megállíthatatlan, legyőzhetetlen és a mondatoknak sosincs vége.

De te tudd, hogy ez az egyik biztos jele annak, hogy szeret! Ugyan ki ne lenne boldog attól, amikor az álmosságtól hangosakat pislogva kell érdeklődéssel hallgatni a kamaszt, lehetőleg úgy, hogy bele is tudjunk kérdezni néha, úgymint: „…és amikor az az izéember(?) zuhanás közben viccesen azon tűnődött, hogy kihúzta-e a vasalót,

és földre érkezett, majd pörgőrúgással levert mindenkit, utána hogy is tartotta a kezében a széklábat és mit kérdezett pontosan, és milyen hangsúllyal? Megmutatnád, kérlek még egyszer?”

3. A nagyszüleitől kapott fotóstáskát először neked mutatja meg. Aprólékos részletességgel.

OLVASTAD MÁR?  Nagyon remélem, hogy az emberek bátrabbak lesznek és ők is előállnak a történetükkel

Igen, ki kell nyitnom a saját kezemmel az összes kis zsebet a hátizsákon, le kell húzni minimum egyszer minden cipzárat, feltépni és visszanyomni a tépőzárakat, patentokat, csatokat. És közben ámuldozó hangeffekteket kell hallatni.

4. Újra és újra elmeséli üzleti terveit, majdani meggazdagodása, szakmai karrierje virágzásának és boldog élete kiteljesedésének csodás történetét.

Úgy néz ki, nekem is csurran-cseppen majd pár millió, egy saját ház, autó (Mustang Shelby, matt fekete, meggypiros bőrülésekkel, a dísztárcsák, a visszapillantó tükrök hátulja, az ajtónyitó fogantyúk és a kormány is meggypirosak, természetesen.)

Tehát, a kamasz még akkor is szeret, ha

semmi konkrét jelét nem adja, és mondjuk naponta minimum egyszer összevesztek úgy, hogy legszívesebben pörgőrúgással tennél pontot a viták végére, kezedben egy széklábbal.

Valahogy bírd ki. Egyszer neki is lesznek kamasz gyerekei, és akkor nagyon sokat röhöghetsz rajta…

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!