Édesapám életemben kétszer vert meg. Egyszer egy este, amikor alvás helyett az öcsémet ijesztgettem, egyszer pedig akkor, amikor kiszaladtam az úttestre egy autó mögül. Nem ezek voltak az ellenem elkövetett legnagyobb vétkei, de valószínűleg verés nélkül is megtanultam volna, hogy nem helyes a ronyós öcsémet riogatni, és azt is, hogy az úttestre kirohanni életveszélyes. Mindkét szörnyűség óvodás koromban történt, de még mindig emlékszem apám eltorzult fejére, a csattanó pofon hangjára, az órákig égő piros arcomra, a szégyen érzésére, és a lelkemre telepedő döbbent dermedtségre. Salát Luca írása.

A második fiam születéséig véres szájú híve voltam a nettó szereteten alapuló verésmentes nevelésnek. Emlékszem a tajtékzó játszótéri anyukákra, akik üvöltve rángatták neveletlen kölykeiket, én pedig lenézően nyugtáztam, hogy az én (elsőszülött) gyerekem bezzeg cuki, nyilván azért,

mert én is cuki vagyok, s a verbális és fizikai agresszió távol áll tőlem.

A második fiam növekedésével együtt hozta ki belőlem az állatot

Mert ugyan ő is roppant cuki volt, de néha határozottan úgy tűnt, hogy legfőbb életcélja az idegeim szétcincálása. Kicsi korában sokat üvöltöztem vele, egyszer a fenekére is csaptam, egy alkalommal pedig hozzávágtam az iskolatáskáját. Nem ezek voltak az ellene elkövetett legnagyobb vétkeim, de

ha visszamehetnék az időben, akkor első körben radíroznám ki a múltunkból ezeket a frusztrált kirohanásaimat.

Sokszor gondolok arra, hogy ha türelmes és következetes lettem volna, akkor most fiatal felnőttként kevésbé lenne velem hűvös és távolságtartó. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem  az agresszív megnyilvánulásaim miatt, hanem azok ellenére vált belőle egy klassz, vicces és melegszívű fiatal felnőtt.

Szégyellem magam

Még akkor is, ha minden tombolásom után bocsánatot kértem tőle. Az ellene elkövetett testi-lelki agresszíóm örökre kapcsolatunk sötét foltja marad. Kölyköt verni nem ér. Se testileg, se lelkileg. Se frusztárcióból, se nevelési elvek mentén.  Nincs egyetlen érv se, ami mellette szól, ellenben millió, ami ellene.

 A bántalmazás nem old meg semmit, ellenben pusztítja a személyiséget.

Rongálja a tiszteletre, az elfogadásra és a szeretetre épülő emberi kapcsolatokat.

Szétzilálja a gyerek biztonságos világba vetett hitét.

Az egyenlőtlenségre épít, megaláz, kicsivé és kiszolgáltatottá tesz, azt tanítja, hogy azé az igazság, akié a fizikai fölény.

Gallyra vágja a felelősségtudat alakulását.

A bántalmazott gyerek azért viselkedik rendesen, mert el akarja kerülni a testi – lelki fájdalmat, nem pedig azért, mert úgy gondolja, hogy nem oké széttrolkodni  a saját vagy mások életét.

Ha a tetteknek van következménye, de azok távol állnak a megtorlástól, akkor nagyobb az esélye annak, hogy a gyerek megtanulja vállalni helytelen döntéseinek a következményét.

Az agresszió agressziót szül. Ha nem hiszed, nézz körül a világban!

Az agresszió félelemre tanít, a félelem pedig sunyiságra. A gyereknek gyorsan leesik, hogy a rosszaság  csak akkor gáz, ha rajtakapják. Ha ügyesen hazudozik, akkor minden rendben lesz. Az őszinteség ilyen feltételek mellett nem éri meg. A verés megöli a gyerekben csírázó megbocsájtás képességét.

Megkeményíti a szívet.

A bántalmazott gyerek felnőtt korára jó eséllyel maga is agresszorrá válik, esetleg későbbi kapcsolataiban valahogy mindig kivívja magának az áldozat szerepét.

A bántalmazás megaláz, elbizonytalanít, kiszolgáltatottá, gyanakvóvá tesz. Akkor is, amikor a kölyök felnő, és már ő lesz az erősebb. Arra tanít, hogy a konfliktusokat erővel éri meg rendezni. Azonban nem tanít meg arra, hogy

a hibázás emberi tulajdonság, ami néha nagy galibát okoz, de majdnem mindig orvosolható békés keretek között.

Az erőfölénnyel való visszaélés saját szülői bénaságod bizonyítéka. Nem csak a gyereked sérül, hanem te magad is. Ha nem marad más eszközöd, csak a verés, az saját tehetetlenséged bizonyítéka. Arról szól, hogy kudarcot vallottál szülőként.

Kamaszkorra az erőfölény már nem a tiéd, hanem a gyereké. Ha eddig a fegyelmezés eszköze a verés volt, akkor most nehéz lesz más alternatívákat találni.

Nincs „jól megérdemelt atyai pofon”

Az „engem is vertek, mégis rendes ember lett belőlem” érv pedig tiszta baromság. Senkiből sem lett rendes ember a verés miatt. Legjobb esetben is csak annak ellenére. Körülöttem azok a felnőttek, akiket bántalmaztak gyermekkorukban, szinte kivétel nélkül önbizalomhiányos, sérült emberek. Nyilván erről nem csak a szülői pofonosláda tehet, hanem mindaz a lelki teher, ami ezzel a nevelési módszerrel együtt jár.

Ha anyaként még egyszer kezdhetném, sose bántanám a gyerekemet.

Te se bántsd. A gyerek miatt ne.  És magad miatt se. Ha pedig végképp elborul az agyad, és nem bírsz magaddal, jusson eszedbe legalább az a nyilvánvaló összefüggés, hogy ha ütsz, akkor ez a világ egy picit rosszabb hely lesz.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!