A Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró programsorozatának 90 állomásán eddig több mint 200 ezren vettek részt. Közel 220 ezer szűrést végeztek el az eseményeken résztvevő szakemberek. A lakosok aktivitásának köszönhetően összesen több mint 480 millió forint adomány gyűlt össze a támogatott egészségügyi intézmények javára.

Szűrővizsgálatok

A Richter Egészségváros program egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen és időben számos fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, de ingyenesen is. Az egész napos rendezvényre kilátogatók minden egyes aktivitásukért – szűrésen, tanácsadáson, előadáson való részvételért – 300 forintot érő adománypontot kaptak.

Az így összegyűlt összeg pedig hozzáadódott a Richter által minden alkalommal felajánlott, néhány éve jelentősen megemelt, 3,5 milliós alapadományhoz.

A 2022-es tavaszi évadban a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórház részére 7.485.200 forint, az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet számára 9.244.900 forint, az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet számára 12.706.400 forint, míg a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központnak 9.060.200 forint adomány gyűlt össze.

OLVASTAD MÁR?  A fiatalok mentális állapotának javítása a cél

A szűrések és tanácsadások mellett a résztvevő egészségügyi intézmények szakemberei sokszínű előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához.

Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, a lelki egészség fontosságáról, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, kezelésérről is.

Az élő közvetítéssel sugárzott előadások a Richter Egészségváros hivatalos Facebook oldalán továbbra is elérhetőek, így a hasznos és hiteles információk hosszú távon is segítséget nyújthatnak a lakosok számára egészségük megőrzésében.

A rendezvénysorozat idén ősszel is folytatódik, további részletek a www. egeszsegvaros.hu honlapon találhatók.

Oszd meg a véleményed velünk!