Őszinte vallomás következik: nem érzem magam teljesen alulinformáltnak, de eddig fogalmam sem volt, hogy összesen hányféle fogamzásgátló lehetőség létezik. Maximum 3-4 féléről tudtam magabiztosan érvelni pro és kontra, de azt, hogy tizenkétféle is lehet, azt csak most tudtam meg 48 évesen. Szücs Szilvi írása.

Mert a fogamzásgátlás nekem a gyógyszer vagy az óvszer tengelyen mozgott eddig

Oké, ismerem a naptár módszert és a spirált is, de tovább nem merészkedtem eddig. Biztos lényeges körülmény az, hogy a nyolcvanas években voltam először nőgyógyásznál és amit ott hallottam azzal felvértezve léptem a szexuális kapcsolat útjára.

Azaz: vannak fogamzásgátló tabletták (bocs, tabletta, mert annak idején szerintem csak egyféle volt az a kis rózsaszín) és van az óvszer.

Ez utóbbiról az az emlékem, hogy a környezetemben szinte senki nem preferálta, illetve amilyen történeteket hallottam (kiszakadt, fordítva vette fel, nem vette fel, lecsúszott) én azonnal elhatárolódtam ettől a megoldástól. Nem mentegetőzöm, hogy akkor még nem volt internet és sokkal prűdebb volt az élet, mert ez elég gyenge érvelés lenne belátom.

Ha fogamzásgátlás, akkor szexuális felvilágosítás és akkor kamaszok. Akikhez igenis minden információt el kell juttatnunk, hogy választani tudjanak, hogy úgy kezdjék az szexuális életüket, hogy ne ez legyen az ismeretlen terület.

Nézzük milyen védekezési lehetőségek vannak –  a teljesség igényével

Dr. Babay Lilla szülész-nőgyógyász szakorvost kérdeztem.

OLVASTAD MÁR?  A fiatalok mentális állapotának javítása a cél

A legtöbben talán a hormonális fogamzásgátlást ismerik. Ide tartoznak a fogamzásgátló tabletták, tapaszok, hüvelygyűrűk, implantátumok, injekciók és méhen belüli gyógyszerleadó rendszerek. Léteznek olyan, a méh üregébe felhelyezhető eszközök is (műanyag, réz vagy nemesfém ötvözetű réz spirálok), amelyek hormonmentes megoldást nyújtanak alkalmazóiknak. Vannak az ún. barrier-módszerek, mint például az óvszer, pesszárium, méhszájsapka és spermicidek.

Tehát minden jel arra mutat, hogy az általám eddig ismert lehetőségek igencsak minimálisak voltak.

„Sok tini hiszi azt, hogy ha nem védekeznek, vagy esetleg valami probléma történik, például kiszakad, lecsúszik az óvszer, akkor sincs semmi baj, hiszen ott van a sürgősségi tabletta.

Nos, valóban nagy hatékonysággal nyújt segítséget vészhelyzetben, azonban 100%-os védelemről nem beszélhetünk. A sürgősségi fogamzásgátlás csak valóban sürgős esetben alkalmazandó” – hangsúlyozza a szakértő.

Sokan talán nem tudják, de egy fogamzásgátlási módszer hatékonyságát számos tényező befolyásolja, így mindenképpen fontos arról is beszélgetni gyermekünkkel, hogy miként kell helyesen használni a különböző módszereket, szedni a készítményeket ahhoz, hogy kellő védelmet tudjanak nyújtani.

„Tipikus használat esetén belekalkuláljuk a hibázási lehetőségeket, ilyen az egyszer-egyszer elfelejtett tabletta vagy a lecsúszott óvszer. Tökéletes használatról akkor beszélünk, ha a módszerre vonatkozó minden szabályt pontosan betartunk” – összegzi Dr. Babay Lilla az egyes módszerek használata kapcsán a tudnivalókat, amelyekre hasznos lehet kitérni a gyermekünkkel való beszélgetés során is, ugyanis minden védekezési lehetőségnél előfordulhat hiba.

A Ragaszkodj hozzá! infografikája többek között abban segít eligazodni, hogy milyen az egyes módszerek hatékonysága az átlagos, hétköznapi, azaz tipikus és a körültekintő, vagyis tökéletes alkalmazás mellett. A feltüntetett százalékok pedig az adott fogamzásgátló módszer sikertelenségi arányát mutatják, azaz, hogy 100 pár esetén hány nő fogan meg egy év átlagában az adott módszert alkalmazva.

 

Oszd meg a véleményed velünk!