A szépség a kamasz lányok top 3 érdeklődési körének egyike. Szép vagyok – e? Szépnek látnak – e? Lánykáim megszületésével aggodalmaim listája is bővült: vajon szépekké serdülnek-e, vagy ők lesznek a trampli, összenőtt szemöldökűek? Salát Luca írása.
Azon soha nem agyaltam, vajon okosak lesznek-e, de a szépség kérdés mindig izgatott.
Szerencsére most már kikupálódtak, s húgom szerint a tízévesből egy tökéletes plázacicát neveltem. Ez persze gonosz túlzás, viszont sokat dolgoztam rajta.
A magam megnyugtatása végett előkotortam poros tankönyveimet, és utánanéztem, mit gondol a pszichológia a szépségről.
Íme, néhány érdekes megállapítás, ami alapján eldönthetitek, érdemes – e a tükör előtt reggelente bíbelődni: a kérdőíves felmérések eredményei szerint álszentek vagyunk:
nem átalljuk azt állítani, hogy a szépség nem számít, csak az ostoba, felszínes fajankók ítélnek a külső alapján.
A gyakorlatban nagyon is hajlamosak vagyunk a kellemes külsejű embereket belső jó tulajdonságokkal felruházni,
és ha szemét módon viselkednek, akkor is megbocsájtóbbak vagyunk velük szemben, mint átlagos kinézetű, vagy csúnyácska társaikkal.
Így például ha egy iskolai rendbontásról szóló történet mellé vonzó külsejű gyerek fényképét csatolták, akkor a felnőtt kísérleti személyek csípőből mentségeket kerestek a kis szemétláda számára, csúf kölyköt ábrázoló kép esetén pedig csak lemondóan legyintettek (Karen Dion vizsgálata).
Ma a Barbie babák és Disney – hercegnők világában már az ovisok is tudják, ki a szép.
Még ki se nőttek a földből, de a kellemes külsejű gyerkőcök máris népszerűbbek a többieknél, a szerencsétlen csúnyácskáktól pedig sok esetben rettegnek az ovisok (K. Dion és E. Berscheid).
Egy kísérlet eredménye szerint előítéleteink nem csak megkeserítik a kevésbé vonzó emberek életét, de önbeteljesítő jóslatként is működnek:
egyetemista fiúk ismeretlen leányzókkal csacsogtak telefonon. A lányokról fényképeket kaptak: hol csodaszépeket, hol pedig rusnyákat (természetesen a telefonvonal túloldalán üldögélő lánykáknak semmi közük nem volt a képekhez).
Nem meglepő módon, ha a fiú azt hitte, hogy egy bombanő csücsül a vonal túloldalán, akkor a beszélgetés után partnernőjének belső tulajdonságait elragadónak ítélte meg,
átlagos fényképekkel felszerelkezve a lelkesedés sokkal kisebbnek bizonyult.
Végül megkértek külső szemlélőket (pontosabban hallgatókat), hogy jellemezzék a telefonbeszélgetések alapján a lányokat (természetesen ők se a lányokat, se a fényképeket nem látták, csak a rögzített beszélgetést hallgatták).
Fura módon a “szépeket” ők is jóval pozitívabban ítélték meg a telefonbeszélgetések alapján.
Az igazi szépség nem számított, csupán az, hogy a fiú vonzónak gondolta-e telefonpartnerét:
a szépnek hitt lányokból a pasik a lehető legjobbat hozták ki, s valóban szexi macákat varázsoltak belőlük (M. Snyder, E. Decker, E. Berscheid). A “futottak még” kategóriába tartozó hölgyek csapatának a pszichológusok azt üzenik, hogy ne keseredjenek el,
a szépség nem minden, a vonzódás kialakulásában vannak fontosabb tényezők is. Azt is megállapították, hogy
egy párkapcsolat jövőjét elég jól bejósolja az, hogy a két fél a szépség – létrának melyik fokán áll.
Ha a pár egyik tagja dögös, a másik meg mondjuk csak átlagos, akkor kapcsolatuknak jó eséllyel lőttek.
Ha nem vagy Csipkerózsika, jobban teszed, ha nem Tarzanra hajtasz (G. White).
Végül néhány mókás adalék kedvenc tudományomból, az evolúciós pszichológiából.
Az emberi szépség is csupán szaporodási – kérdés. Itt van például a férfi vágyak netovábbja, a hatalmas női kebel (kis mellűként az állítás ellen amúgy tiltakozom).
Az egyik elmélet szerint
a nők a hatalmas dudákkal valójában becsapják a pasikat, mert azt a látszatot keltik, hogy rengeteg tejjel tudják táplálni gyermekeiket,
így az evolúció szempontjából jó befektetés ezekre a cuncikra bízni értékes génállományukat (értsd: gyereket csinálni nekik).
A másik cici – elmélet szerint
a férfiak nem ennyire ostobák, s tudják, hogy nem a zsírszövet, hanem a tejmirigyek felelősek a tejért.
Mégis megőrülnek a nagy dudákért, mert nem a ráncokból, hanem a cici jellemzőiből állapítják meg a kiszemelt nő korát és fertilitását: amíg kicsi a cici, a lányka fiatal, így reprodukciós értéke is elenyésző.
Az evolúciós pszichológia hasonlóan magyarázza a testalkat jelentőségét is.
Az európai szépségideállal ellentétben
a férfiak zöme jobban kedveli a husisabb nőket: állítólag a megfelelő mennyiségű zsírdepó jól bejósolja egy nő szaporodási sikerét, illetve azt, hogy nehezebben fog éhen halni.
Nem tudom, hogy illik az elméletbe az a reális feltevés, hogy ezek a nők valószínűleg többet zabálnak, s nagyobb az esélye, hogy utódaik elől felfalják a táplálékot.
Ennél is fontosabb szexuális jelzőinger a derék-csípő aránya.
A férfiak jellemzően a homokóra formát imádják,
állítólag azért, mert az ilyen testalkatú nők bizonyítottan magasabb ösztrogénszinttel rendelkeznek, egészségesebbek és termékenyebbek.
Jó hír a szép arcú “hordó” alakú nőknek, hogy a legújabb kutatások szerint a vonzó arc fontosabb vonzerő, mint a bombaalak.
Ennyi bölcsesség összeolvasása után kicsit szomorúan tekintek a tükörbe, ahonnan a tudós emberek kritériumai alapján az evolúció zsákutcája pislog vissza rám.
Ennek fényében mázlistának érzem magam, hogy megtaláltam a földkerekségen azt a két balfácánt, aki fejenként két – két gyerek erejéig pocsékolta rám értékes génállományát.
Nálatok mi a helyzet?
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!