Az első kamasz fiamat túlhordtam. Nem tudom pontosan hány héttel, de minimum kettővel. A környezetemben nem volt olyan barátnőm aki szült volna már (pedig nem voltam annyira fiatal, sőt), ezért kábé fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Azt meg pláne nem tudtam elképzelni – ezek után -, hogy korábban érkezzen. Sokkal korábban. A koraszülés számomra csak jóval később lett valóságos, amikor az egyik barátnőmmel ez történt. Bábel-Szücs Szilvi írása.

Akkor kezdtem el utánaolvasni, hogy mikor fordulhat elő koraszülés, mitől, miért?

Földvári Nagy Zsuzsanna története számomra nem elsősorban azért fontos, ami megtörtént vele, hanem ahogy megtalálta az egyik legnehezebb élethelyzetből a kiutat. Olyan kiutat, amely segített neki és segít a hasonló helyzetben lévő embereken.

“Ahhoz, hogy várandós lehessek, öt évet lombikoztam. Ennek a lombikperiódusnak a végén estem teherbe Jankával, de sajnos már a 19. héten volt arra utaló jel, hogy valami nincs rendben, ugyanis Janka el volt maradva a fejlődésben. Nekem akkor a szentesi orvosom azt mondta, hogy ő úgy lenne nyugodt, ha megnéznének engem egy klinikán is, Budapesten. Ez így is történt, több hetet feküdtem egy fővárosi terhespatológián, fenyegető koraszülés diagnózissal.

Bár eléggé lelassult Janka fejlődése, nem ezért szültem meg őt korábban, hanem mert lett egy HELLP-szindrómám.”

– meséli Zsuzsanna a Richter Főnix Közösség tagjaként.

Aztán megszületett Janka a 26. hétre, 610 grammal.

“Benne van a fejedben az, hogy te öt évig küzdesz azért, hogy várandós legyél, majd az inkubátorban meglátsz egy alig félkilós gyereket, aki küzd az életéért, és látványosan szenved, az azt gondolom, hogy

olyan erősen hat az ember jellemére, hogy onnantól teljesen megváltozik.”

Három és fél hónap után mehettek haza, ahol elkezdődött a második felvonás, amikor teljesen egyedül, lényegi információk nélkül kell bekapcsolódni az életbe.

2007 decemberében csináltam egy blogot, ahol összegyűjtöttem néhány édesanyát a kórházból, azzal a céllal, hogy a laikus és megélt tapasztalatainkkal segítjük azokat, akik ezután kerülnek hasonló helyzetbe.

Amint elhatároztam, hogy én ezt megcsinálom, olyanná váltam, mint egy mágnes.

A történetet lehet, hogy innentől már többen ismerik, akár Anyapara olvasóként, kamasz gyereket nevelve: Zsuzsanna jelenleg a Koraszülöttekért Országos Egyesület vezetőjeként segít olyan szülőknek, akik szintén átélik az övéhez hasonló kálváriát.

A koraszülő édesanyák jelentős százaléka beleugrik a depresszió meleg, ölelő, hívogató karjaiba.

“Janka 1 éves korára én 130 kiló lettem. Eleve az előzmények sem voltak egyszerűek, majd szembesülni azzal, hogy az én gyerekem mennyivel másabb, mint a többi gyerek a korosztályából.

Nagyon erős az önvád.

Van egy védőnői támogatói programom, ahol rengeteget szoktam beszélni arról, hogy mit éreznek a koraszülő édesanyák. Fontosnak tartom, hogy azok a szakemberek, akik velünk foglalkoznak, elkerülve a sikertelen orvos-beteg kommunikációt, tájékozottak legyenek arról, hogy min megyünk keresztül.

A másik, amivel iszonyatosan küzdöttem, azok a kérdések, hogy mit csináltam, hogy koraszültem?

Képzeljük el, hogy a koraszülés egy nagy halmaz, amit három cikkelyre oszthatunk fel. Az első cikkelynél soha nem derül ki, hogy mi okozta a koraszülést, a második cikkelynél az anya vagy a magzati betegségre vezethető vissza, a harmadik cikkelynél pedig az anya rossz szocio-kulturális háttere. Ez az utolsó harmad az, amit a társadalom gyakran rávetít az egész halmazra, tehát azt gondolják, hogy az anya biztos, hogy csinált olyat, amivel nem vigyázott magára…”

Janka tisztában van mindennel. Sokszor viszem magammal például akkor is, ha megyünk adományozni, és akkor az intenzív osztály ajtajáig jön.

Van egy ikonikus képem róla öt évesen, hogy egy családi napon ki volt állítva egy mentőautó, amibe Janka bepattant, elkapta az ambu-pumpát, és mondta, hogy jó, akkor menjünk, mentsük meg a babákat.

A Richter Főnix Közösség programmal olyan inspiráló – elsősorban női – élettörténeteket kívánunk felkutatni és bemutatni, amik az újrakezdésről és a megújulásról szólnak. Szereplőinkben az a közös, hogy a kilátástalannak tűnő élethelyzetekből – gyakran komoly erőfeszítések árán, de – felálltak, mert hittek az újrakezdésben. Példájuk bátorítást adhat azoknak is, akik valamilyen megújulást fontolgatnak, és azoknak is, akik a nehézségekből keresnek kiutat.

Fotó: richteranokert.hu és pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!