Bizonyos (kamasz)kor után teljesen másképp tudod “elkapni” azokat a pillanatokat, amikor vele lehetsz. Amikor tényleg azért vagytok együtt, mert valamit szeretne elmondani vagy megosztani veled, ami nem feltétlenül a kettes matek jegye. Ezeket a pillanatokat nem lehet kiszámítani, nehéz tervezni, pláne úgy, hogy sokszor azt gondolod, hogy a tervezett közös program biztos tuti jó lesz és majd jól átérezzük a feelinget, közben meg teljes “csalódás” az egész. Bábel-Szücs Szilvi írása.

Ez a történetem bárkivel megtörténhet nap, mint nap

Azért is jó ha minimum két gyereke van az embernek- természetesen az egyke is csodás, ezt saját gyerekkori tapasztalatból mondom-, mert bizonyos dolgokat megtesz vagy éppen már nem tesz meg a másodiknál. A három és többgyerekes verziót nem ismerem, csak látásból, ezért erről most nem írok.

A legtuttibb anya is elhalaszt, benéz vagy éppen oda sem figyel dolgokra az elsőnél. Egészen egyszerűen azért, mert nem ismeri még azt az érzést, hogy baszus a gyerekek olyan piszok gyorsan felnőnek, hogy tényleg csak azt látod, hogy már két számjegyű a tortán a gyertya.

A mai napon pont ez az érzés kerített hatalmába, amikor egy elhúzódó üzleti megbeszélésen két mondat között megköszörültem a torkom és megszólaltam:

“Elnézést, de ma bolhapiac van, ezért nekem mennem kell.”

Az úgy volt, hogy a kisebbik gyerek új suliba jár és itt több újdonsággal is meg kellett ismerkedjünk. Az egyik ilyen a bolhapiac. Itt minden lelkes business man kiteszi a gyékényre a portékát és eladja a padtársának, osztálytársának vagy éppen az igazgató néninek.

Nálunk a kisebbik otthon is szokott ilyet rendezni, ilyenkor mindenki vesz valamit, csak akkor szabadulhat.

Napok óta ez a téma, hogy bolhapiac lesz és menjek, nézzem meg.

Nem azért, hogy vásároljak- ezt külön kiemelte, ami őt ismerve elég rendes dolog-, hanem azért, hogy lássam milyen egy ilyen rendezvény. Neki is új és nagyon várja. A (nagy) kamasz testvérét is odacsődítette, aki természetesen a megadott időpontban még a Lánc-hídon gördeszkázott, de becsületére legyen mondva (vagy a szélvihar okozta hátszélnek köszönhetően) kis késéssel megjelent az eventen.

…A megbeszélés később indult, nagyon fontos eldöntendő dolgokról szólt és egy ideig tényleg ott voltam fejben, mi több: fejben már el is fáradtam.

Először eljátszottam a gondolattal, hogy nem megyek, mert tudom, hogy úgyis nagy lesz a tömeg és ott lesz a testvére is. Családilag ennyien bőven jók vagyunk. És ekkor jutott eszembe- és ez most nem kamu-, hogy basszus, 11 éves a gyerek és még szereti ha ott vagyok a suliban-  a 16 éves csak jófejségből hív el ilyen rendezvényre-, ráadásul külön megkért, hogy menjek. Akkor meg? Aztán elkezdtem keresni a végszavakat, hogy megszólaljak:

– Elnézést, de ma bolhapiac van, ezért nekem mennem kell. Akkora döbbenet ült ki az arcokra, hogy egy lesifotós sírva könyörögne ilyen meeting stock fotóért.

– Bolhapiac? Az nem szombatonként van az Ecserin?- kérdezte az egyik kolléga. Tehát ők tényleg azt hitték, hogy én lomizni megyek délután háromkor? Úristen, ezen kívül még mit gondolhatnak rólam?!

– Nem. A gyerek árul a suliban és megkért, hogy legyek ott.

Amíg odaértem kétszer esett a jégeső és egyszer kisütött a nap, ami még külön teljesen szürreálissá tette ezt az egész történetet.

Amikor megérkeztem már javában zajlott az üzleti folyamat, így csak intett felém és némán tátogta “Hello, anya!”

A megbeszélés emlékeztetőjét már elolvastam azóta, de nem találtam a bolhapiac szót, ebből arra következtettem, hogy hála az égnek ez senkit nem érdekelt, csak engem.

Fotó:www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!